Miért van munkaerőhiány és alacsony bérek egyszerre?





"Nehogy nekem kimagyarázd, hogy nem futná rá!"
Nem túlságosan éri meg a mai világban mr állattenyésztéssel foglalkozni. De hát ha mindenki bezárná a rolót akkor lenne ám sírás, hogy a boltokba semmi sincsen.





"Ha meglehetne tenni akkor nyilván 600-at is lehetne addni, de akkor ahhoz a boltba is dupláját kéne a húsért fizetni"
Ez is bullshit, nyugaton is vannak kis cégek, amik kitudnak fizetni ilyen bért, szinte ugyanilyen, de biztos hogy nem sokkal nagyobb árakkal dolgozva. Az pedig a másik, hogy nagyobb fizetésből, nagyobb a fogyasztás is, de a kapitalista logika az, hogy ha dupla fizetést adunk, akkor miért hagynánk hogy kettőt vegyen, ha annyi pénze van akkor fizessen többet, kevesebbet kell gyártani ugyanakkora összegért, hisz már kitudja fizetni a nagyobb bérből. Ezért kéne beleavatkozni az államnak bizonyos szinten a kapitalizmusba, nem azt mondom, hogy legyen szocializmus, de ez a másik véglet már, hogy egyes embereknek akkora vagyona van, mint egész Magyarország költségvetése, a munkáltatóinak meg annyit lök oda, hogy éppen nem hal éhen.





"Ez is bullshit"
Nyilván Te már csak tudod.
Az se mindegy, hogy egy 20 ezer állományos telepről vagy egy 60 ezer állományos telepről beszélünk. Nyilván, ha 3x annyi állat van a telepen akkor 3x annyi a bevétel is.
De Te biztosan minden szektornak a szakértője vagy.




















15
Óh, Debrecen! Óh, Debrecen! (karcagi vagyok)





Látjátok, nálam az igazság (1 és 3 voltam). 40 évesen még mindig keresem az utam hittudományi végzettséggel, holott gyerekkorom óta a vasút érdekel!
Bűnös vagyok? 40 évesen már mégiscsak kimondom: NEM!!!!





7
Én akarok dolgozni és nem ingyen várom a pénzt. Kérdés?





Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!