Budapest lakosai! Karácsony Gergely mit tett a városért, azon kívül, hogy teleakasztgatta szivárványossal a fél várost, és ott is fizetős lett a parkolás ahol eddig sosem volt az?
#10:
Akkor probáljuk meg újra (a kedvedért 6 plusz karakterrel megjelölöm azt a szót, ami egy egészséges dialecticam disputandum alapja):
Nyugodtan lehet (!)forrással alátámasztva, tételesen(!) megcáfolni az #5-ös állításait, az Argumentum Lex megszegése nélkül!
-------
A vitaindító az, aki támad egy egyenrangú felet.
A #5-ös válaszolt a kérdésre, amiben összeszedte az álláspontjait. Ezzel még nem indított vitát.
Erre egyetemi dialektikán a klasszukis példa: Egy előadó kivesz 3 kislabdát egy dobozból, majd közli "Itt van 3 sárga kislabda" (többszörös, külön érvényű álláspont). Pont. Ez az ő megállapítása. Nincs álláspont-ütköztetés.
Ha senki sem ellenkezik azzal, hogy 3 sárga kislabda van ott, akkor nincs vita.
Ha valaki viszont felszólal "Dehát ez 1 piros, 1 kék, és 1 zöld kislabda" (egyetemes meghazudtolás), akkor EZ az állítás a vita elindítója. ITT van bizonyítási kötelezettsége a felszólalónak.
Ezt pedig a következő képpen teheti, illetve nem teheti meg:
NEM mondhatja, hogy "hiszen látjuk, ezek nem sárgák". A "józan paraszti ész", "egyértelműség" nem bizonyító erejű érv, érvelési hiba.
NEM mutathat egy sárga színű dolgot, hogy rámondja "ezek nem ilyenek". Ahhoz először bizonyítania kéne, hogy amit elővesz, az sárga.
NEM vehet elő kék, piros, zöld színű dolgokat, hogy rámondja "ezek ilyenek", ugyanazon okból.
AZT teheti, hogy elővesz egy hitelesített fény hullámhossz mérőt, leméri az 1. kislabdát, majd elmondja, hogy a tudományos spektrum szerint az első labda 670-es hullámhosszal a piros (vörös) színtartományba esik, nem az 570-590-es sárgába. Majd külön megtehetni a 2. és 3. labdával.
AZT megteheti, hogy egy tudományosan hitelesített(!!!) színskálát vesz elő, majd ezt a labdák mellé tartva, elmondhatja, hogy "Nézzük meg, ez a piros színnel egyezik, ha a sárgát rakom mellé, az nem ugyanolyan", majd ezt eljátszhatja külön-külön a 2. és 3. labdával.
---------
Az hogy idemásoltad a törvényt, nem bizonyított semmit.
Ha leírod, hogy melyik pontra, a törvény melyik mondata, mondatrésze a bizonyítás/cáfolat és miért, akkor sikerült megcáfolni 1 pontot.
A #5-ös 18, nem összevonható pontot fogalmazott meg.
Tehát az "ennyi marhaság" állítást, mögé 18 különszedett(!!!) ponttal lehet bizonyítani, mindegyiknél feltüntetve a következőket:
A #5-ös egyik pontja bemásolva. Az egyet-nem-értés indoka. A CSAK ERRE A PONTRA vonatkozó cáfolat. Annak alátámasztása hitelesített forrással.
-----------
Én nem vitázom, nem szándékozom beleszállni. Nekem nem tisztem eldönteni, hogy milyen színűek azok a labdák. Sőt, tegyük fel, vak vagyok, a fülem viszont kivételes! Ha az érvelés és a vita megfelelően zajlott, akkor nem kétséges a végén kinek lesz igaza.
Én csak azt utálom, mikor az emberek nagy arccal "cáfolgatnak", meghazudtolni próbálnak, anélkül, hogy az Argumentum Lex ne lenne megszegve!
Csinált értelmetlen biciklisávokat, ami egészségtelen , veszélyes, dugókat generál. Tanácsadókat ( haver, másik párt patronáltja) fizet a semmire, milliós bérrekkel. Van, de minek 5!!! helyettese. A Lánchíd- projekt enyhén szólva nem sikertörténet és még hol a vége?
Ahogy a kései maszkhasználat, a legrosszabbkor ritkított BKK járatok, a hajléktalanok problémájának röhejes megoldási kísérlete, vagy éppen az idősotthonban történt események is kudarc kategória.
Ezen kívül a kormányt zsarolja csak, nem javított semmit Budapest égető problémáin, de persze kiteszi a szivárványos zászlóit.... szóval egy nagy nulla ez a tesze-tosza szociológus!
"- Kihirdette a klímavészhelyzetet (valóban nagyon súlyos a helyzet)"
Ezt így én is ki tudom hírdetni és ugyanannyit tenni érte mint karácsony, azaz semmit
"- Kiírta az új Lánchíd felújítási pályázatot"
Rosszul. Így én is ki tudom írni
#11
Én a 8. válaszomban leírtam, hogy három állításod miért nem igaz/hülyeség. Remélem nem kérsz forrást arra a tényre például, hogy a HÉV a MÁV tulajdonában van, ezért a hídjának a felújítása is a MÁV feladata (állami pénzből).
További néhány állításod pedig semmitmondó. Ezek a következők:
Mennek a felújítások, karbantartások (Minden polgármester alatt mentek a felújítások, kérdés, hogy mennyi, és mennyire hasznosak)
Bevezette a közösségi tervezést (Egyelőre nem látjuk, hogy ez mit jelent, azt meg végképp nem látjuk, hogy jó-e)
Kihirdette a klímavészhelyzetet (valóban nagyon súlyos a helyzet) (valóban nagyon súlyos a helyzet, de egyelőre nem láttunk semmi érdemi intézkedést. Éppen a Gellérthegyen akarnak kivágni egy csomó fát a siklónak. Ne mondja nekem senki, hogy ezzel a Fidesz is egyetért, mert szarok rája)
További néhány állításod meg teljesen szubjektív, hogy ki mit gondol róla
Nagyon fontos kerékpárutakat hozott létre (Szerintem jobban is meg lehetett volna csinálni, például a Nagykörúttal párhuzamosan, az utca teljes lezárásával az autók elől (kivéve lakók))
#15:
1. Ha te voltál a #14-es is, akkor a probléma ott kezdődik, hogy nem én voltam az #5-ös. Mégis nekem címezted a #14-est.
2. Így van, jól oktatom. Már régen volt, hogy tanultam volna. Ma már én magam oktatok az egyetemen dialektikát, retorikát, logikát, aritmetikát és geometriát. Emellett külön előadás-sorozatom van az Argumentum Lex kapcsán.
3. Nem szeretek vitázni. A vitát magát, a mögötte lévő szabályokat, elvárásokat, hibákat szeretem. Illetve hivatalos vitafórumokon, vitaversenyeken vagyok bíró.
4. Nem tudom miből sikerült arra a következtetésre jutnod, miszerint "karácsonyista" lennék, jelentsen ez bármit is. Karácsony-t ugyanannyira utálom, mint Tarlós-t, Demszky-t, vagy Szépvölgyi-t. (Bielek-et szerettem, Ő segítette az önkormányzati rendszer felépítését; valamint Iványi-t is, aki sok helyen megfordult, sokmindenben értette a legalsó szinten lévőket is, valamint '89-ben a rendszerváltáskor felhagyott a politikával és a közélettel, egyszerűen szerény ember módján eltűnt)
#11 voltam
Persze, hogy neked címezted, mert te ismételgeted, hogy "nyugodtan lehet (!)forrással alátámasztva, tételesen(!) megcáfolni az #5-ös állításait, az Argumentum Lex megszegése nélkül!"
Szóval azt gondoltam, hogy ennek a kérésnek oka is és nem csak beszélni akarsz a nagyvilágba. Ahogy azt az egyetemen csinálod, mikor a semmiről beszélsz másfél órát.
#14 De legalább már azt nem vitatod, hogy Karácsonynak éppen hogy nagy érdeme volt a Pesti úti idősotthonnal kapcsolatosan. Hiszen ha sumákol, ahogy a kormánypárti polgármesterek stb. ahol szintén voltak esetek, akkor nem történik semmi előrelépés. És azt sem vitatod, hogy ezzel szemben a Fidesz sorozatos hibákat követett el politikai bosszúból, haszonszerzésből, és hamisan vádolták Karácsonyt a saját hibáikkal. Ez is egy hatalmas dolog. Egy hallgatólagos beismerésnél már csak az a nagyobb, ha kimondva is felvállalják.
Én pl. felvállalom, utánanéztem, és valóban a MÁV-ZRT újítja fel a Kvassay hidat, látod, bennem van gerinc.
Mennek a felújítások, karbantartások, valóban úgy, mint minden polgármester által, nem is mondtam, hogy Karácsony ebben az első. Csak ha megkérdőjelezik, hogy csinál bármit is, akkor az alapvető dolgokra is ki kell térni, legalábbis a jelentősebbekre.
Klímavészhelyzet terén vannak érdemi intézkedések, határozatok.
A fák valóban kényes kérdések mindig, de van amikor tényleg hosszútávon megéri. Ilyen eset a Gellért-hegyi sikló is. Nem egy uri passzió az, hanem ezzel kiváltják a rengeteg buszt, ami felmegy a hegyre, és ott parkol. Nagyon sok üzemanyagot fogyasztottak és puffogtattak, ez megszűnik. A fahelyettesítés netán a fák átültetése is biztos hogy meg fog történni. A buszparkolót meg parkosítani fogják.
"Nagyon fontos kerékpárutakat hozott létre (Szerintem jobban is meg lehetett volna csinálni, például a Nagykörúttal párhuzamosan, az utca teljes lezárásával az autók elől (kivéve lakók))"
Na ez az, ami nagyon jól hangzik, csak lehetetlen betartattni. Mellesleg a lakók is éppen elég forgalmat generálnak, és sokkal balesetveszélyesebb a kereszteződéseknél.
Az, hogy "további néhány dolog szubjektív valami", mondtál is meg nem is. Magyarul rizsáztál. De ügyesen csináltad: nem mondtad, hogy konkrétan mi, se azt, hogy mind, és nem is támasztottad alá, hogy miért szubjektív, de azért mégis azt sugallod, hogy az egész hülyeség.
Parkolással az a helyzet, hogy felbontották a külsös cégekkel a szerződéseket, helyettük önkormányzati cégek végzik.
"Csinált értelmetlen biciklisávokat, ami egészségtelen , veszélyes, dugókat generál."
Mégis népszerű, és egyre népszerűbb lesz. A 4-es metróra se fél nap alatt szoktak rá az emberek. Majd csökken az autós forgalom, és tisztább is lesz a levegő.
"Tanácsadókat ( haver, másik párt patronáltja) fizet a semmire, milliós bérrekkel."
Most tényleg nem azért, de ez a Fideszre sokkal inkább jellemző államigazgatási és önkormányzati szinten is. Hogy a propagandagyárakról ne is beszéljünk.
Van fogalmad arról, hogy a Fidesz mennyit költött propagandára?! Hogy milyen értékű Budapest számára hátrányos szerződéseket mondott fel Karácsony, ill. az ellenzéki önkormányzatok? Milyen fideszes sumákolásokra derült fény? Nem, mert a Fidesz azzal nem dicsekszik a médiában, csak a nyomják a lejárató kampányt.
Ha kiszámítanánk, akkor biztos vagyok abban, hogy anyagilag is profitált ezen a város.
Azt nem mondanám, hogy nagy érdeme volt az idősotthonnal kapcsolatban, de valóban a Fidesz okozta a problémák többségét.
"Nem egy uri passzió az, hanem ezzel kiváltják a rengeteg buszt, ami felmegy a hegyre, és ott parkol. Nagyon sok üzemanyagot fogyasztottak és puffogtattak, ez megszűnik."
Úgy is ki lehet tiltani a buszokat, hogy nem építenek siklót. Vegyék a fáradtságot a turisták és menjenek gyalog. Én is mindig gyalog megyek fel. Azért is problémás a sikló, mert a pénznek van jobb helye is.
"Na ez az, ami nagyon jól hangzik, csak lehetetlen betartattni. Mellesleg a lakók is éppen elég forgalmat generálnak, és sokkal balesetveszélyesebb a kereszteződéseknél."
Mennyivel balesetveszélyesebb a kereszteződéseknél? Szerintem sokkal balesetveszélyesebb, ami most lesz, és még az sincs kitalálva, hogy mostantól hogy fogják az árukat kirakodni a boltok. Remélem világos, hogy napokon belül kész a biciklisáv és még nem lehet tudni, hogy az áruszállítók hova parkoljanak majd.
"Parkolással az a helyzet, hogy felbontották a külsös cégekkel a szerződéseket, helyettük önkormányzati cégek végzik."
Tudomásom szerint ez még nem történt meg.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!