Kezdőoldal » Politika » Külföldi politika » Mit szóltok a német közállapot...

Mit szóltok a német közállapotokhoz? Ebből lett elegük a németeknek? Ezért erősödik az aFD?


szept. 25. 07:13
1 2 3
 11/30 anonim ***** válasza:
82%
A történelem során mindig hiba volt, ha úgy gondolták a szélsőségesekről, hogy néphülyítéssel tudnak eredményt elérni. Egy ellenzékben lévő párt akkor tud hirtelen erősödni, ha valami olyanra szolgál válasszal, amire régóta nem ad választ a kormány és ha erre úgy reagál a kormányközeli média, hogy egy szélsőséges neonáci az, aki rájuk szavaz, akkor azzal nem akadályozza meg annak a pártnak az erősödését, sőt akár elő is segítheti ezzel, ugyanis, ha valakit egyszer valaki ilyennel sérteget (mert ez nagy sértés Németországban), akkor értelemszerűen az a valaki többet szóba nem áll vele és meghallgatni sem hajlandó őt. Tudni kell választ adni arra, amire választ ad az a párt, ami attól a választól erősödik. Egy alternatív választ, ami mondjuk szélsőségektől mentes, ugyanakkor elfogadható, megnyugtató válasz. Erre sokáig nem volt hajlandóság a német kormányban (most már, hogy szorul a hurok, van rá próbálkozás), ennyi az oka az AFD erősödésének és teljesen mindegy, hogy akik problémának vélik a migrációt, azoknak ténylegesen a bevándorlókkal kell egy levegőt szívni vagy sem, mert a migráció arra is hatással van, aki nem él közöttük, ugyanis jelentős anyagi terhe van ennek, amit viszont mindenkinek egyformán viselnie kell. Azt mi nem tudhatjuk tű pontosan, hogy azon embereknek, akik az AFD-t támogatják, pontosabban a kormányt nem tudják támogatni, azoknak miből van valójában elegük, ugyanis ha a németeket erről megkérdezed, nagyon szűkszavúan nyilatkoznak, nem igazán fejtik ki az őszinte véleményüket. Mindenesetre ha úgy látod, hogy a régi NDK területen nem tudják helyesen megítélni, hogy a migráció jó vagy rossz, akkor mi innen meg végképp nem tudjuk azt megítélni, hogy az NDK-s mit tud megítélni, így szerintem ahhoz sincs igazán jogunk, hogy kimondjuk, a volt NDK területen kétséges, hogy ezt megtudják ítélni.
szept. 25. 08:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/30 anonim ***** válasza:
57%
De most amúgy nem is értem, miért lenne baj az, ha 3 arab kimegy az Oktoberfestre és ott sörözik? Nem ez volt az elvárás, hogy a bevándorlók integrálják magukat a többségi társadalomba? :D Vagy most már azt is elvárják az AFD-sek, hogy az arabok/törökök/egyéb nem-fehér bevándorlók "kifehéredjenek"? :D
szept. 25. 08:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/30 anonim ***** válasza:
54%

Most akkor találtál egy felvételt, ami a szép lelkednek megfelel, és ekörül forog a világod?

A magadfajták úgysem látják a hátrányt, ezért tart itt németország.

Valószínű az AFD is azért erősödik, mert minden rendben....

szept. 25. 08:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/30 anonim ***** válasza:
22%

#10

Addig a jó.

Amúgy nem tudom mire számítottál, hogy majd muszlimokkal lesz tele a fesztivál? Nem is ihatnak alkoholt!

Attól mert ide nem mennek ki, még igenis probléma a sok migráns. Az AFD emiatt népszerű.

szept. 25. 08:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/30 A kérdező kommentje:

14, mégegyszer leirom. Tele van az internet egy darab erősen photoshop-olt képpel, miszerint az Octoberfesten 3 arab kinézetű fickó sörözik és ezen mindenki fel volt háborodva.

Nem számitottam az égvilágon semmire, egyszerűen csak nem értem, hogy az emberek, miért ülnek fel egyre inkább egy hazugságokkal teli vonatra.

Nekem van egy egyiptomi, arab ismerősöm, aki egyébként, ugyanúgy sörözik, és éli életét, mint én, semmivel sem különb, csak annyi, hogy muszlim vallású. De ezzel a képpel, most tele van az internet és mindenki úgy szörnyülködik, minta a világ vége lenne. Közben, meg a fenti videón, hát én végignéztem, de semennyi arab hordát sem láttam, sőt, tavaly, amikor magam is voltam Münchenben, ugyanezt láttam.

Teljesen kizárja a magyar társadalom, egyre nagyobb része a valóságot, sőt, az igényt is arra, hogy tisztában legyenek a valósággal és ez elborzaszt.

Én nem számitok semmire, csak próbálom felhivni a figyelmet, hogy egyre nagyobb a tásadalmi baj Magyarországon.

szept. 25. 08:42
 16/30 anonim ***** válasza:

#12 Az arabok tudtommal nem ihatnak alkoholt, hacsak nem keresztelkednek ki, azaz nem hagyják el a vallásukat, szóval arab tömegekre egy olyan fesztiválon, ami mégiscsak az alkoholizálásról is szól, nem gondolnám, hogy kell számítani, így egyúttal nem hinném, hogy szolgálna ez bizonyítékkal arra, hogy mennyire vegyes már a társaság Németországban, ugyanakkor amit a kérdező említett (amiről egyébként nem tudtam), az tagadhatatlanul egy hergelésnek tűnik és igaza van, ha valaki egy ilyen fényképpel azt akarta kifejezni, hogy az arabok már az oktoberfestre és a sörünkre is pályáznak, az egy rosszindulatú, hazudozó. Talán érdemes lett volna azt is linkelni, úgy egyből értettük volna mindannyian, miről is van szó.

Hogy van olyan elvetemült idióta az arabok között, akit ez az össznépi alkoholizálás felbír b.szni annyira, hogy terrortámadásba lendül, azt azért teljesen kizárni nem tudom, de ez nem jelenti azt, hogy akkor az arabok már csak ilyenek, félreértés ne essék. Hülye ugyanis mindenhol van, sajnos behatárolni nem lehet hol van és hol nincs, ha lehetne akkor az kb. minden földi problémát megoldana. Ugyanakkor én azt vallom, hogy ha van egy halmaz, amiben a nagy számok törvénye szerint tutira van hülye is, és módodban áll eldönteni, ezt a halmazt beengeded-e a te halmazodba vagy sem, akkor a jó döntés az, ha nem teszed meg, mert hülyéből mindig több van, mint kéne, szaporítani a számukat nem kell. Hogy emiatt szívóágra kerül olyan, aki nem hülye, azaz elszenvedője ennek, abba nem volna szabad megjelennie az empátiának, a mérlegelésnek, mert a túlélési ösztönnek mindig le kellene tudnia győzni az empátiát, akinél nem győzi le, ott a félelemérzet hiánya van, a félelemérzet hiánya pedig olyannál van, akinek még sosem volt félnivalója/veszítenivalója, magyarul aki régóta kényelemben és biztonságban él és szimplán ennyi a magyarázata annak miért különbözik a volt nyugati és volt keleti blokk ebben a kérdésben, másban nevelkedtünk mi avagy szüleink, akiktől örököltük reflexeinket.

szept. 25. 08:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/30 A kérdező kommentje:

16, rosszul tudod. Mégegyszer, van arab ismerősöm, aki muszlim. Söröztem vele, iszik alkoholt.

2 milliárt muszlim él a Földön, ugyanúgy, mint a keresztényi világban, attól, hogy valaki vallásos területen él, még nem mindenki vallásos és követi. Egyén függő, hogy ki az, aki alkoholt iszik és ki nem, de nem ez a kérdés tárgya, hanem az a folyamatos dezinformáció, ami teljesen elferditi a valóságot.

szept. 25. 09:01
 18/30 anonim ***** válasza:
19%

"wow, ez a linkelt videó alapján lett véleményezve? nem semmi, szeretnék én is hanyatlan"


Okoskám! Ezek tények akárhogy vergődsz, azért erősödött az adf mert a németek nem elégedettek valami miatt. A migrácsszopó dumával ne fárassz inkább! 🤷‍♂️

szept. 25. 09:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/30 anonim ***** válasza:
60%

#17 Attól, hogy van arab ismerősöd, aki iszik, még nem jelenti azt, hogy ebből máris megtudod állapítani mi a jellemző. A valóság az, hogy a legkevesebb alkoholt az arab országokban fogyasztják, van olyan ország ami fel sem kerül az alkoholizálás térképére, de amelyik igen, az is a végén kullog a listában, és hát ezek az országok olyanok, hogy egy városukban laknak annyian, mint ebben az országban, ami viszont az élmezőnyben van az alkoholfogyasztásban. Egyébként ez nem lényegtelen, mert pont témába vág, hisz a dezinformációról beszélgetünk.

Értettem a kérdést, de arra válaszoltam, hogy abban egyetértünk. Ezzel nem is az a baj, hogy egyik irányból dezinformáció jön, mert akkor az ugye izolálható lenne, kizárod azt az irányt, ahonnan az jön és az ügy megoldva. Az a baj, hogy konkrétan minden irányból kapjuk ezt és valamiért csak annál vesszük észre ezt, amelyik iránnyal nem értünk egyet, így még egymásnak is ugrunk, készek vagyunk egymásnak ugrani emiatt. Minden iránynak megvan a maga igazsága is egyúttal, de ezt az igazságot akarjuk elvenni a másiktól azzal, hogy rámutatunk a dezinformációra, hogy "Csihadjál már, hát ebben, ennek hiszel? Aki ilyen valótlan állításokat tesz?". Remélem érthető, szóval mindenkinek megvan a maga igazsága, de nem ismerjük ezt el egymásnak, ez normál esetben érvelésre késztet, érvelni kell az igazságod mellett, azonban ha az érveidet nem hogy nem ismerik el, egyenesen tagadják, avagy meghallani sem akarják, akkor kifogytál az eszközökből, ez szüli meg a dezinformációt. Meg kell hallgatni a másikat, ennyi a nyitja ennek, és az, hogyha nem tudsz érvelni amellett, hogy miért nincs igaza a másiknak, akkor ne gyárts olyan hazug állítást, hazug dolgokat, ami az érvei ellen szól avagy az állítását cáfolja, hanem ismerd el, hogy igaza van. Megkell tudni tanulni elismerni a másik igazát is, így hát példának okáért felesleges jönni egy arab ismerőssel egy olyan állítás ellen (amit én tettem) és amit tényszerű felmérések igazolnak, hogy ez az állítás helytálló. :)

szept. 25. 09:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/30 anonim ***** válasza:
54%

" Tele van az internet egy darab erősen photoshop-olt képpel, miszerint az Octoberfesten 3 arab kinézetű fickó sörözik és ezen mindenki fel volt háborodva."


EZ ÍGY NEM IGAZ!!! Egyrészt nincs tele az internet ilyen képpel, másrészt nincs mindenki felháborodva - legfeljebb pár idióta vagy provokátor.

szept. 25. 09:41
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!