Ha az ország az EU-s pénzek miatt fejlődik csk és kizárólag, akkor Nyugat ezért ennyire erős?
"De a jó gazdaság miatt Magyarorszagon meg nyugaton is eltünt a kisebb méretű alsóosztály"
"2018. augusztus 7. A felső és az alsó csoportok nagyobb arányban bővülnek, mint a középső szegmenshez tartozók – állapította meg a KSH egyik nemrégiben kiadott elemzése."
Kormanymédia egyébként arról ír hogy csökkentek a különbségek a bérek között. [link]
Egyébként az máshol is megfigyelhető hogy vannak rések.
"Kormanymédia egyébként arról ír hogy csökkentek a különbségek a bérek között"
Hát ez lassan két éves cikk, amikor alig indult be a fejlődés. Érdekes, hogy azóta nem találok kormánypárti médiumot, ami mégegyszer írt volna erről, vajon miért?
"Nem kellett volna eladni aprópénzért a régi magyar cégeket, én ezt már megmondtam neked."
De nehéz felfogni, hogy most is ez megy? Most sem a kis és közép vállalkozókat támogatják. Volt 9 éve a fidesznek válság nélkül hatalmas mennyiségű EU-s támogatással, hogy ezen változtasson. Ehelyett rontott rajta.
"Miből lehetne gyorsan fejlődni, úgy hogy a magyar gazdaság is kap?"
Leírtam, látom nem sikerült felfogni. Az oktatás pont ilyen.
A finnek szegények voltak a '60-as években, Csináltak egy nagyon jó oktatást és most gazdagok.
Az oktatás az, ami mindig megtérül. Viszont ennek ellenére nálunk még reál értéken is csökken a ráfordított pénz. (Egészségügyben még csak GDP arányos csökken a pénz.)
"Csak úgy megsúgom, hogy a magyar gazdaság fog a legkevésbé vissza esni a várakozások szerint!"
Oh, látom egy jós van köztünk. :DDD
És most kinek kell hinni? Matolcsy 3%-os növekedést jósolt. Varga 3%-os csökkenést. Az EU 7%-os csökkenést mondott. Parragh pedig a kétszámjegyű visszaesésen se lepődne meg.
Elmondom neked, hogy reálisan 10% feletti visszaesés lesz. Ez pedig EU-s szintén is elég rossz.
"Hülye vagy! [link]
Jah, véletlenül sem, te amikor gazdaság védelmi programot linkelsz, miközben az elmúlt 10 évben konjunktúra volt.
"Nincsennek jól elosztva, mert Nyugat kapja a nagyobbik részét."
A kisebbik részt, de ne zavarjon.
A brexit mellett érveltek emberek úgy azzal, hogy nem kapnak vissza annyit, amennyit beletesznek. Most akkor Anglia nem nyugat? De, csak te nem értesz hozzá.
Miért egyetlen egy ember állítja ezt a marhaságot? Mert mindenki más - aki olvasta a cikkét -, az tudja, hogy hibás a módszertana.
"De megtérül, mert gyorsítja a kereskedelmet, az hogy nem kell régi rossz úton menni."
Nem releváns mértékben.
Illetve sok esetben nem igaz, mivel dugóban nem leszel gyorsabb a jobb út minőségétől.
"Az oktatás meg az egészségügy egy feneketlen kút, nem hozza vissza azt a pénzt amit kell, kivéve ha fizetős az egészségügy meg az oktatás mint Amerikában!"
Ja, ezért olyan csórók a finnek is, akik az oktatásba ölték az összes pénzüket. :D
Ha egy országban nő a diplomások száma, akkor a nagyobb cégek idejönnek, akkor is ha nem adókedvezményeket adsz, ahogy a fidesz csinálta, mivel pl. az informatikai cégeknek szakértelem kell, nem pedig adókedvezmény.
A fidesz összeszerelő üzemeket csal ide. Az oktatás magas színvonalú technológiai cégeket csalna ide.
"Hanem sokkal többet nőtt! Hiszen nálunk volt Európában a legnagyobb Bruttó GDP növekedés, a többi Európai és világbeli országban is ha vissza esés volt példa Brexit miatt a mi gazdaságunk nőtt."
Igen, többet nőtt az EU-s országokhoz képest, ahol nettó befizetők vannak.
Az pl. a németek, akik szintén nettó befizetők 2% körül szoktak növekedni. Mi volt, amikor 4%-ot is elértük.
Ez valóban Németország növekedéséhez képest jó, viszont a befolyt összeghez képest nem. A fidesz 2010 és 2018 között annyit sem tudott növelni a gazdaságon, mint az mszp-szdsz kormány 2002-2008 között évente.
2010 és 2018 között 20%-ot nőtt a GDP. 2002 és 2008 között 150%-ot.
"Ez egy hosszú történet. Az a lények hogy az országot tönkretették a szocialisták"
Jah, a 150%-os GDP növekedés bizonyítja. :D
"Csak igazi gazdasági fejlődéssel és növekedésel nem megszoritásokkal, a bérek és nyugdíjak növekedésének a szüneteltetésével"
2010-hez képest a lakosság adóterhei 2018-ra 45%-kal nőttek.
Sanos, amit állítasz, az nem igaz.
"most felvegyük az IMF hitelt lélegeztetőgépet, amit majd aztán a következő kormány fog vissza fizetni."
Egyrészt, a válság miatt kellett felvenni, nem a kormányzás miatt. A válság miatt befagyott a kötvény piac, ilyen volt a válság természete.
Továbbá a fidesz az imf hitel helyett egy rosszabb kamatozású hitelt vett fel, hogy visszafizesse azt, vagyis adósságot növeltek.
"Vissza kellett fizetni például az IMF hitelt is"
Amit egy másik hitelből csináltunk, ami rosszabb kamatozású. Ezt Varga Mihály jelentette be.
"De igaz ha azt nézed hogy a tőkejövedelmek éves kiáramlása átlagban a GDP 7,2 százalékát teszi ki Magyarországon, a beáramló uniós források értéke pedig egyenlő a bruttó hazai össztermék 4 százalékával."
Huhh, ha nem tudod, hogy a két dolog között mi a különbség, akkor inkább ne állíts semmit, mert egy gazdaság kicsit is értő ember körberöhög.
"Azért kellet eladni, mert nem tudták felvenni a versenyt"
Nyilván, ha nincs alkalmas vezetés, akkor nem lehet versenyezni.
Viszont pl. mind a graphisoft, mind a logmein felvette a versenyt. Mindkettő magyar, és az egyik még rendszerváltsá előtti.
"Hát ha valóban olyan rosszul élnének az emberek, nem lenne a Fidesznek rekord támogatója"
A fidesz nem a valósággal kampányol. Ahogy Hitler is megírta a Mein kampf-ban az emberek félelmére kell építeni, a fidesz ezt teszi, így manipulálja az embereket, hogy rájuk szavazzon.
Vagy, ahol ez nem megy, ott szavazatokat vesz. Leszámítva a több tucat videófelvételt, ami bizonyítja, még a kúria is többször kimondta, hogy a fidesz csal. Csak, mivel ezek mindig helyi esetek, így ha 1-1 kiderül, akkor az a kúria annyit mond, hogy nem befolyásolta a választás kimenetelét, de ettől még nem kicsit csal a fidesz.
Ha annyira pontosak lennének a fidesz felmérése, akkor hogy lehet, hogy annyira nem látták karácsony győzelmét? 50% fölé mérték Tarlóst a fideszes intézetek. Vagyis ők megbizhatatlanok. A független intézmények pedig még a fideszes támogatók közt is elégedetlenséget mérnek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!