39
A gimis 14-19 éves.
A 8x45 perc,5 perces szünetekkel jobb?
41, én speciel már 12 évesen gimibe jártam. De volt ismerősöm aki 11 évesen is. Ennek az oka az, hogy én hatosztályos, ő nyolcosztályos gimibe járt.
És a gyerekek nem kis felnőttek.
A 8x45 perc is elképesztően fárasztó, de már a hatodik-hetedik órában is gondjaik vannak, hogy a 45 percet végig tudják figyelni. A legtöbb felnőttnek sem menne egyébként, napi 6-8 különböző témában vadiúj dolgokat tanulni úgy, hogy tudod, hogy azt tényleg tudnod is kell majd, mindezt ordenáré száraz módon. Ráadásul azok a gyerekek egy olyan dologban vannak épp benne ami minden, csak nem harmonikus. Kamaszkornak hívják. Ilyen körülmények között a másfél órás órák emberkínzásnak minősülnek.
Én imádtam.hogy egyetemen 1,5 órás előadás volt.
Utána 20-30 perc szünet volt.
Eltudtad végezni a szükségleteket.
Gimiben,szó szerint be kellett falni a kaját,ebéd szünet,15 perc,sorakozás,kapkodás az 5.óra után.
Ha az utolsó,7-8.óra után akartál kényelmesen ebédelni,a konyhás húzta a száját.
Milyen 3 órás gyakorlat? Mikre jártatok ti?:D
Ha most az a problémánk, hogy a diákok túl vannak terhelve, én kétlem, hogy a duplaolyan hosszú órák megoldást adnának. Egy teljes strukturális reform keretein belül látok benne potenciált, de akkor pl nem kéne házi feladat, projekt alapú oktatás, stb...
Egyébként pl kimutatott tény, hogy a diákok teljesítménye 9 óra előtt gyakorlatilag semmi, mert még alszanak fejben. Kezdhetnénk ott, hogy eleve 9től lenne az első óra. És a magam részéről délután 3nál nem húznám tovább, max a speckó órákkal, szakkörökkel.
Egyetemen egyetlen órám volt reggel 8tól, ráadásul hétfőn, de direkt tetétk oda, hogy könnyebb legyen kihagyni, mert a feladott könyvekből volt a vizsga 100%-a, nem kellett bejárni. Nem is járt be senki kb:D Minden más órám 9kor vagy utána kezdődött, a munkaidőm is 9kor indul... nem is értem hog lehet 8kor bármi hasnzosat is cisnálni:D
47, ezt minden generáció elmondja az utána következőről, ahogy minden generáció meg is kapta az előtte lévőtől:D Írott emlék van arról, hogy már a rómaiak idejében is aggódtak az emberek, hogy az akkori ifjúság vélhetően az emberi faj kipusztulását fogja okozni mert életképtelenek.
Csak mondom:D
45
Nekem a 3 kredites gyakorlataim 3 órásak voltak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!