Hogyan változhatott a Fidesz oktatáspolitikája pont az ellenkezőjére?
#8 "Nem vagyok ellenzéki a Fideszre szavaztam"
Árokpart, kérlek ne írj le hülyeségeket!
Itt vitázunk már több éve, ne próbáld meg beadni, hogy nem vagy ellenzéki!
Ha még szerinted is vállalhatatlanok voltak ezek az ellenzékiek, azt elfogadom, igazad van benne, de állíts olyat, hoyg nem vagy ellenzéki!
#10 Mi ez a hülyeséghalmaz?
Most sokkal könnyebb tanulni, mint korábban.
Éppen hogy a fidesz volt az egyik aki kiállt a felsőoktatásban a tandíjfizetés eltörlése mellett és a mostani ellenzék volt aki kormányon bevezette, ellehetetlenítve vele sok-sok fiatalt.
Az Orbán kormány vezette be a diákhitelek különböző változatait, aminek a feltétlét 2002 után az mszp-szdsz kormányzat szigorította. Az újabb Orbán kormány tette megint könnyebbé a visszafizetését és a gyerekvállalással együtt még el is engednek belőle.
Most már több szakmát is lehet tanulni állami képzéssel, rengeteg ösztöndíj van a felsőoktatásban is, meg a hátrányos helyzetű gyerekeknek, fiataloknak is. A középiskolákban és az egyetemeken a duális képzést is bevezették, amivel még többet segítenek a családoknak, hiszen a fiatal már pénzt is kereshet tanulás közben ha akar.
Sokkal több pénzt költenek a közoktatásra is meg a felsőoktatásra is.
Nem ez a kormányzat bocsátott el tízezer pedagógust meg nem az Orbán kormány záratott be rengeteg iskolát. Legalább minimálisan figyeljetek már a hazugságaitokra, mert annyira szánalmas amit csináltok!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!