A Fideszt azért nem lehet leváltani, mert nagyon erősen nyomja kereszténységet, és ez sok hívőnek tetszik?
#12 Az ott dolgozó aktatologató, kávézgatós dolgozók többsége annyit is ér.
Aki oda megy tudja mennyi a bér MÁR ELŐRE!! Azért megy oda mert nem szeret dolgozni, ilyen egyszerű a képlet.
#12
Ne keverd a Országgyűléssel.
"A Fideszt azért nem lehet leváltani mert stabilan vezetik az országot."
Nem. Vagy csak részben. A Fideszt főleg azért nem lehet leváltani, mert foglyul ejtették az országot. Már mindenki függ tőlük. Az önkormányzatok is.
"A Fideszt azért nem lehet leváltani, mert nagyon erősen nyomja kereszténységet, és ez sok hívőnek tetszik?"
Kérdező, a kormányt nem LEváltják, hanem MEGSZAVAZZÁK. 4 évente a választáson minden politikai erő egyforma eséllyel indul a szavazatokért.
Egyszerűen 2006 ősze óta a fidesz-kdnp szövetség az amelyiket a legtöbb ember alkalmasnak tartja a vezetésre az összes párt, pártszövetség közül. Mert nincs olyan sem amelyik legalább azt el tudná magáról hitetni, hogy nem fogják biztosan rosszabbul csinálni.
Azt írod diák vagy, vagyis nem éltél felnőtt életet 2010 előtt. Javaslom nézz utána milyen munkát végzett az akkori kormány, mert a jelenlegi ellenzék többségét és meghatározó erejét most is ők alkotják. Az mszp ugyan már alig mérhető, de ugyanazok a politikusok akik a dk-ban vannak, azok még mszp-sek voltak 2010 előtt. Ahogy a másik kormánypártnak, az szdsz-nek az emberei vannak a momentum mögött, a liberális pártban stb.
Az uniós csatlakozást követően, amikor Európában minden ország gazdasága szárnyalt, és a velünk együtt csatlakozott országok gazdasága is folyamatosan avult, a bérek emelkedtek, a munkanélküliség csökkent, nálunk a gazdaság egyre romlott, az életszínvonal esett, a bérek reálértéke sem követte a lehetőségeket.
A 2002-es kormányváltáskor már eltörölték az előtte bevezetett családi adókedvezményeket. 2004-ben, a csatlakozás évében, amikor megnyíltak az uniós pályázati pénzek, már nem volt pénz a gazdaságban támogatott forint lakáshitelezés folytatására - amit Orbánék vezettek be előtte. 2006-ban már el kellett titkolni a választások előtt a gazdasági adatokat, mert azok megmutatták volna az embereknek, hogy a gyurcsány kormány mennyit hazudott a gazdaság állapotáról. Ő maga is beismerte ezt a 2006. májusi Őszödi beszédében: "Nincsen sok választás. Azért nincsen, mert elqrtuk. Nem kicsit, nagyon. Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, mint amit mi csináltunk. Meg lehet magyarázni. Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz. Annyival vagyunk túl az ország lehetőségein, hogy mi azt nem tudtuk korábban elképzelni, hogy ezt a Magyar Szocialista Párt és a liberálisok közös kormányzása valaha is megteszi. És közben egyébként nem csináltunk semmit négy évig. Semmit. Nem tudtok mondani olyan jelentős kormányzati intézkedést, amire büszkék lehetünk, azon túl, hogy a szarból visszahoztuk a kormányzást a végére. Semmit. "
2002-ben egy jó állípotú, fejlődő, az EU csatlakozás előtt álló gazdaságot vettek át és 4 év alatt ide juttatták. A következő 4 év már durvább lejtmenet volt, a közepén gyurcsány is bedobta a törülközőt. Az egyetlen olyan miniszterelnök lett, aki saját magát is alkalmatlannak tartotta az ország vezetésére, ezért lemondott. Így jutottunk el a 2008 végi devizaválságba.
Orbánék kihozták belőle az országot és 2012 óta minden évben egy kicsivel jobb. Pedig közben volt hatalmas árvíz, vörösiszap katasztrófa, migráns válság éppen úgy, mint most a járvány. Egyik sem okozott hosszú távú visszaesést, csődhelyzetet.
Jelenleg a választás annyi, hogy marad ez a kormány, amelyik bizonyítottan MEGOLDJA a válsághelyzeteket és JAVÍTJA az életet, gazdaságot, vagy visszakerülnek azok a hatalomba, akik bizonyítottan BELEVITTÉK a válságba az országot és RONTOTTÁK az életminőségedet.
Ha 2002-ben minden olyan csodálatos volt, akkor miért nem választották meg újra a Fideszt? Biztos, hogy a szocik és a libsik jó állapotban vették át az országot és nem csak a meglévő gondokkal, problémákkal balfszkodtak tovább? Csak kíváncsi vagyok, ki mit gondol erről.
2010-ben már eleve beindult a világgazdasági konjuktúra (emlékszek rá, a cégünkhöz már 2009 legvégén elkezdtek jönni ismét a megrendelések), amely világgazdasági konjuktúra a történelemben példátlan üteműnek bizonyult, ez húzta felfelé magával Magyarországot is. Az utóbbi 10 évben még szándékosan sem lehetett volna csődbe vinni Magyarországot. Voltak persze olyan országok, amelyeknek így is sikerült, pl. Görögország, de ott már eleve nagy bajok voltak, 2008-óta, ott valódi katasztrófa alakult ki a válság miatt, de nálunk nem volt olyan gazdasági katasztrófahelyzet. A mi országunk már csak a földrajzi elhelyezkedése miatt is jó helyzetben volt és van.
Nem, a fideszt azért nem lehet leváltani egyelőre, mert olyan választási rendszert csinált, ami neki kedvez. Tehát ez ellen akkor lehetne valamit csinálni, ha az ellenzék ténylegesen összefogna vagy még inkább, ha lenne egy olyan ellenzéki párt, amelyik meg tudná szólítani azokat, akik nem mennek el szavazni.
A kereszténységnek ehhez semmi köze, én is keresztény vagyok és több ismerősöm is van, akiknek egyáltalán nem tetszik a fidesz, mert amúgy alapjaiban ugyanolyan keresztényellenes politikát folytat, mint bármelyik liberális vagy baloldali párt.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!