A társadalmunkban mi hozta létre ezt a sajnos napjainkban jellemző nagyfokú flegmaságot és az emberek egymás közötti empátia nélküliséget?

nem volt soha

a magyar zsigerből utálja egymást 1000 éve

szerintem a munkavállalói jogok megszűnése az egyik oka ennek.

mert mióta van ez a vírus és az életben maradt ágazatok felszívták a csődbe mentek alkalmazottait, azóta a cégek vérszemet kaptak.

pl van egy tuti emberük, de most, hogy ekkora a merítési lehetőség, hogy nem 3-4 jelentkező van 1 munkára hanem 50-60, felvesznek mellé 3at, akik fele annyiért elvégeznék a melót...sőt még meg is bíznak vele, hogy te tanítsd be őket.

és akkor elkezdődik egy ilyen fúrás azért, hogy megmaradjon az állásod...és máris nem sztrájkon agyalsz, meg magasabb fizun, hanem hogy megmaradjon egyáltalán az állásod.

A Kádár rendszerben kiterjedt besúgó hálózatot tartott fenn az állam, ami azért nem az empatikusság eszköze volt, de a lakosság többségéről 1968 után már nem nagyon volt mit jelenteni, ami nem vigasz azoknak, akikről jelentettek.

Talán meg fogsz lepődni, de a "közösen egy cél felé, egymást segítve" mozgalmak a háború utáni nyomorban kovácsolódtak össze, a lerombolt országot néhány év alatt építették újjá, és a politika abba a mozgalomba ügyesen kapaszkodott bele, és vitte tovább évtizedeken keresztül, különböző mozgalmakkal.

A gyerek általános iskolás korban Kisdobos lett.

Önkéntes alapon kötelező volt.

Keress rá a Google-n: a Kisdobosok 6 pontja

Ötödik osztályba lépve a Kisdobosokat Úttörővé avatták (Úttörők 12 pontja)

Szakmunkásképzőkben, szakközép iskolákban pedig KISZ tagok lettek (önkéntes alapon kötelező jelleggel - ezért is vicces, amikor a most 50-es korosztálynak azt próbálják felróni, hogy KISZ tag volt... mindenki az volt a rendszerváltásig)

Vissza kanyarodva a háború utáni évekre, a nehézségek össze kovácsolták a közösségeket, egymást is segítve építették újjá az otthonaikat, munkahelyeiken vállaltak plusz munkákat.

Az állam meg ügyesen felültette arra a vonatra a gyerekeket is, akiktől kezdetben csak annyit vártak el, hogy tanulják meg a "rendet", és az egész oktatás erre az alapra épült.

Utáltuk a kötelező állami ünnepeket, a Május 1-én felvonulást különösen, a többiről legalább gyorsan megszabadulhattunk, de az minimum fél napos parádézással járt, viszont azt utólag el kell ismerni, hogy különböző mozgalmaknak voltak a társadalomra is kiható tanításai, nem esett nehezünkre segíteni másoknak, mi is segítséget kaptunk, ha arra volt szükség - így mentek az építkezések is, volt egy mester, a többiek kalákában megcsináltak, amit az kért.

A munkahelyeken a dolgozók a rendszerváltásig szocialista brigádokba voltak beosztva, ami ugyanúgy funkcionált mint egy kisdobos őrs.

Naplót vezettek, vállalásokat tettek, kommunista műszakokat vállaltak... a '80-as években már egyre hangosabban morogva.

Miért esett szét az egész?

Globális jelenség, nem magyar sajátosság.

Megváltozott a gyerekek nevelési módja, arra lett áthelyezve a hangsúly az oktatásban, gyerek nevelésben, hogy a gyerekeknek milyen jogai vannak, ami helyes, csak közben teljesen el lett felejtve, hogy némi kötelességtudatra is kellene nevelni.

Nálunk a szétesett mozgalmak helyét nem vette át semmi, volt próbálkozás a cserkész mozgalom újra élesztésével, hamvába halt kísérlet lett, így nincsenek közösség formáló csoportok, az iskola sem az már.

A többpárt-rendszer kialakulásának következményeivel sem tudunk igazán elboldogulni, túl nagy jelentőséget tulajdonítunk a politikának a hétköznapjainkban is, sokszor ellenségként kezeljük, ha valakinek eltérő véleménye van valamelyik politikai kérdésről.

Rossz irányba viszi az egész emberiséget a technikai fejlődés is, nagyon gyorsan felvettünk rossz szokásokat.

Ma már nem írunk levelet, nem olvasunk könyveket, ritkábban látogatunk meg rokonokat, pedig szinte minden családban van autó, de még telefonon is ritkábban beszélünk velük.

Az internet, a facebook, a messenger lett a kapcsolattartás eszköze, egy virtuális közegbe süllyedve éljük az életünket, nem csak mi, hanem az emberiség jelentős része.

Szerintem a politizálás.

A szocializmus idején csak az értelmiségieknek egy része foglalkozott politikával. A nép nagyrésze úgy volt vele, hogy úgysincs beleszólása, úgysem tud róla kb semmit, ezért nem foglalkozik vele. Kevés ember volt aki ideológiától fűtve lépett be a pártba, a legtöbben egyszerűen azért lépett be, hogy ne bszogassák, több jogosultsága legyen a hétköznapi életben.

Most meg minden nap kapjuk a nyakunkba a "politikát". De igazából ez nem politika, hanem bulvársajtó, hogy ki kire mit mondott, illetve a másik ideológiája micsoda és hol hibás. (Saját ideológiáját sokkal kevesebb politikus fejti ki, mindenki csak az ellnkező oldaléról beszél, természetesen rossz színben feltüntetve).

Röviden: uszítanak.

És ez az uszítás sikeres. Nagyon szélsőséges véleményeket tud kiváltani az emberekből már az a tény is, ogy valaki (egy utcán egy random idegen) nem az ő pártját támogatja. Merthogy mindkét fél úgy van vele, hogy "aki nem velünk van, ellenünk".

Családok képesek csúnyán összeveszni a karácsonyi vacsoránál azon, hogy ki mikor mekkorát hazudott vagy mit lopott el.

Szóval az ország két részre szakadt. De legalább egymás között megértőek? Hát...

Mivel az oldalak leginkább a másik oldal gyűlöletére építenek, ezért tényleges összekovácsolódás nincs. Persze, a közös ellenségkép jól összehangolja az embereket, szimpátiát ébreszt, de empátiát nem.

Ráadásul amíg az ellenzék egy tucat különböző ideológiájú pártból áll, ezért köztük is van bőven különbség. A Fidesz meg populista, arra megy amerre a népszerűség van, úgyhogy igazán nincs is ideológiájuk, csak ellenségképük.

Ha az emberek nem törődnének a politikával ilyen szinten (illetve ha nem nyomnák a pofájukba ilyen agresszíven), akkor ordas nagy összeget mernék rá tenni, hogy békésebb nép lennénk. És ahol béke van, ott több megértés is van, hisz nem az ellenséget keresed egyből.