Tulajdonképpen Európa miért nem akar semmit sem csinálni?
Az iszlám állam propaganda hírügynöksége vagy micsodája is kijelentette, hogy ők voltak, dicsőítették a tetteseket, és kijelentették, hogy szépen sorban jön majd Spanyolország, Olaszország, stb.
Most is, mindenki fel van háborodva a francia terrormerénylet miatt, mindenki nagy szavakkal dobálódzik, de semmi érdemleges nem történik. Nem kezdik el a totális háborút az IS ellen, nem mondják azt, hogy elég volt, egy darab menekültet nem fogad be többet senki (az egyik terrorista szír volt, szír útlevéllel, erről ennyit).
Most is az lesz, mint a Charlie Hebdo-nál. Mindenki beszél róla, nagy szavak repkednek, majd aztán el is felejtik az egészet, mintha meg sem történt volna.
Miért van ez?
Miért nem csinálnak már valami tényleg nagy dolgot?
Ha minden így fog menni tovább, 100%, hogy el fognak sokasodni a terrorcselekmények egész Nyugat-Európában.
Hány embernek kell még ezért meghalnia?
Mert jelenleg elmeháborodottak kezében van az irányítás.
Sajnálatos, de kell még egy pár ilyen, akkor sem azért lesz változás mert ők észhez térnek, hanem mert sorra veszítik majd el a választásokat.
Charlie Hebdot nem menekültek csinálták, Muszlimok voltak igen, akik hittek. Akkor megértettem a felháborodást, nagy ember volt a karikaturista és a sajtó/szólás szabadságért fogtak össze az emberek. Náluk természetes az öngyilkos merénylet, de ki tudja mi van a háttérben. Lehet, hogy én is felrobbantanám magamat, ha egy ISIS szintű hálózat fenyegetné a gyerekeimet vagy az összes ismerősömet. Így elég könnyű, h már csak lekell fizetni őket vagy meggyőzni a 72 szűzről, akik a mennyben várják őket.
Viszont minden menekültet küldjünk gázkamrába? Nem vagyok fasiszta és még mindig állítom, hogy a nagy számok törvénye miatt VANNAK TERRORISTÁK, de nem mindegyik az. Francia országba már 10 éve volt Muzulmán negyed, nem a menekültek hibája.
Ezután a terrormerénylet után borítékolható a szélsőségesek győzelme Franciaországban, úgy, ahogy Merkel is bukni fog a következő választáson.
Ausztriában előretört az FPÖ, Svédország is radikalizálódik, stb.
Szerintem Európa cselekedni fog, csak lassan ébredezik. Majd amikor mindenhol szélsőséges bevándorló meg iszlámellenes pártok fognak kormányozni, majd akkor remélhetőleg visszaáll minden a régibe.
Nem gázkamra, hanem visszatoloncolni őket a hazájukba.
Az a pasas, akivel a petrás botrány volt, arról is kiderült a kurdok által, hogy terrorista.
A liberálisok a hibásak az egészért. Az ő lelkükön szárad ez az egész... mikor lázadnak már fel a hazafiak ellenük?
először őket kéne kitoloncolni Európából, menjenek ahova akarnak. Aztán egy hazafias, konzervatív Néppártnak átvenni az uralmat és a katonai vezetést és Európa köré 20 méter magas falat építeni, a környéket elaknásítani, drónokkal lőni a menekülteket, akik megpróbálnak átmászni rajta. A drónok agyát ugyanis nem tudja átmosni ez a liberális csőcselék... hogy ne lőjék le őket...
#6
És az a 20 méter magas fal hogyan fog megvédeni az olyan radikálisok ellen, akik már eleve Európában nőttek fel? Vagy száműzzünk mindenkit, aki arab származású, akkor is, ha generációk óta itt él, máshol nincs se otthona, se családja, se ismerőse? Nem tehetsz bűnözők miatt földönfutókká ártatlan embereket!
"az olyan radikálisok ellen, akik már eleve Európában nőttek fel?"
A kérdés az, ők h lettek azok? Mert nyilván nem, úgy születtek... valahonnan kapták az agymosást keletről. A legtöbbük hazament, és visszajött, mielőtt fanatikus lett.
A megoldás egyszerű: se ki, se be. És ez nem csak emberre vonatkozik: semmi árukereskedelem, semmi internetes, vagy egyéb kapcsolat. Hidd el, meglehetne oldani, h még műholdas net se legyen arrafele. A kábeleket meg elvágni, a határok mentén. Aki bármit próbál ki-be csempészni, azonnali halál.
A további védelmet meg az Izraelihez hasonló iron dome-mal meglehetne oldani.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!