Mit fognak tenni a pedagógusok az új státusztörvény miatt?
Az új törvény szerint
-6 hónap hónap lesz a felmondási idejük
-saját telefonjukat/gépüket is megfigyelhetik
-nem nyilatkozhatnak negatívan a közoktatásról még munkaidőn kívül sem
-heti 48 óra lesz a munkaidejük
-9 hónapra bármikor átvezényelhetik őket másik iskolába
-nyári szünetben is bármikor be lehet hívni őket dolgozni, pakolni, stb. max. 15 napra
-80-ra emelkedik azoknak a helyettesítséknek a száma, amit nem kell kifizetni nekik
"meghaladhatja, azzal, hogy a napi munkaidő mértéke a tizenkét, a heti munkaidő mértéke a negyvennyolc órát nem haladhatja meg"
Napi 12 óra? Az szép. Bemegy reggel 7-re, és este 7-kor szabadul. Aztán hazamegy, kijavítja a dolgozatokat, felkészül a következő napi tanításra, este 10 legalább. És akkor fogjon hozzá a családjával foglalkozni, mosni, mosogatni, takarítani, leghamarabb éjfélre végez, egykor már talán ágyban tud lenni. És reggel 7-re már legyen benn az iskolában, mert kezdődik a következő nap...
Hát nem tudom, hogy a rabszolgáknak kellett-e ennyit dolgozniuk mondjuk a Római korban, vagy a piramisépítéseknél. Szégyen-gyalázat amit a pedagógusokkal művelnek ebben az országban. Szégyen és gyalázat.
12, nem, valójában az emberiség történelmében nem dolgoztak az emberek annyit, mint most (most=az elmúlt 200 évben)
A gyűjtögető emberek heti 10-15 órát dolgoztak.
A mezőgazdasági forradalom után ez a zám heti 20 környékére emelkedett.
A keresztény középkori jobbágyok csak papíron dolgoztak heti 6 napot, valójában évente több mint 100-120 szent napját ünnepelték munkaszünettel, így igazából nem dolgoztak heti 5 napot.
A világ afelé próbál haladni, hogy bevezessék pl a 4 napos munkahetet ami már így is forradalomnak hangzik, pedig még mindig több, mint az emberiség történelmében odlgoztunk...
Erre a kormány a pedagógusok számára bevezeti a 6 napos munkahetet, 5 napba sűrítve:D
"Mit fognak tenni a pedagógusok az új státusztörvény miatt?"
Szopni mint a torkos borz, mi mast?
15, nem csak föcitanár létezik.
Pl óvodákban reggel 7 és este 6 között végig kell elgyen valaki. Ezt eddig félnapos váltásokkal oldották meg, most elég lesz egy ember is végig.
Gyógypedagúgiai fejlesztések szintén reggeltől estig vannak.
Illetve a sima iskolai tanárokkal ilyenkor meg lehet cisnálni, hogy akkor a nyukba sóznak mindenféle adminisztratív feladatot amit, és bent tarthatják emiatt du 4 után is.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!