Ha külön listán indultak volna az ellenzéki pártok, jobb eredményt értek volna el összességében?
A törpe pártoknak nem arról kellene álmodozni, hogy kormányzó párt lesznek, első lépésben néppárttá kellene fejlődni valamelyik kis pártnak a sok kicsi közül, amelyiknel valódi tömegbázisa, szavazóbázisa lesz.
Ehhez kevés, hogy a kampányok idején előbújnak, éveket kell dolgozni rajta.
Eddig elherdáltak legalább 12 évet.
Mutogatnak a Fideszre, a választókra, pedig az alapvető hiba a saját köreiken belül van.
Alulról kellene felépíteni a pártot, nem a romokra rátelepedni.
Az LMP, Momentum is az SZDSZ romjain próbál fészket rakni, lehet néhány embernek szimpatukusak, de összességében még az 5 százalékos parlamenti küszöb átlépése is feladvány lenne számukra.
Az ellenzékből eltűnt 800ezer szavazat is megvan, nem kellene elfeledkezni a Mi Hazánkra leadott szavazatokról, az is az ellenzékre leadott szavazat, ahogy a parlamentbe be nem jutott Kutyapárté is.
Azzal kellett volna foglalkoznia az ellenzéknek, ami a népet valójában érdekli.
A zsebe. Hogy jól éljen, és kijöjjön a fizuból.
A többit magasról lesz@rja, úgymint: kissebbség és migránsok helyzete, demokrácia, sokszínűség, LMBTQ, emberi jogok, korrupció.
Csupa haszontalan dolog, ami nem érinti az átlagembert.
"Csupa haszontalan dolog, ami nem érinti az átlagembert."
Hát bizony a magyar átlagembert nem, annak csak a gyomra számít, meg hogy olcsón 25 fokra tudja fűteni a lakást.
Az osztrákot, de még a csehet, szlovént, észtet is már bőven vezetik az elvi, ideológiai alapú megfontolások is.
Nem hinném, hogy erre nekünk kellene büszkének lennünk és nem nekik.
#23
"...Az LMP, Momentum is az SZDSZ romjain próbál fészket rakni..."
Pont ez az. Bármilyen új formáció jön, akár alulról építkezve ahogy mondod, amíg a fidesz propaganda hazudja tele az országot, addig mindegyikre ezt fogják mondani. Esetleg Gyurcsány emberei, vagy a Soros hálózat, vagy Brüsszel. Az emberek meg csont nélkül beszopják.
Nekem mindegy, én eleresztettem ezt a dolgot. Majd alkalmazkodok és lopok én is ahol tudok.
Az emberek meg azt a virágot szagolják amit szakítottak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!