Ha a határontúli magyarok elpártolnának a Fidesztől és ellenzéki szavazóvá válnának a fideszesek habzó szájjal magyaráznának és követelnék a szavazati joguk elvételét?
Kérdező, a majd 5 millió határon túli magyarból 260 ezren szavaztak csak a fideszre. Soha semmi nem garantálta hogy akár egyikük is a fideszre fog szavazni, azért a fidesznek kellett tennie, hogy oda akarjanak szavazni és ne máshová, vagy ne maradjanak távol ők is a szavazástól, mint a másik 4,5 millió határon túli magyar.
A lehetősége eddig is megvolt annak hogy más pártokra szavazzanak a határon túliak. De ehhez ezeknek a pártoknak is meg kellett volna nyerniük őket maguknak.
Azért azt beláthatod, hogy ha a fő kampánytéma az egy pártnál, hogy el kell venni a határon túliaktól minden támogatást és még a szavazataikat is, ha nem magyaroknak hanem románoknak, ukránoknak nevezik őket, akkor nem nagyon fognak pont onnan rájuk szavazni. De még arra a jobbikra sem aki összeállt velük.
1. Ez elvi kérdés, tőlem akárkire szavazhatnak, amíg nem itt élnek életvitelszerűen, és nem itt adóznak, ADDIG ŐK NE AKARJÁK ELDÖNTENI, HOGY ITT MI LEGYEN!
2. Számodra az ellenzéki ember, az mind ugyanolyan? Aki nem velünk, az ellenünk, és semmi sem számít? Ezt hívják 1 bitesnek... Az ilyen gondolkodás miatt tehet meg egy adott kormány bármit, mert addig a pontig, amíg eltudja veled hitetni, hogy az ellenzék az milyen gonosz, addig te úgy is a kormányt fogod pártolni, bármit is tegyen.
Amúgy ezt a fekete-fehér gondolkodást rohadt primitívnek tartja a pszichológia, gyerekekre jellemző egészséges formában. Felnőttként már beteges, szégyellheted magad!
11
"Soha semmi nem garantálta hogy akár egyikük is a fideszre fog szavazni,"
A fidesz pontosan tudta, hogy rá fognak szavazni épp ezért adta meg neki a szavazati jogot.
"A lehetősége eddig is megvolt annak hogy más pártokra szavazzanak a határon túliak. "
A Jobbik sem tudta elérni, hogy rá szavazzanak, pedig ők még a Fidesznél is jobban kiálltak értük. Akkor egy balos pártnak hogy sikerülne?
#13 Mégis honnan tudhatta volna a fidesz hogy rájuk fognak szavazni? Sehonnan és nincs is így minden esetben. 2014-ben a levélszavazatok 5%-a, 2018-ban meg 4%-a ment más pártokra. ha ennek a pár százaléknak mehetett máshová a szavazata, éppen úgy a többié is mehetne.
Ahogy minden választáson változik a szavazók véleménye, aránya.
A jobbik saját magát lőtte ki ebből azzal, hogy ballikká vált. Azért nem szavaztak rájuk a határon túliak, mert nem látták semmi esélyét annak hogy a jobbik nekik hasznos lenne. Hiszen azokat segítené újra kormányra akik korábban az állampolgárságuk ellen kampányoltak, majd azóta is a a szavazati joguk elvételével kampányolnak.
XDDDDDDDDDD
Azért az ilyen 14-esek kemények, komolyan mondom, nem semmi, hogy ilyenek beleszólhatnak az ország dolgába
#15 Ó igen, milyen szép is lenne ha a hozzád hasonló tudatlanok és ostobák szólhatnának csak bele, ugye?
Neked könnyebb lenne a hülyeséget terjesztened, nem lenne aki kijavít és rámutat milyen ostobaságot is állítasz.
Ja, az élet már csak ilyen. A tények, adatok meg az ismeretek - főleg itt az interneten - nagy ellenségetek.
Az a legszebb az egészben, hogy azt sem tudod miért röhögtelek ki.
Az meg, hogy szerinted tudatlan meg ostoba vagyok, hát na, pont nem a te véleményed érdekel
De mondok valamit töki, te is nyerhetsz egy tendert, bár általában Mészáros nyeri, kitudja hány %-ban. De nyerhetsz te is, hajrá! Ha esetleg úgy adódik, hogy 96%-ban Mészáros nyer, annak a korrupcióhoz semmi köze nem lesz. Ahogy annak sincs nyilván semmi köze, hogy a határon túliak arra szavaztak, aki megengedte nekik, hogy szavazhassanak. Ahogy mondani szokás, "ne szarj oda, ahonnan eszel". Na, azok a prolik így tettek. És, ahogy már elmondták páran, könnyű úgy szavazgatni arra, aki neked megengedi, hogy annak végül semmilyen következményével nem kell számolnod.
#17 Csak megint belerohansz a pofonba, mint Ágika a csukott ajtóba!
"2011-19-es időszakban összesen 21613,7 milliárd forint értékű közbeszerzés valósult meg, ebből 11719,6 milliárd forintot tett ki építési közbeszerzés, amely az összes érték 54,2%-a.
A 9 év alatt mindösszesen 795,6 milliárd forint értékű építési közbeszerzést teljesítettek Mészáros Lőrinc építőipari cégei (Mészáros és Mészáros Kft., R-Kord Kft.). Ezt az összeget a HVG számolta ki, tehát biztosak vagyunk benne, hogy egy forintot sem hagytak figyelmen kívül, ugyanis cikkük alapfelütése: kormányellenes propaganda."
De sebaj! Talán legközelebb majd nem esel ennyire pofára!
"A jobbik saját magát lőtte ki ebből azzal, hogy ballikká vált."
A 2018-as Vona féle Jobbik hol volt ballik? Hány %-ot kaptak a határon túliaktól? Kb semmit.
"Mégis honnan tudhatta volna a fidesz hogy rájuk fognak szavazni? "
Te tényleg ennyire van vagy? Mondjuk közvéleménykutatások? Szerinted nem csináltak? És abból nem derült ki, hogy a határon túliak 95%-a fideszes?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!