Nem lenne végre itt már az ideje az Európai Zöld Megállapodást átnevezni Zöld Ámokfutásra?
Új-Zélandon már "energiakatasztrófáról" beszélnek, amibe az erőltetett átállás hajtotta őket, íme a következmények:
Az EU is már ráállt erre a pályára, az USA Kamala Harris győzelme esetén fog ugyanebbe az irányba menni
Amúgy #20, ennek mi értelme? Egyrészt folyamatosan elbeszéltek egymás mellett, közben meg személyeskedtek megállás nélkül. Ebből sokat aztán nem fogtok elérni.
Amúgy a fúziós energiával de lősz mellé, mert konkrétan semmi garancia nincs arra, hogy egyáltalán megvalósítató. Halad, meg minden, de minden 5 évben 30 évnyire vagyunk tőle.
#21
"Egyrészt folyamatosan elbeszéltek egymás mellett"
Mivel? Konkrétan az eredeti állításait cáfoltam, most arról nem tehetek, hogy ő hülyeséget válaszol és nincs értelme annak, amit mond.
"közben meg személyeskedtek megállás nélkül"
Ő tényleg ezt teszi. Én nem. A személyeskedés feltétele, hogy érvek HELYETT támadod a személyét. Én ilyet nem tettem, mindig elég egyértelműen levezettem ,hogy miért nem igaz, amit állít.
Másrészt, egy tény nem lehet érvelési hiba. Ha valaki szőke és szőkének hívod, az se lesz személyeskedés.
"Amúgy a fúziós energiával de lősz mellé, mert konkrétan semmi garancia nincs arra, hogy egyáltalán megvalósítató"
Ez tévedés, mivel tudják, hogy megvalósítható, már volt bekapcsolt fúziós reaktor.
Jelenleg olyan nincs, ami állandóan üzemel, de az tény, hogy ez lehetséges.
"Halad, meg minden, de minden 5 évben 30 évnyire vagyunk tőle."
Jah, annyira vagyunk 30 évre tőle, hogy már most is 15 éven belül meg lesz.
De igen, biztos én nem értek hozzá, ezért tudom a dátumokat is.
"Mivel?"
Ezzel: "mennyire kell ostobának lenned", "ilyen idióták vannak, mint te", "csak a tudatlanságod villantottad", "pedig azt se tudod, hogy".
Értem, hogy ő is csinálta, de nem kell belemenni.
"A személyeskedés feltétele, hogy érvek HELYETT támadod a személyét."
Nem. Bármilyen formában támadod a személyét, az személyeskedés. Akkor is, ha közben történetesen korrekt érveket hozol fel. Ha ütitek egymást, az akkor is verekedés, ha közben mindig csak az üt, aki bevitt egy jó érvet.
"Másrészt, egy tény nem lehet érvelési hiba. Ha valaki szőke és szőkének hívod, az se lesz személyeskedés."
Dehogynem. Ha azt mondom, hogy "nem csoda, hogy nem tudod, hiszen szőke vagy", az pl személyeskedés és ignoratio elenchi egyszerre. Hasonlókat csináltál annyi különbséggel, hogy idióta, ostoba jelzők nem tények, hanem egyszerű sértések.
"tudják, hogy megvalósítható, már volt bekapcsolt fúziós reaktor"
Igazad van helyesbítek: úgy értettem, hogy nincs garancia arra, hogy lehetséges gazdaságilag releváns fúziós erőművet létrehozni földi körülmények között. Ha mondjuk egy fél megyényi területen, három paksi erőmű áramfogyasztását felhasználva tudsz majd három és fél paksi erőműnyi áramot megtermelni, akkor szó szerint megvalósítható az ügy, de értelme nincs.
"biztos én nem értek hozzá, ezért tudom a dátumokat is"
Megint összemosódik a személyeskedés: én nem beszéltem rólad, hogy értesz-e hozzá, vagy sem. Csak annyit mondtam, hogy szerintem ebben tévesek az információid. Sokat olvastam a témában, és általában a kutatók inkább mosolyogni szoktak az 1-2 évtizedes prognózison, mondván, hogy a befeketetők szeretnek ilyen számokkal dobálózni, mert az üzleti élet elvárja.
De amúgy legyen neked igazad - én annak örülnék. :)
#19: „...azzal érvelsz a klímaintézkedések ellen, hogy úgysem fognak működni, ugyanakkor arról nem mondasz semmit, hogy te min változtatnál. [...] alkalkmazkodjunk, meg minden, de az életszínvonval az maradjon”
Írtam már korábban: az éghajlatváltozást sem az EU sem Új-Zéland nem fogja sem lelassítani, sem megállítani, erre nincs semmilyen megvalósítható módszer, hiszen nincs egy felsőbb hatalom ami kikényszeríthetné kétszázvalahány országon a klímamegállapodások betartását, még ha el is fogadnánk hogy a zéróemisszió meg fogja váltani a világot. A személyeskedő júzer ehhez kapcsolódóan bedobta a szófogadatlan országok szankcionálását, mint eszközt, mintha ez nem egy kétélű fegyver lenne, hanem a nyugati országok csodaostora a világ többi része felett. Érdemes észrevenni hogy a következő években újabb milliárddal fog nőni a Föld népessége, a világ azon részein ahol semmiféle "megszoritásokat" nem hajlandóak elfogadni. Ők csak zabálni akarnak, közlekedni vagy az első adandó alkalommal beszökni Európába vagy Észak-Amerikába, az idei 40 fokos nyarunkat még talán hűvösnek is éreznék :-D
Szóval a globális megvalósíthatóságot illetően teljesen más kategória hogy az átlagluxemburgi rábólint az életszínvonalának relativ csökkenésére, meg más ha több milliárd harmadikvilágbeli csórónak (vagy akár a mindent jobban tudó ruszkiknak) próbálod ugyanezt lenyomni a torkán.
#23
"Ezzel"
A kijelentésed úgy hangzott, hogy "elbeszéltek egymás mellett, közben meg..."
Vagyis a személyeskedéstől függetlenül azt állítottad, hogy elbeszélünk egymás mellett. Erre kellett volna példát hoznod és elég egyértelműen az ehhez tartozó részt idéztem, szóval nem tudom, hogy miért terelsz.
"Nem. Bármilyen formában támadod a személyét, az személyeskedés."
Legalább kerestél volna rá...
"A vitában a személyeskedés azt jelenti, hogy a partner álláspontja vagy érvelése HELYETT a személyét kritizálják."
Gondolom a miskolci egyetemet mint forrást nem kérdőjelezzük meg: [link]
"Ha ütitek egymást, az akkor is verekedés, ha közben mindig csak az üt, aki bevitt egy jó érvet."
Rossz az analógia, mivel definíció szerint nem személyeskedés, ahogy a fentebbi definíció is igazolja.
Kérlek, ne tegyél megjegyzéseket olyan témákban, amikhez nem értesz, sokkal előrébb lenne a bolygó és ez a kérdés se született volna meg.
"Dehogynem. Ha azt mondom, hogy"
Kérlek, ha nem tudsz olvasni, akkor ne kommentelj.
Sehol nem írtam olyat, hogy valaki azért nem tud valamit, mert ilyen vagy olyan.
Azt mondtam, hogy nem tudja, mert helyesen úgy van, hogy .... és ezért hülye. Ez egy sima ok-okozati következtetés.
"Ha mondjuk egy fél megyényi területen, három paksi erőmű áramfogyasztását felhasználva tudsz majd három és fél paksi erőműnyi áramot megtermelni"
Csak ismételni tudom magam, ha nem értesz hozzá, akkor ne szólalj meg.
A fúziós reaktorból több energiát lehet kinyerni, mint amennyit belefektetsz. Ez nem csak bizonyítva, de tesztelve is volt már. Vagyis itt végtelen energiáról beszélünk jelenleg.
"Csak annyit mondtam, hogy szerintem ebben tévesek az információid"
Igen, ennek ellenére te állítottál olyat, ami nem igaz.
Nos, ha valaki olyat mond, ami nem igaz, akkor két opció lehetséges. Hülye, mert annak ellenére, hogy nem ért valamihez elkezd okoskodni, vagy tudja, hogy nincs igaza, de mégis ezt állítja, akkor pedig hazudik, ami gerinctelen.
Nos, te hülye vagy, vagy gerinctelen? Ez a kérdés te logikai levezetésedből következik, mielőtt ezt is nagyon támadni kezded.
"általában a kutatók inkább mosolyogni szoktak az 1-2 évtizedes prognózison"
Ja, igen, biztos vagyok ebben én is, azért mondják sokan, hogy az ITER annyira nem biztos, hogy megéri, mert versenyszférában dolgozó cégek is gyorsabbak: [link]
Elmondom, hogy a kutatók jelentős része erről nem beszél, mert nagyon sok pénzt fizetnek nekik cégek, hogy a tudásokat ne megosszák a többiekkel, hanem a cégeknél profitra váltsák.
#25, annyira felcsesztél ezzel a csapkodásoddal, hogy én feladtam. Ne fáraszd magad a sablonköcsögöléssel, hogy na elfogytak az érvek, nem fogom elvolvasni. És nem azért, mert nincsenek érveim, hanem mert az aljas sértegetésedre nem vagyok nyitott. Ha szerinted ettől hülye vagyok, meg gerinctelen, akkor legyél vele boldog, hasonlóan szép véleményema alakult ki rólad, de az meg téged nem érdekel, úgyhogy megtartom magamnak.
#24, értem, mit mondasz, de ez igazából még mindig cinizmusba bújtatott tagadás. Annyi embertől hallottam már ezt: az erőforrások úgyis elfogynak, a klímaváltozást amúgy sem lehet megfogni - úgyhogy hagyjanak engem autózni.
Szerintem abban különbözik az álláspontunk, hogy te kicsit úgy fested le ezt a dolgot, hogy majd meleg lesz, meg szárazság, erre ki kell találni valamit, oszt ennyi. Amit a tudomány kommunikál, az azért ennél durvább.
Végeredményben, ha neked van igazad, én örülök, de sajnos valószínűbb, hogy néhány évtizeden belül a mostani életszínvonaladat így is úgy is elfelejtheted.
#26
"annyira felcsesztél ezzel a csapkodásoddal"
Érvelésnek hívják. Tudom, hogy nem menő azokban a körökben, ahol mozogsz, de nem árt, ha ilyennel is találkozol.
Ez amúgy az oktatási rendszer feladata lett volna, de hát, az is borzasztó.
"nem fogom elvolvasni"
Mármint? Ezt úgy mondod, mintha eddig sikerült volna elolvasni és értelmezni, amit leírtam.
"Ha szerinted ettől hülye vagyok, meg gerinctelen, akkor legyél vele boldog"
Erről beszéltem, nem értetted. Nem szerintem, ez teljes mértékben a te logikádból következett.
"hasonlóan szép véleményema alakult ki rólad, de az meg téged nem érdekel"
Persze, hogy nem, mivel ez csak egy vélemény. Én ezzel szemben tényeket írtam le.
A véleményed szerint a Föld lapos is lehet, ettől még nem lesz igaz, de tény marad, hogy nem lapos.
A témához lazán kapcsolódóan érdemes meghallgatni mit mond az alábbi filmben a WWF szakértője az alkalmazkodásról és arról hogy milyen irányban kellene felkészülni a vízkészletek csökkenésére.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!