Akkor mégiscsak bezzeg az a Románia?
70.
"demokrácia, a jogállam helyzetéről"
Mondjuk az 2010 előtt se volt valami fényes, lásd 2006-os gumilövedék-parádé, elvert járókelők, kilőtt szem, Párt-kelte az M1-en, SZDSZ állandó roma-sajnáltatása és az általuk elkövetett esetek gyors eltussolása, Budaházy ügye stb.
71.
Én leszek az utolsó, aki védelmébe veszi Gyurcsányt, elhiheted, szívből gyűlölöm (ahogy itt kb. mindenki, 2004 december 5-e óta).
De azt muszáj megjegyeznem, hogy három éven belül eltakarítottátok a hatalomból, 2009-re már nem ő volt a miniszterelnök, utána pedig az általad említett pártok is súlyos vereséget szenvedtek, az SZDSZ tudtommal meg is szűnt.
Tehát Gyurcsány egy csapnivaló miniszterelnők volt, 2006-ban pedig megbocsájthatatlan túlkapások történtek a magyar fővárosban - de a demokrácia jobb állapotban volt. Volt erős ellenzék (az is került hatalomra 2010-ben), fékek és ellensúlyok rendszere, egy kőkemény köztársasági elnök Sólyom László személyében, aki a hatalom erős kontrollja, ellenlábasa volt, stb.
A demokráciát pont az igazolja, ha a rossz vezetőket el tudja takarítani a nép. A diktatúrát, autokráciát pedig az jelzi, ha nem tudja eltakarítani, mert olyan politikai rendszer van, amiben évtizedeket uralkodik a népen ugyanaz az egy személy, teljhatalmú vezetőként (lásd Ceaușescut, akit nem is lehetett volna máshogy leváltani, mint sortűzzel a fejébe, mert egyszerűen köré épült ki az államiság és az egész rendszer).
Szóval mindennel egyetértve, amit írtál, továbbra sem gondolom, hogy a demokrácia vagy a jogállamiság olyan rossz állapotban lett volna 2006-2010 között mint manapság, és ezt szerintem pont az igazolja, hogy 3 éven belül, a ciklusát sem tudva kitölteni, lemondásra kényszerült az az őrült, aki az országot gyalázatosan vezette, a kormánypártok közül az egyik el is tűnt, a másik, az MSZP most ott tart, ahol akkor az SZDSZ (és vágtat a megszűnés felé), az ellenzék kétharmaddal hatalomra jutott, stb.
A politikai váltógazdaság szerintem önmagában is igazolja, hogy működik egy demokrácia.
Budaházy esetében nem ismerem a részleteket, őszintén, nem tudom, hogy ártatlan volt-e vagy bűnös. Viszont tudtommal már a Fidesz-kormány idején ítélték el, tehát, ha ezt ártatlanul szenvedte el, akkor az már az Orbán-korszak igazságszolgáltatási rendszerét minősíti, nem a Gyurcsány-korszakét (ha jól tudom, de lehet, hogy tévedek).
72-es, lehet, hogy nem jutott el hozzátok, de az igazság 2006-ról az, hogy Orbán szervezett egy puccsot Gyurcsány ellen, amiért nem lett felelőségre vonva.
A megbocsájthatatlan az volt, amit a tv székházzal csináltak a foci ultrái, meg a rendőrséggel, meg a felgyújtott boltokkal és autókkal.
73.
Na, itt a példa amikor csak akkor kell ajvékolni, ha épp úgy érzi, ha pedig nem illik narratívába, akkor "náciveszély" volt és jogos a nem demokratikus hozzáállás.
75.
Bizonyítsd. Ez nem több, mint egy sima elfogult vélemény, bármilyen valós információ nélkül. Teória, érdekes fantázia.
Rendben. Egy gyerekkori barátom, bent volt a tv székházban aznap éjjel, le van fényképezve, még a szépemlékü IWIW-en is fent volt. Többször beszélgettünk erről, mondta, hogy fradisták szóltak neki, hogy menjen ki, mert balhé lesz, érdemes lesz kimenni.
Másnap nekem a Felszab téren volt dolgom, még érezni lehetett a könnygázt, életemben nem éreztem ennyire büdöset. A döbbenet mellett sokan voltunk lent az aluljáróban, hogy mi történt. A boltok kb be voltak törve, a boltosok próbálták felmérni, mi történt. Egyértelműen kva anyázott az összesre, egyértelműen Orbánt szidták és kijelentették, hogy eléggé látszik a saját felvételeiken is, hogy foci ultrák voltak.
legalább ne tagadnátok, hogy puccsolni próbáltatok
77.
Ez megint csak a te szavad, a századik anonim kérdezőé. Hivatalos forrást, megerősítést kérek, nem mesedélutánt, mert ilyet én is tudok.
Nekem elég, amit láttam, és hallottam.
Viszont én veled ellentétben, budapestiként éltem ezt meg, itt tudjuk, mi történt.
79.
Ezek csak szavak, ráadásul egy elég elfogult ember szavai.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!