Mi lenne, ha Magyarország ezt tenné az angolok elleni meccs rasszista vádjai után?
Jóval a meccs előtt elkezdenénk írni, beszélni, a legfelsőbb politikusok is, hogy nem tűrnek rasszista, magyarellenes megnyilvánulást Londonban. Tudomásuk van róla, hogy a rasszista, kirekesztő és mindenekelőtt súlyosan transzfób angol szurkolók provokációra készülnek. Miután legutóbb is Budapesten a magyarokat rasszistázták rasszista módon, egyben leplezni próbálva hosszú ideje az angol futballban gyökerező rasszizmust. Úgy tudjuk, sok angol szurkoló nem hisz a biológiai nemváltásban sem, és azt sem tudja, hány nem létezik jelenleg. Reméljük, nem ismétlődik majd meg az a sokkoló, ultrarasszista látvány, ami az EB-döntőn. Figyelmeztetünk minden magyar szurkolót, csak a saját felelősségére menjen Londonba, nem tudjuk biztosítani a testi épségét az angolokkal szemben.
Ha kifütyülik a himnuszunkat, magyarellenesen, fehérellenesen, rasszistán skandálnak, vagy minket megzavarva mocorognak a nézőtéren, megfontoljuk, hogy levonulunk a pályáról.
Kiküldünk sok női ruhába öltözött szurkolót, ill. sok szabados ruhába öltözöttet, parókában, bőrruhában, stb., hogy illegessék magukat a lelátón. Különböző transzparensekkel, pl. Stop English racism, Racism is racist, you are racist, respect LGBT rights, stop white England, stb.
A meccs után a politikusok és a sajtó megdöbben az angol szurkolók született rasszizmusán, A rasszizmus nyert és hasonló címekkel, a legfelsőbb politikusok is megszólalnak, az EP-ben is. Megkérjük az angolokat, állítsák meg a rasszizmusukat, és kérjük a FIFA-t, tiltsák ki örökre az angol válogatottat a VB-ről. Lesznek tanúk, angol rasszisták és homofóbok által megvert szurkolók is.
1. Magyarország egy jelentéktelen kis ország, Nagy Britannia meg a világ egyik legbefolyásosabb nagyhatalma, kicsit eltévesztetted a súlycsoportot. Vannak egyenlőek meg vannak egyenlőbbek, ezt Európában tökéletesen látjuk kik a vezető államok és kik a csicskások, elnyomottak.
2. Abban történetesen igazuk van hogy a rasszizmus elfogadhatatlan, és civilizált ember nem rasszista. Most komolyan miért kell bántani valakit mert fekete vagy barna vagy akármi? Sokkal intelligensebben lehetett volna bemutatni nekik, pl amikor térdelnek egy nagy molinón a magyar szurkolók leírták volna hány fekete, indián, indiai stb esett áldozatul az angol vérengzéseknek a gyarmatokon vagy máshol. Nem lett volna jobb odaszúrás mint részegen őrjöngeni? Ugyanezt kellett volna csinálni a németekkel is holokauszt témában, egyből csendbe lett volna az összes.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!