Magyarország nem akarja, hogy melegek érzékenyítsenek gyerekeket. Nyugati országok reakcjiója: "fujj diktatúra fujj". Iszlámországokban homoszexuálitásért halálbüntetés, életfogytiglan jár. Nyugatiak hozzáállása "kit érdekel? messze van."
Így azért nagyon jól el lehet vitázni, mert igazából nem is kell vitázni. Te felépítesz magadnak egy szalmabábot, és azzal vitázol.
Segítek: Nyugat-Európában ugyanúgy elítélik az iszlám országokban folyó homofóbiát, mint az ittenit. Mint ahogy akkor is felszólaltak, amikor Oroszországban a magyarhoz hasonló törvényt fogadtak el. A különböző NGO-k ugyanúgy harcolnak Szaúd-Arábiában is az LMBTQ-sok emberi jogaiért, csak értelemszerűen ott kevesebb sikerrel, mert ott sokkal komolyabb állami ellenszéllel kell küzdeni. De ne félj, a jelenlegi kormány egyre közeledik a Közel-Keleti teokráciákhoz: ott is tűzzel-vassal küzdenek a gonosz NGO-k ellen, meg lassan itt is.
Ezekben a Közel-keleti országokban már régóta tiltott a homoszexualitás, míg Magyarországon csak mostanában kezdték el az LMBTQ-sok jogait megnyirbálni. Értelemszerűen a nyugati politikusok erre reagálnak, mert most még lehet ez ellen tenni. 20 év múlva már nehezebb. Amikor a szólásszabadságot nyírbálták meg, akkor azért emelték fel a hangjukat. Ma már nem teszik, mert ez már normalizálódott. Amikor a választási rendszert módosították, akkor az ellen próbáltak fellépni. Ma már az is normalizálódott. A cél az, hogy ezek az intézkedések NE normalizálódjanak, mert akkor már sokkal nehezebb ez ellen közdeni. Láthatjuk, hogy Magyarországon eddig nagyon ritka volt az LMBTQ-ellenes gyűlöletbűncselekmények száma, amióta a kormány célkeresztjébe kerültek, már több is volt. Mert normalizálódik.
21-es vagyok: természetesen SAJTÓszabadságot akartam írni, nem szólásszabadságot.
Meleg van, na.
22
Megnyírbálják a melegek jogait Magyarországon? Érdekes szerintem sokkal szabadabban élnek ma, mint mondjuk 30-40 éve, lényegesen szabadabban mint 100 éve, és összehasonlíthatatlanul szabadabban mint 300 éve...
"Kozben nem veszitek eszre h szetlopjak az orszagot, h hiaba fizetjuk a rekord adokat, abbol nem nekunk jut szolgaltatas amiert fizetjuk, hanem a Neres oligarchaknak."
Nincsenek rekord adók, csak az ÁFA magas. Momentumos vállalkozók is milliárdokat kaptak, tehát a nerezésed is totál hülyeség.
27
Már eleve úgy homofóboznak sokan, hogy a szó jelentést sem ismerik.
Ez is egy tipikusan 21. századi tünet az értelmi képességek hanyatlásáról.
"A homofóbia félelem, idegenkedés a homoszexualitástól, illetve a homoszexuálisoktól. Tágabb értelemben a homoszexuálisokkal szembeni ellenérzések, hátrányos megkülönböztetés általános megnevezése."
Az értelmi képességek hanyatlása az, amikor valaki az etimológiára hivatkozik, mint a szó jelentése, ahelyett, hogy azt tekintené a szó jelentésének, ahogy a szót használják.
29, nem én vagyok az akivel eddig vitatkoztál, de amikor egy szó jelentését elferdítik akkor az a szó "orwelli" lesz. (Aki olvasta az 1984-et az pontosan tudja milyen nyelvi ferdítések mentek végbe, érdekes párhuzam a mai világgal)
Nem véletlenül van értelmező kéziszótár.
Viszont az hogy a birtokodban van a megfelelő tudás, és még úgy sem vagy képes értelmezni azt...
"Az értelmi képességek hanyatlása"
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!