A liberálisok miért választották Joe Bident és Kamala Harrist az év emberének? Legalább azt nem tudták megvárni, hogy valamit letegyenek az asztalra?
Arra hivatkoztak, hogy azért érdemlik meg ezt a díjat ők, mert liberálisok és legyőzték a republikánusokat az empátia erejével.
Első tanácsom: sose linkelj indexet, origót. Ebből rögtön látszik, hogy sz.r iskolákba jártál.
Második tanácsom, ne liberálisozz. Ne hivatkozz olyan dolgokra, amiket te nem értesz.
Harmadik tanácsom, próbáld megérteni, hogy vannak náladnál tisztességesebb emberek. Igen, sokan.
Kérdező először is talán nézd végig az év embereinek listáját. Eléggé sok amerikai elnök van, akit a megválasztásának évében az év embere lett, Franklin D. Roosevelt, Harry S. Truman, Jimmy Carter, Ronald Reagan, Bill Clinton, George W. Bush, Barack Obama, Donald Trump.
Semmi összefüggés nincsen aközött, hogy valaki demokrata vagy republikánus. Szimplán nem szimpatikus és kössünk bele.
Az "Év Embere" sosem az, aki a legerényesebb, vagy aki a legtöbbet letett az asztalra, hanem az, aki a legnagyobb hatással bírt a világra, a társadalomra, a közre az adott évben.
Választási években amúgy szinte mindig a megválasztott elnököt választja a Time az év emberének. Lásd:
2016: Trump
2012: Obama
2008: Obama
2004: Bush
2000: Bush
1996: David Ho (kivétel, de Clinto '98-ban megkapta)
1992: Clinton
1988: A veszélyeztetett Föld (kivétel)
1984: Peter Ueberroth (kivétel, de '83-ban Reagan volt)
1980: Reagan
1976: Carter
1972: Nixon és Kissinger
1968: Az Apollo 8 Asztronautái (kivétel, de 1967-ben Johnson elnök volt)
1964: Johnson
1960: az USA tudósai (kivétel, de 61-ben JFK volt, az első elnöki évében)
#1 Én meg azt tanácsolom neked, hogy ha már nem tudsz a kérdésre válaszolni, akkor ne tegyél megjegyzéseket és ne próbálj kioktatni másokat, miközben te magad mutatod be mennyire nem vagy tisztességes.
És nem kell rákérdezni, leírom, azért nem vagy tisztességes, mert sértegetsz valakit holott semmit nem tudsz róla, szimplán annyit, hogy feltett egy kérdést. Még csak véleményt sem fogalmazott meg benne semmilyen irányban.
#3 ""Háde mit tettek le az asztaara'?"
Egy rakás varázslatosan megjelenő Bidenre szóló szavazólapot.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!