Békés vallásnak nevezhető e még az iszlám?
"Majd akkor reklamáljatok ha bármely iszlám ország európai emberek millióit fogadja be. Ilyen soha nem volt és soha nem is lesz. "
Nem tudom miért beszélsz egész Európa nevében. Legfeljebb magyarként mondhatsz véleményt, de egyelőre ott tartunk hogy Magyarország egyetlen menekültet sem hajlandó befogadni. Szerintem akkor nyitsd ki a kis szádat ha majd Magyarország tízezrével fogja be a menekülteket. Másik dolog hogy európai országok is felelősek hogy ezekben az országokban háború van, így fogadniuk kell a menekülteket is.
"Nem jobb a helyzet Franciaországban sem, ahol már 2011-ben 751 „szenzitív városi zónát” számoltak össze – a teljes lista a francia kormány honlapján található, ahol térképeken utcákra lebontva látható, hol nemkívánatos a francia polgárok jelenléte – becslések szerint 5 millió muszlim él ezeken a területeken.
Lyon, Toulouse, Marseille utcáin muszlimok ezrei zárják el az utakat a pénteki imák idején, bezárásra kényszerítve a helyi boltokat. Számos mecsetből az elhangzó prédikációt kihangosítják, és az utcákon hangszóróból szól az „Allahu Akbar”. Marseille egyébként – bár 2013-ban Európa kulturális fővárosa lett – hírnevét a kontinens legveszélyesebb városaként tűnik megalapozni. Korábban az észak-afrikai eredetű hasissal és a kalasnyikovokkal való kereskedés volt a város „profilja”, ahol egész negyedek estek ki a rendőrségi ellenőrzés alól. Mára azonban Marseille-nek nem annyira az erőszak a problémája, hanem a populáció 30-40 százalékát kitevő muszlim lakosság. A kikötőváros ráadásul jó úton halad afelé, hogy Franciaország első muszlim többségű városa legyen." Muszlimok Európája újságcikk
"Honnan tudod, hogy nem voltam Magyarországon kívül más európai ország adófizetője?"
Nem voltál te sehol. Ki sem mozdultál abból a zsákfaluból ahol élsz.
"Mi van akkor ha esetleg ráadásul még turistaként többször is jártam Észak-Afrikában és a Közel-Keleten is és személyesen láttam milyenek a " békés" vallás hívei? Nem kell ez a fölényeskedő hangnem, többet tudok az iszlámról mint gondolod. Nem kell a Koránt olvasni egész nap, hogy valaki tapasztalatokat szerezzen."
Semmit nem tudsz az iszlámról. Egy értelmes ember legalább utánaolvas, de te még erre sem vagy képes, csak elhiszed szélsőséges oldalak hülyeségeit. És európa nevében sem nyilatkozhatsz legfeljebb magyarként de Magyarország egy menekültet sem fogadott be igy marad az hogy az egyetlen célod a gyülöletkeltés.
Ez a kérés is a tiéd, igaz? :)
http://www.gyakorikerdesek.hu/egyeb-kerdesek__egyeb-kerdesek..
"Az előbbiekhez hasonlóan vesztésre áll saját földjén Belgium, ahol a főváros, Brüsszel lakosságának 20 százaléka muszlim vallású, és több, bevándorlók lakta negyed számít „no-go” zónának. Brüsszel Kuregem negyedébe, amely leginkább háborús zónához hasonlít, a járőrautók is párosával járnak: az egyik járőrözik, míg a másik fedezi. A Molenbeek-Saint-Jean negyedben a rendőröknek tilos nyilvánosan kávézniuk vagy szendvicset enniük a ramadán idején, nehogy felbőszítsék a muszlimokat.
Szintén hasonló a helyzet Németországban, ahol Bernhard Witthaut osnabrücki rendőrfőkapitány már 2011-ben azt nyilatkozta a Der Westen című lapnak, hogy a német városokban riasztó gyorsasággal nő a „no-go” zónák száma – például a Ruhr-vidéken –, amelyeket a rendőrség már nem tud ellenőrzése alatt tartani. „Minden parancsnok és a belügyminiszter tagadja, de természetesen jól tudjuk, hova mehetünk be a járőrautóinkkal, és hova kell rohamkocsival menni. A kettesével járőröző rendőreink nem érzik magukat biztonságban, attól félnek, hogy bűntény áldozatául esnek. Ami még rosszabb: ezeken a helyeken a bűntényeknek nincsenek következményei. Az államhatalom teljesen kikerült a képből ezeken a helyeken” – nyilatkozta Witthaut." Muszlimok Európája újságcikk
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!