Hogyan lehet a politikában "képben lenni"?
Figyelt kérdés
Fiatal vagyok, eddig nem igazán érdekelt a politika, de most szeretnék nyitni felé. Azt értem, hogy naponta híradót kellene nézni, meg olvasni online hírportálokat, de ennyi elég? Mert ezt már kicsit próbáltam, de a felét nem is értem, mert nincs meg hozzá a háttértudásom pl. a mozaikszavak, előtörténet (nem a töri, amit a suliban tanultunk).
Idén leszek 24 éves, tudom, kicsit késői, de én legalább próbálkozom megérteni, nem úgy, mint a fiatalok nagy többsége!
Ja és azt se írjátok, hogy ne foglalkozzak vele, nem érdemes, mert az egyetemhez is kell mindenképpen sajnos.
2019. okt. 23. 21:12
41/42 anonim válasza:
Nem bonyolult, pár alapfogalom van. Neoliberalizmus, liberalizmus, kommunizmus, szociáldemokrácia, etc. Én a radikális jobbos anyagoktól világosodtam meg, a többi oldal eleve pc, és összevissza hazudik. Pl. a bevándorlásról azt mondanák, hogy szükséges, fogy a népesség, a balosok szerint semmi gond azzal, hogy így megszűnik a nemzet, kötelességünk befogadni mindenkit (!), a jobbosok, "szélsőjobb" az illegális bevándorlást próbálja megakadályozni. De az igazság az, hogy ezt úgy szervezik, maga Soros és társai is nyíltan támogatják ezeket a migránssegítő szervezeteket, a jogvédők is benne vannak, akik a migránsok "jogait" védik (sosem a többségi társadalom jogait), ott vannak a balliberális politikusok, sok jobboldali politikus, mint Merkel, a média nagy többsége, a tudományos élet, amely már alapvetően rasszistának állítja be a fehér embert vagy károsnak a férfiasságot.... A környezetvédelem kapcsán is előjött, hogy minél kevesebben legyünk, na nem a bevándorlók, hanem a fehér ember.
42/42 anonim válasza:
Szerintem ne foglalkozz vele, túlságosan időrabló tevékenység és nem is mész vele tulajdonképpen semmire, akkor se ha megértesz valamit. Derítsd ki, hogy mi az az alap tudás ami az egyetemen szükséges és azt tanuld meg. Kész.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!