A Trianoni béke alapjában véve lehetett volna igazságos?
Ha megnézzük Teleki vörös térképét, középen nagyjából a mai Magyarország határa látható. Tehát voltak benne jo dolgok. Pl. A csehszlovákok végre szabad országot kaptak, ahogyan a horvátok sem függtek mástól hanem csatlakoztak a későbbi Jugóhoz. A sok román erdélyben csatlakozott romániához míg a nyugati határsáv ahol osztrákok laktak Ausztriához.
Csak azzal lett túlkapás, hogy stratégiai okokból a duna vonala lett északon a határ így átkerülve sok magyar. Keleten eléggé vegyes terület volt így vagy sok román került volna székelyföld miatt magyarországra vagy lett volna egy enklávé területe Magyarországnak.
A lefegyverezésnél is túlkapás lett hiszen a környező országok hadereje sokszorosa lett Magyarországénak és Ausztriáénak.
Cél az Osztrák-Magyar Monarchia teljes szétverése volt.
Amúgy a Magyar Királyság a monarcha nélkül így is úgy is szétesett volna. De az Bécsi döntésnek megfelelő alkut azért lehetett volna kötni.
#1 folyt
Ha nincs Trianon persze...
Az biztos, hogy a Párizs környéki szerződések lehettek volna sokkal igazságosabbak is, hogy elfogadhatóbbak legyenek a legyőzötteknek. Az első világháborút lezáró békediktátumok csak fegyverszünetnek tekinthetők, nem békeszerződésnek, 20 év múlva folytatódott a háború.
Közép-Európa etnikailag nagyon vegyes, kevert volt, ezért lehetetlen volt minden igénynek megfelelni. A legjobb megoldás valószínűleg az lett volna, ha az államhatárokat az etnikai határokhoz próbálják igazítani. Erdély esetében ez nehéz lett volna, Székelyföld Magyarország exklávéja, Románia enklávéjává vált volna ebben az esetben.
A második világháború után a nagyhatalmak abban látták a megoldást, hogy nem az államhatárokat igazítják az etnikai határokhoz, hanem az etnikai határokat igazítják az államhatárokhoz, etnikai tisztogatásokat hajtanak végre, felszámolják a multikulturalizmust és homogén nemzetállamokat hoznak létre. Ez manapság már furcsának tűnik, mivel az utóbbi évtizedekben éppen az ellentétes politika vált uralkodóvá. A stabilitást, prosperitást, európai békét a nemzetállamok megszüntetésével, minél nagyobb multikulturalizmussal akarják biztosítani.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!