"Az anya nő, az apa férfi." Egyetértesz ezzel a kijelentéssel?
A biológiai anya általában nő, a biológiai apa általában férfi. A transzexuális embereket ezzel kizárva, kb. így helyes az állítás, hiszen vannak interszexuális emberek is, akik biológiailag sem sorolhatók be a két nem egyikébe sem.
#11 Félre vagy informálva, mint oly sokan ebben az országban. A gendernek nincs köze az átműtéshez.
Vegyük a fenti állítást, mely egy nagyon triviális, biológiai nemhez kötött tevékenységhez, a gyermekszüléshez kapcsolódik. Mint írtam, még ez esetben sem mondhatjuk ki, hogy a nemek binárisak, bár a tudomány mai állása szerint itt állunk legközelebb hozzá.
A társadalmi nemek tudománya (gender studies), a nevéből adódóan azzal foglalkozik, hogy mik a férfi és mik a női társadalmi szerepek. Ezek ugyanis nem szükségképpen esnek egybe a biológiai nemmel. A régebbi korokban például a "kenyérkereső tevékenység" kifejezetten férfi szerep volt. A nő otthon maradt és felügyelte a háztartást, nevelte a gyerekeket, stb. Ettől nem függetlenül, tanulni csak a fiúk tanulhattak. A lányoknak esetleg minimális tanulmányok voltak engedélyezve. Nők Magyarországon 1895 óta járhatnak egyetemre. 126 éve, tehát nem olyan régen!
A felsőfokú tanulmányok, a tudományos pályák ebben a tekintetben egy gender kérdésnek minősülnek.
Gender kérdés napjainkban is a női vállalati felsővezetők kinevezése. Miközben több tanulmány bizonyítja, hogy a nők legalább olyan eredményes vezetők lehetnek, mint a férfiak, mégis sokkal kevesebb nő kerül ilyen pozícióba.
Gender kérdés a házimunka és a gyereknevelés is. Ezek hagyományosan női szerepek. Csakhogy a világ megváltozásával a nők is elkezdtek dolgozni, így most két "munkahelyen" kell helytállniuk, a munka világában és otthon. A férfiaknak sem egyszerű belépni a házimunka világába, ugyanis a cégek még eltűrik valahogy, hogy a nőknek otthon kell maradni, mert beteg a gyerek, de egy férfinak ez a "nagyvonalúság" már nem jár.
Szóval aki a gender-ben csak az LMBTQ-t látja, az finoman szólva téved, és a ballibekhez sincs köze, esetleg annyi, hogy több konzervatív gondolja úgy, hogy a nőnek a konyhában a helye...
#15
#14 Eltaláltad, tényleg liberálisnak tartom magam. Írd le kérlek, hogy miben tévedek!
A leginkább konzervatív megközelítés szerint emberiség kb. 0,018%-a interszexuális oly módon, hogy külsőleg sem egyértemű a biológiai nemük. forrás: [link] Ez valóban kis szám, de egy 10 milliós populációban 1800 embert jelent és számukra komoly tehertétel, hogy melyik nemük szerint élnek.
Ha genetikailag, kromoszóma szinten nézzük, akkor már az emberiség 1,7%-ról beszélünk, ami 10 millióból 170 000 embert jelent. Az utóbbiak nagy része esetleg nem is tud erről és éli az életét férfiként vagy nőként, esetleg egészségügyi problémái miatt szembesül a ténnyel. Ugyanakkor közöttük egyértelműen gyakoribb pl. a transzexualitás.
Magyarországon 2010 és 2013 között összesen 74 nemváltó műtét történt!!!
forrás: [link]
Próbáltam volna nem "ballib" forrást találni, de sajnos nem sikerült, és 2013 utáni adatok sincsenek. Ha Neked van adatod róla, kérlek írd meg!
A 328 milliós lélekszámú USA-ban, ahol állítólag hatalmas problémát jelent a nemváltó műtétek száma, 2016-ban 3200 beavatkozást végeztek, ami lakosságarányosan 0,001%
Biztos, hogy a jó irányból ülünk a lovon? Biztos, hogy az a probléma, hogy túl sok nemváltó műtét történik, amikor ez a szám messze alatta van annak a számnak is, amit a ténylegesen interszexuális emberek száma indokolhatna? (Persze legtöbben nem szeretnének sebészkés alá feküdni)
Azt írod, hogy manapság a gender ideológia van előtérben.
Akkor már csak ennek a jelentését kellene tisztáznunk. Az én olvasatomban, elfogadva a wikipédia definícióját: "A társadalomban megfigyelhető nemi szerepekre irányuló, a pszichológia és szociológia tárgykörébe tartozó kutatások tárgyát képezi a társadalmi nemek tudománya, (magyarul is bevett kifejezéssel „genderelmélet”, angolul: gender studies) amely a tanult (nem biológiai) nemi szerepekkel és annak társadalmi vonatkozásaival foglalkozó diszciplína." [link]
Erről próbáltam írni a #14-ben.
Próbáltam a kérdésről valami jobb oldali forrást is találni, így jutottam az Origóra
amely ezt írja: "A balliberális sajtó úgy mutatja be a gender tanulmányokat, mintha szimplán nők és férfiak szerepét vizsgálnák, azt bizonygatva, hogy nincs mit megkérdőjelezni a hasznosságukkal kapcsolatban. Csakhogy nem erről van szó, hanem férfiak és nők hatalomhoz való viszonyáról, patriarchátus hatalmának a megdöntéséről, a homofóbia elleni küzdelemről, egy elképzelt egyenlőség érdekében vívott harcról, melyben a tudomány eszközeit használják pajzsként."
Tehát mivel van baj:
-férfiak és nők hatalomhoz való viszonya
-patriarchátus hatalmának a megdöntése
-homofóbia elleni küzdelem
-egy elképzelt egyenlőség érdekében vívott harc
-tudományos érvek
Jól értem, hogy végeredményben a fő probléma a nők egyenjogúsága? esetleg a homofóbia elleni küzdelem?
A cikkből kiderül még, hogy különben is Soros...
Ne haragudj, ez azért gyenge érv!
Találtam még egy cikket, ami még jóval a mostani kampány előtt íródott (2010-ben). Javaslom elolvasásra:
Baszod, vedd már elő az értelmező szótárat.
https://mek.oszk.hu/adatbazis/magyar-nyelv-ertelmezo-szotara/kereses.php?kereses=anya
anya - Az a nő, aki gyermeket szült, akinek gyermeke van
https://mek.oszk.hu/adatbazis/magyar-nyelv-ertelmezo-szotara/kereses.php?kereses=apa
apa - Férfi <a tőle nemzett gyermekhez viszonyítva>
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!