Mi lehet az oka annak, hogy az európaiak közel háromnegyede szerint az LMBTQ tagokat megilletik a házassághoz és az örökbefogadáshoz való jog?
Az agy különbségei összességében nagyon minimálisak.
"De a tudatot meghatározza az agy"
Ez meg egy elég erős kijelentés. A szóban forgó témával kapcsolatban semmi nem bizonyítja hogy ennek valós tudományos alapja lenne.
Az egyetlen ami egyértelmű és objektív a nemek kérdésében, hogy van-e az illetőnek működő Y kromoszómája vagy sem.
#53 Akkor miként definiálnád a transzneműséget? Betegség(mentális, fizikai), vagy egyéni döntés (beleértve ebbe azt, hogy random eldöntötte, látta valahol és megtetszett neki, divat)?
Azt, hogy betegség esetén mizu, azt már kétszer ignoráltad minimum, nem fogalmazom meg harmadjára, bemásolom a legutolsót. "Ebben a felállásban a tudomány jelenlegi állapotában a kezelés a nemváltás, az meg nem korrekt, hogy beteg embereket azért diszkriminálunk negatívan, mert a korban megoldásnak vélt kezelésen esik át, azon kívül meg működik a tudata, funkcionál a mindennapi életben, dolgozik, stb. Mert ez így tulajdonképpen, HA betegségként fogjuk fel, olyan, mintha egy gyógyszerrel kezelhető, gondot nem okozó mentális zavar lenne, amivel együtt lehet élni."
Ha meg döntés, akkor nem tudom milyen alapon bírálnád felül a másik döntését, ami egyébként maximum saját magának árt úgy istenigazából.
Ugyanolyan mentális zavar, mint amikor valaki Napóleonnak képzeli magát, vagy kutyának, vagy bármi másnak, mint ami valójában.
Azt meg nem tartom egy jó irányvonalnak hogy valakiben megerősítsük a tévképzeteit, és az legyen a kezelés hogy őt próbáljuk meg átlakítani, hogy legalább nyomokban hasonlítson arra aminek képzeli magát. Ami egyébként a legtöbb esetben annyira katasztrofális, hogy utólag rengetegen bánják meg, rengeteg öngyilkosság is történt már ilyen miatt. Ez nem kezelés, ez a probléma szőnyeg alá söprése véleményem szerint. Gyakorlatilag mintha született volna egy ilyen kimondatlan egyezmény, hogy "hagyjuk rájuk az elmebajukat, mindenkinek könnyebb így, és amikor ráeszmélnekna tévképzeteikre, mi mossuk kezeinket"...
Ha a transzneműséget betegségnek tekintjük, akkor biztos, hogy mentális betegség?
Vagy pedig mentálisan ép és teljesen egészséges, csak a fizikai teste nem felel meg ennek -tehát testi betegsége van...
A kérdés, hogy mi határozza meg az emberi öntudatot és identitást: a test vagy a psziché?
Témától kicsit eltérve.
Válaszokat olvasva elég szomorú hogy mennyi ember utálkozik emberek csoportja felett, akik közül valószínűleg soha egyel sem találkoztak, nem mellesleg halvány fingjuk nincs a témáról csak a fidesztévén hallottak az egészről.
Ők is ugyan olyan emberek mind mindannyian. Nem akarnak egy gyereket sem átoperálni, vagy a saját elképzeléseiket erőltetni óvodákban, csak az életüket szeretnék a korábbinál boldogabban élni.
(Khmm ... mint Németország 100 évvel ezelőtt ... khmm)
Végig olvastam a hozzászólásokat, de senki nem reagált a az örökbefogadáshoz való joghoz.
Pedig a pedagógia legfőbb feladata a szerető példaadás és példamutatás. Nos, mit tanul egy ilyen "családban" a gyermek? Ugyanazt a magatartást, amit az örökbe fogadó "szülőktől" lát.
A gyermek még nem tudja az örökbefogadáskor eldönteni, milyen nemi identitású legyen. Ezért ez egy teljesen káros nézet.
"Dögöljön meg a szomszéd kecskéje / tehene is!" - egy ősi és tipikus magyar mondás, amely híven példázza az egyébként sok értéket, tudást létrehozó, tehetséges magyar nemzet legrosszabb, legsötétebb arcát, legalantasabb ösztöneit - amelyekre a jelenlegi rezsim a politikáját építi Magyarországon.
Igen, minden népnek, embercsoportnak, ahogyan az egyes egyéneknek is, amelyek alkotják, vannak rossz és jó tulajdonságai, és sajnos a politika egyeseket felerősít mások rovására.
Ahogy a németek adták a nácizmust, de a reformációt, a modern filozófiát, Mozartot és Beethovent is, úgy a magyarok is képesek fantasztikus dolgokra - meg olyan alantasságokra is, amit a Fidesz politikai tábora művel napjainkban: nyílt rasszizmussal, gátlástalan homofóbiával, hazug gyűlöletpropagandával.
Az európaiak háromnegyede - magam is közéjük tartozom - NEM KÁRÖRVENDŐ, nem irigy, sóher, zsugori, kapzsi és önző! - mindösszesen ennyi a magyarázat.
Ha tőlem, mint heteroszexuálistól, nem veszik el a klasszikus családmodellhez való feltétlen jogomat (márpedig NEM veszik el!), akkor engem miért bántana, hogy egy polgári házasságot kötött azonos nemű pár gondjaiba vehessen egy, a saját biológiai szülei által sorsára hagyott, szerencsétlen árvaházi gyermeket?
Annak csak egy Fideszes képes örülni, ha a szomszéd kecskéje is (sőt, lehetőleg CSAK a szomszéd kecskéje!) megdöglik.
Mindegy, hogy éltek, mindegy, hogy bántok a gyerekeitekkel - föltétlen boldogságot okoz nektek az a tudat, hogy másoknak, akik másnak születtek, nem adatik meg sem a polgári házzasság, sem a gyermeknevelés öröme - és az csak külön emeli az örömérzeteteket, hogy - miközben ti magatok egyáltalán nem akartok örökbe fogadni egyet sem - árvaházakban tudhatjátok az anyanő és apaférfi szüleik által szemétdombra lökött, szerencsétlen, árva gyerekeket.
Az ő könnyeik tesznek titeket boldogabbá! - mert megdöglik a szomszéd kecskéje, és nektek ettől lesz több (vagy ugyanannyi) kecskétek!
Ezért van zuhanórepülésben az egész országotok (egy trágyadomb, aminek a tetején egy őrült törpekakas kukorékol), mert ti az ilyesminek tudtok örülni!
Így mindegy, milyen magas az infláció, mekkora az élelmiszerhiány, milyen drága a benzin, milyen gyenge a forint, milyen alacsonyak a bérek, milyen rossz az oktatás, az egészségügy, milyen korrupt az ország - ameddig a szomszédnak ROSSZABB, addig van minek örülni! Ameddig más szenved, addig van min vidámnak lenni, ameddig más nem házasodhat, nem fogadhat örökbe, ameddig más nem élhet ugyanazokkal a jogokkal, ameddig van nyomorult, aki nálatok is nyomorultabb, addig megvan a napi örömérzet!
És éppen erre épít a rezsim Magyarországon: hogy hihetetlenül olcsón kifizethetők vagytok. Ha nektek csak egy kecskétek van, a szomszédnak meg kettő, az államnak semmi más dolga nincs, mint megölni a szomszéd legalább egyik (de lehetőleg mindkét) kecskéjét - és már teljes a boldogságotok! Mert ezzel a módszerrel is több kecskétek lett!
Máshol ez úgy megy, hogy ha a szomszédnak lett egy kecskéje, örülök neki - és megpróbálok én is összehozni egyet, akár kettőt.
Ha a szomszédban élő meleg pár megment egy kidobott gyermeket az árvaháztól, én megmentek kettőt és vállalok még két sajátot (és máris győzedelmeskedett a hagyományos családmodell)!
Nálatok? - nekem egy sincs, nem is akarok, örökbefogadni meg pláne nem, de más se tehesse, hogy én röhöghessek a szenvedésén (mert ő vágyik rá!).
Egyszerűen egy ilyen társadalom vagytok: az önzés, irigység, rosszindulat társadalma. Ezzé tett benneteket a regnáló rezsim, a legrosszabb ösztöneiteket mélyítve el.
@58: gondolom azzal nem akarsz vitába szállni, hogy egy gyermek egészséges fejlődésének elengedhetetlen feltétele a szerető családi légkör. És ha ezt egy meleg pár képes biztosítani neki, akkor nekik kell örökbe adni őt ahelyett, hogy idióta homofób eszmék miatt nemcsak a gyermekre vágyó párt fosztjuk meg a gyerektől, de a gyermeket is megfosztjuk attól, hogy normális körülmények között nőhessen fel és emberhez méltó élete legyen.
A másik oldalról pedig én tudom, milyen sors vár azokra, akik család helyett gyermekvédelmi intézetben nőnek fel: nem túlságosan magas köztük azok aránya, akik nem szorulnak a társadalom perifériájára -hogy finoman fejezzem ki magam...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!