Ha az AFD megnyeri a német választásokat, és kiléptetik Németországot az EU-ból, valamint kilépnek az EURO övezetből is, akkor az EU gyakorlatilag felbomlik?
Figyelt kérdés
dec. 9. 13:06
2/8 anonim válasza:
Ezen kár agyalni, mert már most kijelenthető 100%-ra, (pedig a politikában semmit nem jelentünk ki biztosra, míg meg nem történik....!) de ezt már most kijelenthetjük, hogy az AfD sosem kerül kormányra, legalább is 20230-ig szinte biztos, jövőre meg plán biztos. Ugyanis minden jel azt mutatja, hogy Merkel volt pártja az Union fog kormányozni, egy másik párttal koalícióban. Másik ok, hogy az AfD politikai "karanténban" van...ha vmi csoda folytán ők győznének, ugyan az lenne a helyzete mint Ausztriában a SPÖ-vel, hogy az évtizedes ellenségek a konzervatívok meg a szocdemek is inkább összeállnak egy koalícióra, mint sem szóba álljanak a SPÖ-vel, SPÖ nyerte a választásokat idén, és még is ellenzékben vannak, ugyan ez igaz Németországban az AfD-vel.
3/8 anonim válasza:
Az AfD nem kerül kormányra. Ezen kívül minden stimmel.
4/8 anonim válasza:
Az AFD még sok évig nem fogja országos szinten megnyerni a választásokat, így nincs is miről beszélni.
5/8 anonim válasza:
Sőt!!!
Ha a nénédnek töke volna a bátyád lenne, ha meg áramszedője, akkor ő volna a 6-os villamos.
6/8 anonim válasza:
Ha megnyerné sem biztos, hogy kilépnének. Az eu, azon belül a német gazdaság enélkül is rogyadozik, még a fent említett szcenárió sem kell hozzá.
7/8 anonim válasza:
Nemet gazdasag "rogyadozik"??? Ez csak egy magyar propaganda lehet. Nos Nemetorszag az EU gazdasagilag vezetö orszaga. Az AFD pedig soha nem fog nyerni. Kileptetni pedig nem lehet egyik EU orszagot sem, erre törveny van. Ha nem lenne, Magyarorszagot mar reg kidobtak volna.
8/8 anonim válasza:
"Nemet gazdasag "rogyadozik"??? Ez csak egy magyar propaganda lehet. Nos Nemetorszag az EU gazdasagilag vezetö orszaga."
Ha propaganda akkor VW-problémái is biztos kitaláltak....
Meg azt sem értem miért paráztok ha az usa mindenre vámot vet ki esetleg, meg a kínai autódömping, ami lehet, hogy megingathatja az eu-autógyártását.
Szóval bagatellizálni sem kellene ezt az egészet, mintha minden úgy menne, mint mondjuk 8-10-éve!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!