Oltáspártiak, támogatnátok a kötelező oltást?
Az oltásellenesek nyilván nem, úgyhogy most őket nem kérdezem.
Máshogy nem elérhető a nagyobb átoltottság, márpedig 55% nem elég.
Fokozatosan szigorodó rendben lenne bevezetve. Egyedüli kivételt az kapna, aki orvosi pecsétes papírral tudja igazolni, hogy nem beoltható egyik vakcinával sem.
Úgy működne, hogy először még meghirdetik, kötelező lesz az oltás, most még két hétig választhatsz, mikor mész és mit kérsz (mint ahogy most).
Ezután akik kimaradtak, kapnak egy idézést, hogy ekkor és itt kell megjelenniük oltásra. Elmulasztása bírsággal jár.
Aki nem ment el, annak megy a bírság (100 ezer), és egy második idézés egy újabb időpontra.
A következő körben ugyanez ismétlődik, csak a bírság összege már egymillió forint lenne.
Az utolsó körben aki még mindig nem ment el, arra körözést adnának ki, a rendőr ha megtalálja, viszi be a kapitányságra. Itt ha még mindig ellenáll, az oltás akár erőszakkal is végrehajtható, mint a motozás vagy a vérvétel.
42! Ezt ugye az oltásellenesek ostobaságának kifigurázására írtad? Mert poénnak nagyon jó! 🤣🤣 ugyanis lényegében véve arról szól, hogy miért jó az oltakozás!
ugye miről van szó, hogy aki korábban elkapta a vírust, az védettebb mint akit oltanak, ezek szerint az adatok szerint. Egy ici-pici bökkenő azért van, aki elkapja a vírust azok közül egészségi állapottól függően vagy meghalnak vagy hetekig vannak kórházban, optimális esetben csak ágyban.
Ezzel szemben áll az oltás, ami nem ad olyan védelmet a delta variáns ellen, mint a betegségen való átesés, de megvéd a haláltól és a súlyosabb állapotú fertőzéstől.
magyarán szólva a kérdés, hogy akarsz megtanulni verekedni? Úgy, hogy eljársz minden szombat este hülyére veretni magad a helyi kocsmába, és ha szerencséd van profi kocsmai verekedő lesz belőled, ha meg nincsen szerencséd, akkor halott vagy eljársz egy önvédelem tanfolyamra, ami lehet nem ad olyan gyakorlati tapasztalatot, de jóval kisebb eséllyel fog kést rántani az edződ, és hasba szúrni.
47! Nem mindenkinél alakul ki olyan szintű védettség, ami elég lenne, ez eddig is így volt, ami azt illeti a vírus korábbi elkapása és túlélése sem elég, ezért is kell több oltásból harmadiakt is adni, ráadásul a delta variáns annyira különbözik már attól, ami ellen pl. pont a Pfizer vakcinát kifejlesztették, hogy csökken a védettség, amit biztosít.
én tudod azon szoktam jót nevetni, hogy az úgymond "oltásellenesek" úgy osztják az észt, hogy alap szinten mennek szembe a tudományos ismeretekkel, mert az érvelésük úgy hangzik, hogy "nem működik az immunrendszered és az immunológia sem állít soha igazat" csak ugye ezt nem merik felvállalni, mert komplett hülyét csinálnának magukból.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!