Valamilyen szempontból jobb, hogy nem az Ellenzék nyert?
Tudom, tudom kedves ellenzéki társaim, hogy mindenki nagyon letört (velem együtt persze). A kérdés arra vonatkozik, hogy ebben a gazdasági (infláció, gazdasági válság) és külpolitikai (háború) katyvaszban ebből a szempontból jobban jártunk hogy ezen viharos időkben ez a teher inkább a Fideszt nyomja?
Talán ebbe fognak beledögleni?
1. Jobb, mert ez az ellenzék teljesen alkalmatlan bármiféle kormányzati szerepvállalásra. Így most, hogy leváltotta őket a nép, esély nyílik arra, hogy teljesen új arcok és pártok jelenjenek meg a politikában, akár egy valódi, és nem pedig álbaloldali párt formájában, amire nagy szüksége lenne az országnak. Nyilván ez egy hosszú folyamat, és közel sem látszik az, hogy a következő választásokig felépülne egy ilyen mozgalom. Bár én azért tartok tőle, hogy a jelenlegi ellenzék a megsemmisítő vereség után is képes lesz beülni a parlamentbe, a fidesz pedig boldogan fogja tovább pénzelni őket, hiszen ilyen gyenge kihívó fél a kormánypárt érdeke.
2. Sokkal rosszabb viszont olyan szempontból, hogy egy kisebb különbségű fidesz győzelem esetén a közelgő válság megbuktathatta volna a kormányt és egy előre hozott választáson megtörtént volna a kormány váltás. Persze ehhez tényleg hatalmas válság kellett volna, ezt még nem látjuk pontosan, hogy milyen mértékű lesz. De ilyen mértékű győzelem mellett a kormánynak egy komoly válság esetén is lesz legalább akkora támogatottsága, hogy abba ne bukjon bele.
Szóval hosszútávon lehet reménykedni, de rövid- és középtávon nem lesz jó ebben az országban ellenzékinek lenni. Hatványozott mértékben fogja nyomni a kormány azt az identitás harcot, amit az elmúlt kb. 8 évben láthattunk.
#11
1:
Ezzel csak annyi a probléma, hogy a fidess-nél nincs alkalmatlanabb párt a kormányzásra. A propagandát, az agymosást és manipulációt tökélyre fejlesztették. Ha ennyi energiát toltak volna bele értelmes kormányzásba, sokkal előrébb tartana az ország.
2:
Reméljük azért, ha eddig nem, akkor a válságban majd kinyílik a szemük az embereknek, és belebukik a kormány. Mindegy ki fog kormányozni utána, de az egészen biztos, hogy a fidess már bizonyította, hogy totálisan alkalmatlan. Én támogatnám, hogy álljon fel egy független szakértői kormány, amíg nincs visszaállítva a választási rendszer, és nem formálódnak értelmes pártok.
#12: Egyetértek az alkalmatlanságukkal, de azt el kell ismerni, hogy van több millió ember, aki úgy érzi, 2010 óta jobban él, mint a rendszer váltás után bármelyik kormány alatt. És a 35 év feletti emberek jogosan érezhetik ezt. Persze ez a jólét lehetett volna sokkal jobb, hiszen európában olyan mértékű gazdasági konjunktúra volt ebben az időszakban, amit jobban is meg lehetett volna húzni. Szlovákia például sokkal jobban tudta kihasználni ezt, annak ellenére, hogy a belpolitika ott is káosz.
A második részre reagálva: pont a propaganda gépezet miatt egy szűk többségi támogatottságot akkor is el fognak érni a nép körében.
Azt ugye nem gondoljátok, hogy Orbánék nem készültek a választás utáni időkre?
Tudvalevő volt, hogy nyernek, nem szivatták meg saját magukat, hogy majd saját maguknak kelljen takarítani utána.
Nem lepődtek meg a győzelmen.
Baromság ez az egész így fog bedőlni meg amúgy fog minden bedőlni duma. Évek óta szajkózzák az atv-n meg a hülye vg-n, ennek ellenére semmi nem történt még mindig.
Most is ez a hangulat keltés van csak.
Mert persze az összefosi az huu de jól kezelnelé a válságot. :D
#13
Hát majd fogja érdekelni, amikor tényleg nem lesz fűtés meg étel, mert ha eddig éppen kihúzta hónap végéig, ezután garantáltan nem fogja a kevés pénzből.
#14
Persze, érezheti, ezzel egyetértek, csak az a nem mindegy, hogy miért. Egész egyszerűen annyi ennek az oka, hogy egy hatalmas gazdasági fellendülés volt, és akarva-akaratlanul vitte magával Magyarországot is. Ebből a "fejlődésből" semmit, de semmit nem köszönhetünk a fidess-nek. Sőt!.. Ha csak egy átlagosan sz@r kormány lett volna, akkor már sokkal, de sokkal nagyobb fejlődés lett volna itt, nem beszélve arról, ha egy jó kormány lett volna. De mi kaptunk egy ultrasz@rt, aminek ebben az időszakban is sikerült siralmas eredményt felmutatni, ahol minden eszköze megvolt egy hatalmas gazdasági (és egyéb) fejlődésre.
15
A következő dolgokon biztos múlni fog a bedőlés eshetősége:
1. Mi lesz a benzin árával?
2. Az EU valóban betartja, hogy nem ad több pénzt?
3. Mennyire lesz egyre szarabb a forint?
Majd pár hét múlva eldől, hogy mit kezdenek ezekkel a kérdésekkel.
Sajnos a fidesz gazdasági sikerei annak köszönhetőek, hogy jó időszakban kormányoztak, 2008 as válság balhéját a baloldal vitte el, hiszen nekik kellett a megszorításokat használni, 2010-re már jóval jobb helyzetben volt a világgazdaság, és egészen 2020-ig folyamatos, gyors növekedés volt.
Most viszont nagyon válság szagú a dolog, covidos megsegítőcsomagok óriási pénzt pumpáltak a gazdaságba és erre rátesz megszakadt ellátási lánc is. Az infláció pedig ezek miatt nagyon elkezdett megugrani.
MNB-nek elég erőteljes alapkamatot kellett növelnie, hogy ne maradjon 400ft körül az euro, ami további gazdasági lassuláshoz vezethet.
És még ott az Orszosz-Ukrán háború is, ami méginkább bezavart a kelet felé nyitott gazdaságunkba.
És még erre rá jön az elszállt energiaárak, amiket előbb, vagy utóbb rá kell terhelni a fogyasztókra, amit a szehényebb réteg fog a hátán elvinni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!