Mi ez a pletyka most megint, hogy Orbán fia meleg?
Most Márky-Zay dobta be ezt ismét Melegzsolitnál beközölve mint valami tényt.
Én nem vagyok a Fidesz nagy barátja, de ez az Orbán Gáspár meleg dolog nekem nagyon olyan, mint a Hitler zsidó volt meg újabban már a Kölcsey meleg volt teóriák. Mind csak azért, hogy lehessen hergelni a keresztény meg a szélső-jobboldalt.
Közben semmire nincs konkrét bizonyíték, amit a balosok nagyon szoktak amúgy hiányolni pl. Isten létezésének vitája kapcsán, de az ilyen feltételezgetéseknél ez valahogy nem olyan fontos.
Valaki tud erről esetleg konkrétumot, főleg arról az elég meredek állításról, hogy megtagadta volna emiatt az apja? Nekem nem úgy tűnik a katonai akadémiával stb., inkább arról lehet szerintem szó, hogy Gáspár tisztességesebbnek tűnik jóval az apjánál, aki érzi, hogy épp ezért ő nem lesz az a NER-oligarcha típus. Ezt a Felház dolgot a Gáspártól pl. furcsának éreztem, de legalább őszintének (meg is szüntette, ahogy azt előre megmondta, hiába nőttek viszonylag nagyra).
Szóval összefoglalhatjuk, hogy senki nem tud semmit, mindenki találgat, a legtöbb ami elhangzott érvként az, hogy ez meg az a gyerek Gáspár környezetében melegnek tűnik, magát Gáspárt meg nem láttuk nővel.
Milyen szép lenne, ha ilyenek alapján ki lehetne valakiről ugyanígy jelenteni, hogy mondjuk sorozatgyilkos.
Én? Te tudod ki vagyok és hogy felléptem ellene vagy mi?
Amúgy Vona rohadtul nem meleg, ezt a leghülyébb is tudja (rajtad kívül), hogy kamu volt az egész lejáratás.
Ellen. Biztos sose ütöttél el semmit. De akkor a kedvedért:
Kedves Kérdező, pont ilyen hevesen tiltakoztál az ellen is, mikor Vona Gábort egy ismert transzfesztita előadó szeretőjeként tüntette fel a kormánypárti média jelentős része? Én nem tudhatom, de te most kijelentheted a választ.
26: igen, ugyanúgy felháborított.
Most már megnyugodott a kétpólusú agyad, hogy nem vagyok fideszes?
Nem ezt kérdeztem :(
Azt volt a kérdés: "pont ilyen hevesen tiltakoztál az ellen is, mikor Vona Gábort egy ismert transzfesztita előadó szeretőjeként tüntette fel a kormánypárti média jelentős része?"
Linkeld be azt az internetes, nyilvános fórumot, nem feltétlen gyakorit, ahol hangot adtál neki, és már hiszek is neked 🤗
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!