A hazai LMBTQ-bántalmazós esetekből vajon hány százalék lehet igaz? Hallottátok Jussie Smollett esetét?
Lényeg röviden: a fekete meleg színész lenyilatkozta a köztévében, hogy maszkos emberek verték össze, vegyszerrel locsolták, miközben homofób és rasszista megjegyzéseket tettek. A demokrata sajtó rácuppant az esetre mint légy a takonyra, minden csövön azt harsogták, hogy tombol a homofóbrasszizmus.
...Majd jött a vizsgálat, és kiderült, hogy egy büdös szó nem igaz az egészből, a médiahekket mindössze a saját karrierjének előremozdítása érdekében csinálta a színész.
Namost itthon három eset volt ugye az elmúlt 10 évben összesen, érdekes módon mindhárom pont a "homofób" törvény után jött sorban, alátámasztva, hogy mekkora erőszakhullám kezdődött...
Az első az volt, hogy két ultra felpofozott két német lányt egy meccsen, állítólag azért, mert szivárványos zászlót viseltek. Az ultrákat nem szólaltatták meg, a két lány beszámolója viszont bejárta a balos sajtót - tehát nem tudhatjuk, pontosan mi történt.
A második a két meleg orvos megverése volt Pécsett, ahol bár a balos sajtó nem hozta le, de egyértelműen kiderült, hogy a tipikus belekötős-cigikérős jelenet zajlott le - egyáltalán nem bizonyított, hogy azért kaptak volna, mert melegek voltak (de azért minden cikk ezt sugallta).
A harmadik, ami talán a leginkább bűzlik: egy meleg pár ajtaját gonosz bakacsosok rugdosták, akik bár elszaladtak, de előtte a melegtörvényre utaló matricákat ragsztottak a pár ajtajára... az elkövetőket természetesen nem sikerült elfogni, pedig ilyen esetekben a rendőrség igen aktív szokott lenni.
Mit gondoltok, ezek után, mennyire lehet adni a balos sajtó hasonló híreinek hitelességére?
Rendben. Itt vagyok én... Írd le, hogy hogyan provokálok. Meleg vagyok, senki sem tudja rólam, nem látszik rajtam, mégis kaptam már olyan üzeneteket online, hogy fájt olvasni.
Vagy mivel provokál egy meleg pár? Mondjuk ha fogja egymás kezét és odamegy két barom félholtra verni őket... mivel provokálták ki azt? Azzal, hogy fogták egymás kezét? Vagy mi a provokálás mondjuk egy rózsaszín pólóban, vagy abban, ha vékony a hangja?
Belegondolsz te abba, hogy mit írsz?! Mit érdekel téged, hogy milyen más ember? Téged is hagynak élni, te is hagyj másokat!
27-es, ha feljelenteném, a rendőrségnek kötelessége lenne utánnajárni, amennyiben valóban törvényt szegett. Ilyen esetben felvennék a kapcsolatot az oldallal és megszereznék az illető IP címét, egy nap alatt megtalálnák.
Az más kérdés, hogy mennyire végzik helyesen a dolgukat a rendőrök, de ha nem csinálják akkor is van más megoldás. Ha valakinek lenne annyi energiája, hogy hetekig járjon utánna, akkor biztosan felelősségre vonnák, már ha tényleg jól sejtem a törvényszegést.
#28 A 21-es hozzászólásod 100%-ban provokáció. Olyan soha nem történt, hogy két búzi egymás kezét fogta, és csak emiatt megverték volna őket.
Amúgy veletek búzikkal senkinek semmi baja nem lenne, ha nem provokálnátok állandóan. Persze akkor nyilván unatkoznátok, hiszen dolgozni nem vagytok hajlandók, így nem tudtok mit kezdeni a szabadidőtökkel.
31-es, mondjuk a 21-est nem én írtam...
Mivel provokálunk? Vagy mivel provokált a videóban látható két srác?
Én például egyelőre még tanulok, de abban biztos lehetsz, hogy fogok majd dolgozni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!