Vona: az emberiség utolsó védőbástyája az iszlám - Vélemény?
,,Mohamed egy erőszakos, gátlástalan, sivatagi rabló volt, aki a neki nem behódoló bálványimádó arab törzsek szent helyeit tudatosan gyalázta meg. És aki mellesleg egy kilencéves kislányt erőszakolt meg házasság címén. Védjed csak, nyugodtan, a nagy balliberális PC nevében. "
Aha, jó hogy nem maga az ördög, az Antikrisztus.
Figyelj már, soroljam azokat a szenteket, akiket ma egyszerűen háborús bűnösnek tartanának?
1. a másik felét, akkor sem tudod magyarázni;
melyik másik felét? légyszives másold be mit nem magyaráztam meg.
a kereszténység nevében hányan követtek el bünöket? boszorkány égetések, inkvizició (vallási alapokra való hivatkozással politikai ellenfelek kiiktatása sokszor), keresztes háborúk. Persze ugyanez meg van az iszlám oldalán is.
Indiában is az iszlámokkal van csak a gond? Gandhit gyilkosa, Nathuram Godse is iszlám volt nem? Tudomásaim szerint hindu. Mennyivel jobb a hindu vallás és a kaszt rendszer? Ahol azt mondják hogy mivel dolgozónak születtél ezért alsóbb rendü vagy mint én aki katona fia vagyok? Semmivel se. Minden vallás valahol hülyeség, így nem lehet rámondani hogy az iszlám gonosz. Mindegyik vallásban hülyeségek vannak, és minden vallásban vannak szélsőségesek, és az ember a szélsőségeket jegyzik meg.
Iszlámoknál a fundamentalistákat, keresztényeknél a keresztes háborúkat, hinduknál Gandhi megölését, mindegyik vallásban vannak szélsőségek, de ez alapján nem lehet egy vallást leírni.
"Mennyivel jobb a hindu vallás és a kaszt rendszer? "
Annyival mindenképpen, hogy a hinduk nem akarják az egész világot hinduvá tenni. Ellentétben az iszlámmal, amelynek célja a muszlim hit erőszakos terjesztése.
Csakhogy a kereszténység rég túljutott ezen a korszakon, az iszlám pedig ma is a keresztes-háborúk korszakánál van leragadva.
A kereszténység nem túl jutott azon a korszakon, hanem egyszerüen a globalizáció , a modernizáció "legyőzte" azt. Nézd meg ma kik mélyen hívők: az öregek (többnyire). Különben is. Azért mert én 18 éves vagyok és nem pisilek már be, nem fogom kinevetni a 8 hónapos kisbabát mert ő még bepisil. Az hogy ki milyen ütemben fejlödik, az sok mindentől függ. Európa volt a fejlődés közepe elég sokáig, és a kereszténység itt virágzott. A fejlődés az ázsiai országokba, afrikai országokba lassabban ért el, ergo ott nem törte le a vallást. Még.
Ha én is voltam valamilyen nem szólok le mást hogy ő most olyan. Hány háborút indítottak a keresztények azzal burkolózva hogy a kereszténység védelmében? 8 keresztes háború, 30 éves háború, Német Birodalomban a vallásháborúk.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!