Márki-Zay mennyire hiteles keresztény úgy, hogy támogatja a melegházasságot?
Mindig kiemeli, hogy ő "igazi" keresztény ellentétben a fideszesekkel, és bár a vallását tekintve nem, de államilag támogatja a melegházasságot, mert ezt szerinte külön kell kezelni.
Viszont egy igazi keresztény soha nem kezeli külön a hitét az egyéb világnézetétől, hanem teljesen egészében Jézus tanítása és a keresztény értékrend alapján él, amely pedig elítélendő dologként tekint a homoszexualitásra (de nem a meleg emberre magára).
Ennyi erővel tehát hithű keresztény vagyok akkor is, ha támogatom a gyilkosság, kannibalizmus stb. legalizálását (nyilván nem).
Nem kell ma már mindent ilyen szigorúan venni. Ilyen alapon akkor senki sem keresztény, aki például házasság előtt szexel. Erre odafigyel valaki? Ugyan már, ne legyünk képmutatóak.
Szerintem MZP-ben becsülendő, hogy külön tudja választani a két dolgot, az államot és az egyházat.
Egy szekuláris államban nem korlátozhatja az egyház, hogy ki kivel házasodhat. Igazság szerint engem sem zavar a megledházasság, ha nem egyházi házasságól van szó akkor azt mondom hajrá.
Ha azt mondaná az állam, hogy az egyház is köteles össze adni melegeket, az más lenne, csakhogy MZP nem mondott ilyet.
Egy igazi politikus nem mossa össze az egyéni érdekeit és felfogását az állam érdekeivel.
A melegházasság állam által támogatása mindössze annyit jelent, hogy az azonos neműek is tudnának polgári házasságot kötni. Egyházi esküvőt továbbra sem köthetnének, hisz arról csak a pápa rendelkezhet, senki más a bolygón.
De úgy tűnik ma már tök normális, hogy az ország a politikai vezetés személyes játszóterévé vált.... :(
"Viszont egy igazi keresztény soha nem kezeli külön a hitét az egyéb világnézetétől"
Az állami házasság nem világnézet, hanem jogi formula. Keresztényként nekem sincs bajom azzal, hogy azonos neműek gazdasági közösségben éljenek.
Nem értitek a lényeget, vagy nem akarjátok érteni.
Amennyiben én egy ateista politikus vagyok, akkor semmi hitelességi probléma nem merülhet fel abban, hogy támogatom a melegházasságot.
Ha viszont azt hangoztatom, hogy mekkora keresztény vagyok, akkor eléggé hiteltelenné válok, hogy a cselekedeteimben ellekező módon nyilvánulok meg, mint amit a Tanítás megszab.
Kíváncsi lennék Jézus álláspontjára abban, hogy valaki melegeket ad össze, de azért hithű kereszténynek vallja magát. Kíváncsi lennék rá, hány égtáj felé lenne elküldve, ismerve a Megváltó temperamentumát :).
"Ha viszont azt hangoztatom, hogy mekkora keresztény vagyok, akkor eléggé hiteltelenné válok, hogy a cselekedeteimben ellekező módon nyilvánulok meg, mint amit a Tanítás megszab."
Nincs igazad. Magyarország teljes mértékben szekuláris állam (hiába sírnak a harcos ateisták, hogy még mindig nem az), egy szekuláris állam lényege, hogy az állam nem beszél bele az egyház dolgába, az egyház nem beszél bele az állam dolgába. MZP csupán megértette ezt. Ha MZP azt mondaná, hogy ne csak polgári, de egyházi házasság is lehessen a melegeknek, csak akkor lenne jogos amit számon kérsz, de így nem az.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!