Magyarországon a fiatalok körében miért nem népszerű annyira a szélsőbaloldal, mint Nyugaton?

#3 közvetlenül nem, de az anyjuk, apjuk, nagyanyjuk, nagyapjuk, nagybátyjuk, stb. egy csomó más ember a környezetükben kapott, így a fiatalság is képben van.

túlzottan közelmúlt. majd valamikor a század közepén esetleg.

Kelet-Európában a baloldaliság a rendszerváltás óta karanténban van. Aki egy kicsit is magasabb fokú gazdasági igazságosságot akar, az ellen máris hőbörögnek. 32 év jobboldali agymosás után meg tényleg vannak emberek, akik azt hiszik, hogy ha bármi szociális kezdeményezés felmerül, ami a többség érdekében állna, akkor úristen, jajjajj, gulágba fognak kerülni meg jön majd a fekete autó. Miközben persze ők is tudják, hogy ez butaság, de ez lett a megkövesedett mantra, és sokan nem mernek szembe menni az árral. Még ha baloldaliak is, nem vállalják fel, mert nem akarnak fröcsögő szembeszéllel hadakozni. Teljesen a neoliberális, jobboldali dogmák uralták el a narratívát itt, és ezzel a legtöbben nem mernek szembe menni.

Ezzel persze az egész ország önmagát csapja be. Amikor a nettó 250 ezres fizetésűnek bemesélik, hogy az ő érdekei megegyeznek az oligarchák érdekeivel, akkor nem nyílik ki a bicska a zsebükben, amikor azt hallják, hogy aki nem keres havi egymilliót, az lusta, léha, mihaszna. Ha Párizsban valaki ilyesmit ki merne ejteni a száján, már aznap lángolna a háza. Itt meg megy az uszítás az átlagos, átlag alatti fizetésből élők ellen, de ezek a tömegek mégis lapítanak, sőt, közülük is rengetegen szavaznak jobboldali pártokra.

Nyugat-Európában ilyen asszociációk nincsenek, és azok a torz asszociációk, amiket itt a baloldalra akarnak hányni, ott egyszerűen leperegne az emberekről. Magyarországon meg az átlagos fizetésű tényleg elhiszi már, hogy akkor lesz neki jó, ha az oligarcháknak jó. De ezt a munkahelyeken is láthatod. Nem szerveződnek, nincsenek szakszervezetek, éppen ellenkezőleg. Akiknek az érdekei megegyeznének, egymáson akarnak átgázolni, egymást akarják legyőzni, nemhogy közösen fellépnének az érdekeikért, hanem azokért rajonganak, ahová ők sosem fognak tartozni (csak remélik). Nem akarnak szembe menni azokkal, akikhez tartozni akarnak, persze sosem fognak közéjük tartozni, így marad nekik a semmi.