Mi az oka, hogy az iszlámban sokkal több a fanatikus ember, aki vallási alapon képes háborúzni, mint a többi vallásban?
#40
Az iszlám az valóban Szaúd-Arábiából származik, és könnyen félreértelmezhető vallás, de a vahhábizmus, amit a jelenkori Szaúd-Arábiában gyakorolnak, az pont az iszlám egyik vadhajtása, mert nyíltan szembe megy az Iszlám elveivel, törvényeivel.
Későn, és önkényesen jött létre, tulajdonképpen egy kevés ember kikiáltott kalifának valakit, akit egy kevés emberen kívül senki nem ismert el, innentől kezdve minden intézkedése jogtalan.
Az utolsó legitim kalifákat a törökök adták.
De a szaúdiak az USA támogatását magukénak tudhatják, és ez a vitadöntő, nemzetközileg, és tekintélyileg.
"Igen. Te el sem tudtál képzelni semmi mást, mint amit a propagandaoldalon olvastál, ezért feltetted nekem a kérdést, hogy mi más oka lehetett hogy ez a két ember valaha is találkozott."
Nem egyszerűen két ember találkozott te féleszű. John McCain amerikai szenátor személyesen ment el és találkozott az ISIS vezetőjével és más terroristákkal. Ez csak úgy lehetséges ha valójában jóban vannak, magyarul az USA hozta létre az ISIS-t. Az USA és az ISIS hivatalos álláspontja szerint egy ilyen találkozó viszont kizárt mert mindkettő célja a másik teljes megsemmisítése.
"Ez csak úgy lehetséges ha valójában jóban vannak, magyarul az USA hozta létre az ISIS-t"
A mondatod egyik feléből nem következik a másik.
"Ezek paramilitáris csoportok, nem terrorszervezetek. Ahogy szó szerint leírják az általad hozott linkek is."
Olvasd már el hogy miket tettek. Csak néhány példa: Patria óceánjáró felrobbantása 267 halott, King David Hotel felrobbantása 91 halott, Deir Yassin mészárlás, 250 halott. És még számtalan ilyen terrortámadás.
Még mindig azt állítod nem terroristák?
"A mondatod egyik feléből nem következik a másik."
Áruld már el szerinted hogy kerülhet sor egy ilyen találkozóra, miközben állítólag egymás megsemmisítése a cél, a képeken meg jókat nevetgélnek.
A paramilitáris csoport és a terrorista szervezet között nagy átfedés van.
Aki normális volt, az megvárta Anglia és a Szovjetunió jóváhagyását az államalapításra, aki meg gerilláskodni kezdett, tőlük függetlenül, az milyen utat választott ?
"Áruld már el szerinted hogy kerülhet sor egy ilyen találkozóra"
Már elárultam. 25. komment.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!