Kik azok akik az ellenzékre szavaznának, akik ember életeket kockáztatnak az örökös vakcina ellenes kampányaikkal, azért, hogy megbuktassák a kormányt. Tényleg megéri nektek ez?
Hiába mondjátok, hogy amit írtam, az nem igaz.
Emlékezzetek arra, hogy Pl. Szaniszló számtalan kampányt folytatott és osztott meg a facebook oldalán, hogy nem kéri a kerület a keleti vakcinákat és ez miatt most a kerület lakóinak csak minimális százaléka van beoltva, mert a lakosok háta mögött egyeztetett és azt jelentette le a dokikkal, hogy itt nincs a vakcinákra jelentkező.
Ez nem kitaláció, mert minden egyes ilyen megosztott facebook írását olvastam. Nem túlzok, kerületi lakos vagyok.
Őszintén kampányolt a keleti vakcinákkal szemben, még hivatalos levelet is írt, hogy ebbe a kerületbe ne jöjjön egyik vakcina sem, csak az uniósok.
Ez mi szerintetek? Ez helyes döntés volt, annak ellenére, hogy már korábban is jelezték felé, ne tegye, mert van jelentkező.
Hogyne lennél provokátor.
A fidesz megint az ellenzékkel foglalozik miközben 200 halnak meg covidban naponta. Ehhez csak gratulálni tudok.
Az ellenzék meg egyáltalán nem oltásellenes.
Az ellenzékre fogok szavazni mert sokkal jobbak mint a fidesz ez teljesen egyértelmű.
Ha linkelne is valamit akkor biztos origos hazugság lenne.
Nagyon szomorú hogy a fidesz még ebből is politikát csinál.
Krekó Péter, a Political Capital baloldali-liberális elemző műhely egyik vezető munkatársa és a hazai ellenzék egyik legfontosabb megmondó embere, véleményvezére a következőket jelentette ki egy brüsszeli lapnak:
„A tét magas. Ha aláásod az emberek hajlandóságát arra, hogy beoltassák magukat, akkor Orbánnak kell viselnie a politikai következményeket.”
.
Gyurcsány:
"„Nem az ellenzék csinál ebből egyébként politikát, Kína és Oroszország ezt használja politikára. […] Én meg nem szeretném, hogy ha a magyar emberek ebben kísérleti nyúlként ott lennének. […] "
.
Varga Zoltán, a DK országgyűlési képviselője
2021. február 12.
„Ha Orbán tovább erőlteti a kínai vakcinát, egymillió beoltott sem lesz, nemhogy hat.”
.
Hadházy:
2021. 03. 05.
„A hatóság megküldte számomra a kínai vakcina engedélyét, ami még az oroszénál is botrányosabb fecni. Ebben ugyanis utalás sincsen arra, hogy a vakcina hatékonyságáról dokumentumokat, részletes vizsgálati eredményeket kaptak volna. […] A kínai engedélyt semmilyen vizsgálat nem előzte meg […] A hatékonyságról szóló hiteles dokumentáció nélkül ezzel oltani tömegeket: gyógyszerkísérlet.”
2021. 03. 09.
„Reméljük, hogy működik […] a kísérletnek lehet jó vége. […] A kínai vakcinának köszönhetően több vakcina jött be az országba, mint máshol. […] Azonban csak 55 százalékát oltottuk el, azért az is van, hogy sokkal többet lehetett volna oltani.”
.
Fekete-Győr:
"Veszélyes és a védőoltásokba vetett általános bizalmat is rombolja, hogy a magyar miniszterelnök – csak azért, hogy baráti diplomáciai üzenetet küldjön keleti diktatúráknak – a kínai és orosz vakcinák mellett kampányol, az Európai Unió teljes ignorálásával."
2021. március 03.
„Most áprilisban leszek 32 éves, […]én elfogadnám a kínai vakcinát.”
.
Schmuck Erzsébet MSZP:
2021. január 19.:
„Az LMP azt a vakcinát támogatja, amit az Európai Gyógyszerügynökség jóváhagy. "
2021. február 25.:
„Holnap engem is beoltanak a kínai vakcinával…”
.
(Megjegyzésem: fél Európában magyar orvostudósok dolgoznak. A magyar tudósok semmiben sem rosszabbak, mint a nyugatiak, sőt! Az EU NEM szerezte be és amit igen, azt szűk körben osztogatja. A napokban buktak le, súlyos korrupció folyik az EU-ban vakcina ügyben is)
.
Itt, a gyakorikerdesek.hu-n is szakmányban kampányolnak a hozzászólásokban az oltások ellen.
.
Szaniszló Sándor
2021. március 18.: „Több száz adag kínai koronavírus vakcinára nem volt jelentkező a XVIII. kerületben. […] Levélben kértem Kásler miniszter urat, a kieső oltóanyag mennyiség azonnali pótlására, olyan, az unió által engedélyezett vakcinával, amelyik iránt megvan a közbizalom.”
2021. március 19.:
„Több ezren vannak, akikért küzdenek a szakszervezetek, hetek óta, […] közvetlen veszélynek vannak kitéve, nekik mindegy, hogy milyen vakcina lenne, csak sorra kerüljenek végre. […] Nem érkezik kellő mennyiség. […]
.
Több száz kerületi lakos felháborodottan jelentkezett be, hogy SENKI NEM AJÁNLOTTA FEL A KERÜLETBEN A VAKCINÁKAT AZ ÁLLAMPOLGÁROKNAK, A POLGÁRMESTER HAZUDIK ÉS KÉRIK AZ OLTÁST!!!
MINDEN POLITIKUS ÉS HOLDUDVARUK, AKI AZ OLTÁS ELLEN KAMPÁNYOLT/KAMPÁNYOL
MÁR RÉGEN MIND BEOLTATTA MAGÁT!
Kérdező: "Kik azok akik az ellenzékre szavaznának"
A tájékozott, normálisan gondolkodó, felelős emberek világnézetre és ideológiára, pártállásra való tekintet nélkül: beoltatják magukat, és szorgalmazzák, hogy minél többen regisztráljanak.
Ugyanis tudják, hogy: MINÉL NAGYOBB A BEOLTOTTSÁG ARÁNYA, ANNÁL HAMARABB LESZ FOKOZATOS, MAJD TELJES NYITÁS!
Sajnos sok fiatalt meg tudnak téveszteni, akik 2010-ben és előtte még kicsik voltak, nincs személyes élményük, ismeretük.
Iszonyú nyomor, káosz volt 2002-től 2010-ig, szabályos kifosztás folyt, az állam, a Nemzeti Bank és személyesen a magyar állampolgárok kifosztása.
Kórházak, egészségügyi intézmények tucatjait zárták be, orvosok, ápolók, eü-dolgozók tízezrét rúgták ki. Akkor mentek ki tömegesen Nyugatra dolgozni. Százezreket döntöttek be családostul, kisvállalkozástul.
Nem kormányoztak, csak fosztogattak, olyan megszorításokat vezettek be,
hogy voltak, akik éhen haltak, mások megfagytak, nagyon sok család meg elveszítette az otthonát, mert n em tudta fizetni a rezsit és/vagy a deviza hitelt, amibe a kisvállalkozókat és a családokat is belekergették.
És most is erre készülnek.
Amúgy vannak a ballibek közt épelméjűek is (habár, sajnos igen kevesen):
"MINDENKINEK BÜSZKE KELL ARRA LENNI, HOGY EZ A KIS ORSZÁG ILYEN JÓL TELJESÍT. AZ OLTÁSI SZÁZALÉKOK SZÉPEN NŐNEK, ÍGY REMÉNY VAN, HOGY TÚL LESZÜNK RAJTA, ÉS EZT KELL ERŐLTETNI MINDENKIBE. NAGYON HARAGSZOM AZ OLTÁSELLENESEKRE, MERT NEKEM BÁRMELYIK JÓ LETT VOLNA, CSAK KAPJAM MEG."
Schmuck Andor
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!