Terrorista kisgyerekek?
Veszem az atv-t. Írja a hosszú cikkeit az izrael-Palesztin háborúról, melyben említést sem tesz a sok kisgyerek haláláról, és egyéb civil áldozatokról. Azt "mondják", hadicélpontokat bombáznak az izraeliek, holott lakóházak a célpontjaik. A halott kisgyerekek fotóit én már láttam más portálon, érdekes, ők meg nem dicsekednek vele. Helyette egy földalatti fotót mutatnak, hogy várják az előre jelzett palesztin rakéta becsapódását.
Mi folyik itt kérem szépen?
"Elmondanám, hogy az a három izraeli nem civil volt"
Ha ezt mondanád, akkor - jóindulatúan fogalmazva - TÉVEDNÉL.
A lakásukban haltak meg amikor rakéta csapódott a házba. Két férfi és egy nõ.
Volt három katona is - a sebesültek között. De a halottak civilek voltak.
Ez a kislány nem palesztin, hanem izraeli és Kiryat Malachiban él. A csütörtöki rakétatámadásban sebesült meg! Miért is mondjunk igazat? Egyszerűbb azt mondani, hogy palesztin és Izrael a hibás.
"a több mint negyven palesztin legalább 45%-a nem volt Hamász tag, katona, politikus. Egyébként ez miért nem háborús bűn?"
Azért, mert az Izraeli Honvédség kellõ idõben MINDIG figyelmezteti elõre a lakosságot, hogy húzzanak onnan, mert oda fognak b...ni, mert fegyverraktár, vagy mert onnan rakétázika hamasz. Többféleképp is:
1) Telefonon figyelmeztetik a lakosságot. 14 - 15-én többezer ilyen hívás volt.
Más kérdés, hogy a hamasz vezérek azt ordítják a szerncsétleneknek, hogy ha hallják, hogy az IDF, azonnal tegyék le, ne hallgassák végig.
2) ARAB NYELVÛ röpcédulákat szórnak le repülõrõl ( errõl még a kuruc is közölt fotót, más kérdés, hogy a képaláírás "propagandának" titulálta. )
Egy ilyen röpcédula: [link]
Az angol fordítás:
"Important announcement for the residents of the Gaza Strip:
For your own safety, take responsibility for yourselves and avoid being present in the vicinity of Hamas operatives and facilities and those of other terror organizations that pose a risk to your safety. Hamas is once again dragging the region to violence and bloodshed.
The IDF is determined to defend the residents of the State of Israel. This announcement is valid until quiet is restored to the region. Israel Defense Forces Command."
Magyarul:
"Saját biztonsága érdekében, felelősségel saját magáért, és elkerülje, hogy a Hamász fegyveresek és létesítmények, illetve más terror szervezetek közelében van , ami kockázatot jelent a biztonságára. A Hamász ismét az erőszakba és a vérontásba hurcolja a térséget.
Az IDF eltökélt szándéka, hogy megvédje Izrael Állam lakosságát. Ez a bejelentésérvényes, amíg helyreáll a nyugalom a régióban. Izraeli Védelmi Erők Parancsnoksága."
3) Ha civileket vesz észre, amikor épp indítaná a rakétát, leállítja, nem lõ. Erre is volt sok példa már a 2008 dec / 2009 jan rendcsináláskor, a clipp is akkori, de most is csináltak ilyet, nem egyszer: http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=JUeSE..
Sajnos, volt eset, hogy a célszemély olyan ház közelébe menekült, mely nagyon rossz állapotban volt és a robbanástól leomlott, több ártatlan halálát okozva. Ezt a pilóta nem láthatta elõre.
4) Amikor egy épületben fegyverraktárat fedeznek fel és ezért bombázni akarják, elõzõleg a tetejére lõnek egy olyan bombát, aminek csak hangja van, ezzel figyelmeztetve az ottamiakat, hogy húzzanak onnan.
Richard Kemp ezredes, a Brit Hadsereg afganisztáni kontingensének korábbi oarancsnoka ezt mondta:
ilyen confliktusokban világszerte átlag háromszor annyi civil hal meg, mint fegyveres. Irakban Koszovoan rosszabb volt: négy. Csecsenföldön és Szerbiában még rosszabb. Gázában KEVESEBB CIVIL, mint fegyveres.
nneduggi, te el is hiszed, amit az izraeliek kavarnak?
Ennyit a halottak arányairól..
Hétfő reggelre 110-re nőtt a palesztin halottak száma, a sebesülteké meghaladja a 900-at. (Tegnap este 101 halottból 24 volt gyermek, 10 nő, 13 idős ember, a 850 sebesültből pedig 260 gyermek, 140 nő és 55 idős ember.)
Szemben az izraeli 3 esettel.
Nyisd ár ki a szemed! Össze vissza beszélsz!
Kérdezõ! Jegyezd meg:
Az izraeliek nem kavarnak, hanem tényeket közölnek. Nem hiszem, hanem TUDOM, mert több oldalról ellenõrzöm. ( Persze nem a kurcról, mert ott az se igaz, amit kérdeznek. )
Amit az Izraeli Honvédség közölt a lakosság figyelmeztetésérõl, azt írja az Al Jazeera is, neki talán elhiszed: Israel urges Gazans to evacuate their homes ( Izrael sürgeti a gázaikat otthonaik elhagyására ) - [link]
Kérdzõ, fuss neki még egyszer!
Nem azt mondta ( nem izraeli, hanem angol ezredes az ENSZ-ben a 2008/9-rõl készült Goldstone Jelentés tárgyalásakor http://www.youtube.com/watch?v=NX6vyT8RzMo ), hogy izraeli - arab arány, hanem, hogy civil - fegyveres. Benne vannak az arab fegyveresek is.
Tehát mégegyszer: míg máshol sokkal több civil halmeg, mint fegyveres, Gázában kevesebb. Nem kevesebb arab, mint zraeli, hanem kevesebb civil, mint fegyveres. Ez pedig igaz, attól, hogy Te nem tudod, a 111 egy halott közül hány volt civil és hány fegyveres. Mert ezt nem részletezték.
Sem a Wafa ( hivatalos "palesztin" hírügynökség ), sem a Ma'an News, sem a PNN . ( Ezek mind arab ( "palesztin" ) oldalak. Sajnos a qassam.ps , a hamasz fegyveres szárnyának oldala nem mûködik, onnan talán valamennyit meg lehetett volna tudni. Nyilvan azért nem részletezik, mert akkor kiderülne, hogy a halottak többsége fegyveres.
Hogy az Izraeli honvédség mindig figyelmezteti a lakosságot, azt az egész világon talán csak Te nem tudod, as mindenki. Merthogy teljesen semleges újságírók is megírták soxor, olyanok, akikakkor ott voltak és láttak.
És mégegyszer:
"lakóházak a célpontjaik"
Mert a hamasz lakóhazakban tarja fegyverarzenálját. Ami mellesleg háborús bûncselekmény. A bombák egyébként nem robbannak nagyot, a sajnálatosan nagy rombolást a másodlagos robbanások okozzák, amikor a házban felhalmozott lõszer felrobban. Többek között ezért is háborús bûncselekmény odatenni.
Nem én írok össze-vissza, hanem Te olvasol össze-vissza. Próbáld meg rendesen, figyelmesen fegyelmezetten elolvasni és felfogni.
Az elõítéleteidtõl pedig próbálj meg megszabadulni.
Tudod, öcskös, én az 1956-os forradalom idején voltam kb annyi, mint Te most, akkor is, azóta is láttam, hallottam ezt - azt, szal engem már nem olyan könnyû megetetni. Ha mondom, hogy úgy van, arra nyugodtan mérget vehetsz. Tudod, miért? Egyszerûen, mert elõbb ellenõrzöm és ha nem tudom vmirõl megnyugtatóan eldönteni, hogy igaz-e, inkább nem írom.
Egyébbként du azt mondta a hamasz, hogy este 9-kor ( nálunk 10-kor ) bejelentik a tûzszünetet, ami éjfélkor lép életbe.
Mindenesetre mindkét fél igyexik "kihasználni" az utolsó perceket is.
Nagyobb baj, hogy - amint azt sejteni lehetett - a hamasz megint kitalált valmit és most Izraelt vádolja, hogy késlelteti a tûzszünetet.
Ciki. Mert, ha jól emléxem, tegnap du adott Izrael 36 órás ultimátumot. Ez azt jelenti, hajnalig, talán reggelig még van idejük, de ha tovább is szélhámoskodnak, akkor sajnos Izrael megindítja a szárazföldi rendcsinálást.
Merthogy nagyon elgük volt a rakétákból, kivált, hogy ma már a harmadik csapódott Jeruzsálembe ( arabok is írták, meg ott élõ barátaim skypeolták. ).
Du megint szórtak két környéken figyelmeztetõ röpcédulákat, hogy húzzanak el a hamaszosok közelébõl, erre a hamasz a gázai rádióban bemondta, hogy sz@rjanak rá, ne törõdjenek vele [link] . Ez azt jelenti, hogy a hamasz élõpajzsként használja a gázai lakosságot, ami háborús bûncselekmény.
Csak mondom.
Viszont, bár a sajtótájékoztató elmaradt, 1 órája - ottani éjfél óta - csönd van.
tegnap 21:49
:)
És még valamit végy észbe, Kérdezõ!
Igaz, Izrael akciójának kezdete óta már 130 arab halt meg. DE
1500 célpontra mértek légicsapást. Fegyverraktárakra, lõszerraktárakra, rakétakilövõkre, fegyvergyárakra, csempészalagutakra, összesen 1500 -at. Vágod? 1500 célpontot romboltak és a halottak száma ( a fegyvereseket is beleértve ) 130.
Vajon ha mások csinálnak ilyen akciókat, hány áldozattal járt volna?
1) Csak ott bombáznak, ahol kell, ahol katonai eszközök, vagy létesímények vannak. Más kédés, hogy , mint korábban is írtam, a hamasz sajnos lakóházakban tárol hadianygot, ami háborús bûncselekmény, de ez ôket pesze nem érdekli.
2) Pont bevonulni nem akarnak, mert azt a Világ is, az izraeli lakosság is kevésbé támogatja.
3) A bevonulást természetesen a hamasz nem nézné tétlenül, a szárazföldi harc eredménye legalább olyan durva, mint a bombázásé, mert a hamasznyikok elõszertettel menekülnek olyan helyre, ahol, ha odalõnek, nagy a rombolás.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!