Mit gondoltok arról a nézetről, hogy Putyin azért támadta meg Ukrajnát, hogy elfoglalja, majd tovább haladva nyugat felé lassanként minden országot bekebelezzen, egymás után ...?
És mindezzel azt akarja kiprovokálni, hogy a Nyugat dobjon először atombombát, hogy aztán Putyin erre hivatkozva indíthasson totális atomháborút?
Mert akkor egyrészt nem ő lesz a fekete bárány, hanem a nyugat, hiszen a nyugat kezdte az atomdobálást, és akkor már Kína sem moroghat az orosz atombombák miatt, hiszen "Oroszország csupán megvédi magát" az imerialista nyugat atomtámadásaival szemben.
Lehet, hogy az USA is ezt látta meg a dologban, és ahelyett, hogy segítené a továbbiakban is az ukránok honvédő háborúját, inkább beszünteti a támogatásokat, így az oroszok tovább tudnak jönni nyugat felé. És ha emiatt valóban atomháború alakulna ki, akkor Oroszország részben kiszolgáltatottá válna az USA-val szemben, pusztán azért, mert kettőjük közül Putyin fogja először használni az atombombáit, tehát fel kell hogy fedje (legalább részben) az indítási helyek pontos koordinátáit.
"ha sikeresen tartanák fel őket, akkor nem lennének minimum 2 megyében bent, másik 2 megyében részben bent az oroszok.
szóval hazudsz."
3 éve ugyanabban a négy megyében szívnak az oroszok, tehát az ukránok valóban sikeresen tartják fel őket Ukrajnában.
Ergo te hazudsz nyomikám.










#21
Sikeresen tartják? Sorra adják fel az Ukránok a településeiket,mert nem bírják tartani.. :D










A kommentem abszolúdt semleges. Nem komálom se az Oroszokat, se a nyugatiakat. De meg is indoklom miért, de mindenek előtt pár dolgra azért kíváncsi lennék.
Ukrajna nem NATO tagállam. Ukrajna nem Europai unió tagállam.
Ukrajna egy olyan ország, amely 1991-ig a Szovjetúnió része amiben az Ukránoknak volt szenvedésük bőven. Pl a holodomor, hogy csak egyet említsek.
Putyin arra hovatkozik, hogy azért indított különleges katonai műveletet Ukrajnában, mert meg akarta védeni, fel akarta szabadítani az Ukránok álltal elnyomott Orosz kisebbségeket, amik népirtás áldozatai voltak. Valamint arra törekednek majd, hogy felszámolják az Ukrajnában lévő nácizmust és demilitarizálják az országot.
Voltak e az Ukrán hadseregben nácizmust követőek? Voltak. Pl az Azov ezredben. Volt e népirtás a dombaszban? Nem. De a 2014-es Euro Majdant követően mikor Luhanszk, és Donyeck szakadár államok ki akartak válni, Ujrajna háborút indított a két rerület vissza szerzéséért. Putyin anektálta a Krímet egy puska lövés nélkül. Nem volt nehéz dolga, hiszen a Krím javarészt Orosz lakasságú volt. Már 1991-ben sem kelett volna a Krímet Ukrán kézen hagyni, de az akkori Oroszország képtelen kett volna bármiféle harcba kezdeni érte, és az elkövetkező jópár évben Boris Jelcin vezetése alatt Oroszország hanyatlott, mind gazdaságilag, mind morálisan.
Tudjuk jól, hogy a Krímet Ukrajna ajándékba kapta még a Szovjetúnión belül.
Volt egy olyan egyezség, hogy a NATO nem terjeszkedik Oroszország határai felé. Nem is egy, hanem mindjárt kettő. Az egyik, 1990-ben, a másik 1993-ban. Mindkét egyezséget felrúgták, és a NATO terjeszkedni kezdett. A balti államok, Magyarország, Szlovákia, Románia, legutolsónak Finnország, és Svédország csatlakozásával.
A nyugat pedig elkezdte tömni Ukrajnát fegyverekkel legfőképp Amerika már a különleges katonai művelet megkezdése előtt, valamint elkezdték integrálni Ukrajnát, miszerint felveszik a NATO-ba. Mikor Oroszország ezellen szót emelt lehurrogták, hogy Ujrajna egy szuverén állam és joga van csatlakozni.
Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy az Ukránok sem angyalok. Messze menőkig elkezdték a kisebbségeket elnyomni, legfőképp az Orosz kisebbséget, de mint jól tudjuk, a Magyar kisebbséget sem kímélték Kárpátalján.
Az Ukrajnai háborút Amerika provokálta ki, az Ukránok pedig bízva a nyugatban beletáncoltak.
Ha 2014-ben Ukrajna fejet hajt és autonómiáa ad Luhanszknak és Donyecnek, ma nincs háború. Ha fejet hajt és azt mondja ok, semleges marad nem lép be a NATO-ba, de cserébe biztonsági garanciákat kér Oroszország részéről, ma nincs háború.
Ha Amerika nem pumpálja fegyverekkel Ukrajnát, ma nincs háború.
Ha 2022-ben pár héttel a támadás után az akkori Brit miniszterelnök nem avatkozik be, már béke lenne.
Most mi történik?
Amerika tolja a pénzt és fegyvert pedig nemsokára új elnöke lesz aki biztos, hogy merőben más politikát fog folytatni.
A nyugati országok ugyszintén tolják a pénzt és fegyvert Ukrajnába. Kezdték a németek sisakokkal, ma már nagy hatótávolságú rakétákat, tankokat, vadászgépeket stb adnak.
Az Észak koreai katonákat azért fogadta el Putyin, mert akkor nem Oroszokat kell toborozni, marad a népszerűsége. Halkan megjegyzem, hogy rengeteg nyugati katona van Ukrajnában. Elég régóta.
A nyugat egy vesztes országot támogat foggal körömmel, aminek jó vége egészen biztosan nem lesz.
Nukleáris háborút nem akar senki. Sem az Oroszok, sem a nyugat. Abban nyertes fél nincs.
Oroszországnak vannak egyébb olyan képességei, ami elegendő elrettentő erő - kellene, hogy legyen - de a nyugati idióták nem félnek. Ez itt a gond.
Viszont - még - Oroszország sem áll készen egy NATO-Orosz háborúra. Amint Putyin úgylátja, hogy kellően felkészült, támadni fog. Ha csak előbb nem történik valami. Vagy meg egyezés ( aminek jelenleg igen kicsi az esélye ), vagy a NATO támad.
Ha Donald Trump kilép a NATO-ból, amit már pedzegetett, akkor Európának kb annyi is volt. Ugyanis az európai NATO országokat Oroszország lerázza mint a száraz diót. Mert a béka feneke alatt van jelenleg az európai országok katonai felkészültsége.
A kérdésre válaszolva.
Oroszországnak nem kell Ukrajna egésze. Azok a területek kellenek neki, amik a legértékesebbek.
Nem akar semmilyen atomháborút. Mint már írtam, abban senki sem lenne győztes fél.
Nem akar más országokat elfoglani.
A NATO-t akarja magától távol tartani.





#24
Bravo,jobban nem is fogalmazhattál volna. Minden szavaddal egyetértek! Jó látni,hogy még vannak emberek akik használják az eszüket.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!