Az angol a közös nyelv a magyar és a román diákok között Erdélyben. Ez igy rendben van? Kommunikációs probléma megoldva?

#5,

Erdélyben mindenkinek kellene tudni románul, elvégre Romániában élnek vagy 80 plusz éve.

Rendben van, legalábbis abban az értelemben, hogy az ,,államnyelv'' egy történelmi torzulat, semmivel nuncs nagyobb szentség nincs benne. Régen a latin volt a közös nyelv, hát ehhez képest az angol sem szentségtörés. Egyik utódállamnak sincs joga a maga nyelvét ,,államnelvvé'' tenni a többi fölött, mint kakasnak a maga szemétdombon. Jogos a Monarchia korabeli Magyarországot elítélni a magyarosítási hullámért meg hogy nem ápolta a nemzetiségi nyelvek önálló teljeskörű kifejlődését, de ugyanez a trianoni győztesekre is vonatkozik.

Magyaroszágon igenis legyen élő nemzetiségi lét, tehát román, beás, cigány is, - én a magyaroszági mgyar államnyelvet sem helyeslem - és édes Erdélyben is legyen az élet teljes területén kibontakozó cigány, magyar, beás nyelvi létezés. Sajnos nálunk Magyaroszágon az utolsó igazi nagyobb döntési helyzet 1960 körül volt - ekkor került sok még folyékony cigány anyanyelvő kisgyerek beiskolázások során iskolába. Ekkor lehetett volna még valódi, szép pluralisztikus nyelvi létet megteremteni hazánkban. Sajnos ezt elmulaszottuk, a cigányok sajnos csúnyán elmagyarosodtak. Viszont ugyanígy édes Erdélyben is az ottani nyelvek teljes egyensrangúságát várnám el.

Köszönöm szépen válaszodat. Legfőleg inkább a régi ,,Hungarus''-féle fogalom édekelt, illetve azok a lehetséges új formák, amelyekben ez ma továbbélhetne. Az a fajta nyelvi színesség tűnt el a Kárpát-medencéből is, ami még Mikszáth, Jókai regényekben szépen jelenik meg: a hétköznapi emberek életét is körül tudta ölelni a soknyelvűség. Gyerekként tetszettek nekem ezek a ,,tót'', ,,sváb'', illetve az akkori kornak megfelelően még latin töredékeket is tartalmazó regények. Ehhez képest egyfajta primitívedést, süllyedést jelentett szerintem a kora újkori nacionalizmus. Persze én csak a a X. századi 80-as évek szellemében nőhettem föl, de én még akkor is éreztem egyfajta pezsgést. Szlovákul, románul tanultam az akkori kis olcsó tankönyvekből, társalgási könyvekből, illetve sváb nagy- és dédszüleim Monarchia-beli tankönyveiből. A latin, német mellett megmaradtam, a szlovák, román nyelvet később próbáltam felzárkóztatni melléjük. Cigányok között is voltam, ekkor a 880-as években még gyerekkéntvolt módon néprajzosok, később meg archaikusabb, haagyományőrzőbb fajta cigány családok közé jutnm és a nyelvet is tanulnom.

A kérdést érintve: ízléstelennek tartom, hogy azért ,,kelljen'' románul tanulni, akár édes Erdélyben, mert az az ,,államnyelv''. Én személy szerint nagyon szeretem a román nyelvet, még gyerekként szerettem meg. Tetszik, ahogy a latin örökséggel gazdálkodik, sőt a régi szép latin névszóragozásból is megelően szép kozervtivizmusal őrzött meg egyes vonásokat, sznte egyedülállóan az újlatin nyelvek közül.

De épp azért, mert a román nyelv szépsége, értékessége vitathatatlan, épp ezért tartom ízléstelennek, hogy az erdélyi gyerekenek ,,azért'' legyen ,,szükséges'' megtanulnia románul, mert az az ,,államnyelv''. Eltekintve most trianon törvénytelenségének vitájától, maga az államnyelv egy förtelem: államvallás, állampárt, pártállam, és államnyelv egykutya. Az emberiség eredeteleg törzsi társadalakban élt és soknyelvű volt, és a középkorban különböző okok miatt a régi archaikusabb fajta soknyelvűség szintén megmaradt bizonyos mértékig. A mai, modern posztmodern korokban a soknyelvűség más okokból ugyan, de szintén értékké vált. E két kor közé ékelődik sebként a késő újkor és a XX. század, illetve a ,,nemzetállami'' gondolat. Sőt ma a harmadik világban minden történelmi kornál gyorsabb mértékben halad előre a kisnyelvek, törzsi népek eltűnése, kihalása. Beteg dolgok ezek.

Eyszóval a román nyelvet szeetni természetes, de nem azért kell a románt tanulni, mert a XIX. század végén kitalálta néhány öltönyös b*zi, hogy Románia (Magyaroszág, Szlovákia ...) nemzetállam, ez meg most éppen román (magyar, szlovák...) terület és itt ez most államnyelv. Egyébként a magyar nemesség magyar államnyelvi törekvéseiről szintén ugyanez a véleményem. Édes Erdély pont olyan terület, ahol a XIX. századi nemzetállam fogalom csak rombolni tudott (akármelyik oldalról nézve). Egy svájci-féle nemzetfogalom talán odaillhetett volna, és termékeny módon vihette volna tovább a középkorból örökölt fogalmakat egy mai , modern posztmodern pluralisztikus társadalomig.

A cigányokról szóló részt direkt új hozzászólásba írom. Általában a nomád népek Európában mindenütt kihívást jelentettek, - ld. kun László királyunk meghurcoltatásait, személyes trgédiáját ,,kunbarátságáért'', két tűz közé kerülését a kunok és a papság/nemesség között - de igazából középkori feudális hierarchiába elve nehezen illeszkedett bele mármiféle nomadizáló nép. Ez nem is feltétlenül a nomádok hibája volt, sőt, ma a természeti népek megítélése sokat változott. Terepmunkát végző antropológusok fontos részleteket derítettek ki az érintetlenebb természeti népek életmódjáról, főleg nyelveik és mitológiájuk összetettségéről. Elképzelhető, hogy ezek a jövőben, valamiféle matematikai transzformációkkal, átalakításokkal felhasználhatóak lesznek egy régi-új magsabbredú társadalom megteremtésére is, amely sikerrel tud nekimenni a klimaválság, globális felmelegedés problémakörének is.

Ami a cigányokat illeti, ehhhez az eszméhez szerintem a legközelebb az alábbi munkák jutottak:

[link]

[link]

A cigányságnak - szakértő kíséret és szemek mellett - óriási szereepe volt abban, hogy a magyarság régi életmódjáról meg tudtunk menteni olyan emlékeket, amiket ekkoriban már csak a cigányság archaikusabb rétegeinél lehetett élőben megfigyelni, gyűjteni. Élő mesemodókat, és azt, hogy ebben a folymatban a hogyan vesz részt a helyi közösség, hogyan adódik t a dolog természete módon a következő nemzedékre.

Sajnon ezek a fajta archaikuabb népek, belértve a cigányságot is, általában mindenütt valamilyen fajta fölbomlás állapotába kerültek az újkor idejére. A korai iparosodás során általában ezekenek a népeknek a régi kutúrája évtizedek leforgása alatt eltűnt, ugyanakkor egy bejáratott biztonságs életforma meg nem alakult ki szervesen párhuzamosan. A korai kapitalizmus nem épp a szociális egyenlőségéről és igazságosságáról, integrálóképességéről ismert, és ez igaz a magyar 1990-es évek újkapitalizmusára is. Sajnos ebben a késő kádár-kor sem teljesen bűntelen, mert bár a hajléktalanség rémét igyekeztek távolt tartani (állami házgyári lakásépítések), de a régi ősi magyar falusi és cigány nomád struktúrák valamiféle szerves és folytatólagos átmentését már nem tudták elképzelni. Ez a téma ma is kihívásteli lenne: komoly kulturális antropológiai szakiértelmet kíván, és olyan fajta szerves, integrált tásadalmat, amire itt a világon talán csak a skandináv modell lenne képes (vagy talán az sem). Ezzel együtt is úgy érzem, hogy ezt a kihívást édemes felvállalni, mert a régi archaikus népek tuásában vannak olyan értékek ,amelyek pótolhatatlanok. A globális válságok, a világméretű elszegényedés, lakhatási válság közepette szükség van olyan társadlaomra, amelyek a természeti értékekekt, a nyelvi és mitológiai értékekekt, és a néprajzi értékeket egyszerre tudják megőrizni, és ezt természetes módon alkalmazni a mai modern és globális problémák megoldására.

A cigányokról pont el tudom képzelni, hogy - a természeti népekhez hasonlóan - egy magasabb rendű tudással rendelkező nép voltak, csak ezt a hozzájuk képest modern, letepeedett európai feudalizmusban nem lehetett a hatalommal való összeütközés nélkül tartani, és ebből fakad későbbi szegénységük. Az ellentétett ma még kiáltóbbá tette, hogy Magyaroszágon a rendszerváltással kialakult egy alacsonyabbrendű társadalmi rend, ami még az embereke lakhatását, minden ember fölé egy tenyérni fedél és egy marék kenyérdarab odaadását sem tudta megoldani.