Kezdőoldal » Politika » Külföldi politika » Mi ez ha nem népirtás?

Mi ez ha nem népirtás?

Figyelt kérdés
[link]

2014. nov. 27. 10:20
1 2 3 4 5 6
 31/55 anonim ***** válasza:
8%

"Annyi a különbség, hogy az IDF lehetőségei között mindent megtesz (ami elég nehéz, mert a hamasz végletekig kihasználja a civilek mögé bújásban rejlő lehetőségeket) ennek elkerülésére, a hamasz pedig törekszik rá és direkt polgári célpontokat támad"


Ez egyrészt nem igaz, mert aki mesterlövészekkel vadászik mentősökre arról ezt nehezen hiszem, a másik probléma ezzel pedig, hogy az egyik egy terrorszervet a másik pedig elvileg egy reguláris hadsereg. Az utóbbitól többet várna az ember.

Az első felvetésre pedig annyit, hogy a népirtók közül soha senki nem mondta, hogy népirtás a célja. Csak éppen tudtuk róla.

Minden jel arra mutat, hogy Izraelnek ez a célja mind Gázában - ahol ráadásul tökéletesen megfelel neki a konfliktus fenntartása, mert így kapja a katonai segélyeket - és Ciszjordániában is, ahol a földjeikről elűzött arabok helyére zsidó telepesek költöznek. Na ez az utóbbi a legkézzelfoghatóbb bizonyítéka a népirtásnak. Mindez ráadásul egy olyan területen, ami nem is az övé, hanem 50 éve megszállva tartja.

2014. nov. 28. 16:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/55 anonim ***** válasza:
8%

"És még ki meritek nyitni a szátokat? Szégyeljétek magatokat!"


Nahát, mire ez a műfelháborodás. Írta itt valaki, hogy a Hamász milyen jó fej. Szerintem senki. Ugyanazt csinálod mint a zsidók. Próbálsz az ellenfelekre bélyeget tenni. Ja, ki is volt régen ennek a mestere. Áh, megvan, Adolf Hitler, az izraeli szélsőjobb mestere.

2014. nov. 28. 16:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/55 anonim ***** válasza:

"Ez egyrészt nem igaz, mert aki mesterlövészekkel vadászik mentősökre"


Tetszene adni forrást is?

2014. nov. 28. 16:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/55 anonim ***** válasza:
10%
2014. nov. 28. 16:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/55 anonim ***** válasza:
73%

Valami olyan oldalról, ami nem a kb. kurucinfo angolul, hanem megbízható hírforrás:D De egyébként ebben sem írják sehol, hogy mesterlövészek lőttek volna embereket, a légicsapás meg nem nagyon válogat..

Bármennyire is meglepő, de a népirtásoknál igenis megállapítható a szándékosság. Tessék megvizsgálni a hutu-tuszi konfliktust, a holokausztot, Srebrenica-t. Mindenhol nyíltan hirdették a szándékot, vagy az a kapott parancsokból derült ki. Izrael továbbra sem irt népet, ha irtana, már nem lenne Palesztina.

2014. nov. 28. 16:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 36/55 anonim ***** válasza:
8%

Angol nyelvű kuruc.info? Szerintem itt fejeztem be, mert csökkent értelmi képességűekkel nem szoktam vitázni, mert még a végén lehúznak a saját szintjükre.

Nem vagyok hajlandó még én forrásokat keresni. Mindenkinek rendelkezésére áll az internet, feltételezem azért ír ide. A legutóbbi háború idején az ENSZ elé vitték az ügyet, nyilván nem a kuruc.infót olvassák. Aki szándékosan tagadja a tényeket, sőt még azt is amit a saját szemével lát, azt hívják elvakultnak. Ugyanaz a kategória, aki a testére erősített pokolgéppel száll fel a buszra.

Hiába másoltam be a népirtás nemzetközi jogi tényállását, az sem elég, mert (mint arra számítottam és hát sajnos az emberek 90%-nak ez a kép él a fejében a genocídiumról) nem vagy képes felfogni, hogy a népirtás bűntettének elkövetéséhez nem kell nyíltan hirdetni a célt, még csak nem is kell pogromokat szervezni. A szándékosság pedig itt is megállapítható, mert folytonos és rendszeres.

És tényleg a gyengébbek kedvéért (ahová az előző hozzászóló is beletartozik) a szándékosság nem jelent beismerést is egyben. A cigánygyilkosok sem ismerték be a mai napig a szándékosságot, mégis így ítélték el őket. Semmire nem menne az a jogrendszer, amelyik csak a beismert bűntetteket ismerné el bűntettnek.

2014. nov. 28. 17:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/55 anonim ***** válasza:
57%

Elofordul, hogy az izraeliek kilonek mentot. Persze CSAK OLYANKOR, amikor BIZTOS hirszerzesuk van arrol, hogy a mentoben fegyverek vagy katonak vannak.

ALTALANOS technikaja az iszlamisztaknak az EGESZ KOZEL KELETEN, hogy korhazi jelvenyt, voroskeresztet, voros felholdat tesznek pld katonai parancsnoksagaik epuleteire, csapat illetve fegyverszallitasra hasznalnak mentto autokat, a harcosok a civil lakossag koze vegyulnek, gumiballont raknak tele robbanoanyaggal, es azt nok a derekukra kotve csempeszik at hatarokon, mintha terhesek lennenek, stb.

Ha aztan ezek kozul kiszurnak valakit, valamit, akkor lehet sirankozni. Sot, ez jo, mert kituno propaganda anyag.

2014. nov. 28. 18:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 38/55 A kérdező kommentje:
Kijavítalak erkölcsös dolgozó emberekkel kezdődik és jóérzésű igazságszeretővel végződik. A te csoportod meg képmutatással kezdődik és népirtással hazugsággal kizsákmányolással pofátlansággal és rágalmakkal végződik.
2014. nov. 29. 13:37
 39/55 A kérdező kommentje:
2014. nov. 29. 13:39
 40/55 anonim ***** válasza:

"Kijavítalak erkölcsös dolgozó emberekkel kezdődik és jóérzésű igazságszeretővel végződik. A te csoportod meg képmutatással kezdődik és népirtással hazugsággal kizsákmányolással pofátlansággal és rágalmakkal végződik."


Hát te biztos h nem ismered az erkölcsöt, jóérzésű sem vagy és az igazságot is eléggé elferdíted, max dolgozó lehetsz.


Az pedig h linkeltél 3 képet ultraortodox zsidókról, vhogy nem értettem, mit akartál vele?

2014. nov. 29. 14:15
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!