Elképzelhető, hogy Ukrajnát végül mégis felosztják?
Tudom, hogy mindig csak a nagy orosz veszteségekről számol be a fősodratú sajtó, de nézzük a tényeket.
Oroszország gazdasága messze nagyobb mint Ukrajnáé, még most jelenlegi helyzetben is életképes önállóan külső támogatás nélkül úgy, hogy közben egy háborút vívnak. Ukrajnát a háború kezdete óta csak a nyugati támogatás tartja életben mind a fronton, mind gazdasági téren.
A front áll, egyik fél sem tud előre nyomulni, csak fogynak a készletek emberben és anyagban. A nyugati támogatás nem fog örökké tartani, ennek már most is látszanak a jelei. Ukrajna lakossága 10 millióval csökkent a háború kezdete óta.
Hosszú távon tehát az oroszoknak áll a zászló - hogy a hosszú táv hónapokat vagy éveket jelent az nyilván nagy kérdőjel. Ebből fakadóan azt gondolom, még mindig megtörténhet egy oroszok számára kedvező békediktátum, amiben minimum a megszállt területeket elcsatolják, de az is kinéz, hogy egy új bábállam kerül hatalomra, akik aztán elfogadják a közel teljes felosztást.
Ukrajna lakossága sokkal jobban csökkent. (Nyugatra menekült + Oroszországhoz csatlakizott + Oroszországba menekült = kb 20 millió) És pont a nyugdíjasok maradtak otthon.
Az kizárt, hogy a 2013-as határok között létezzen Ukrajna ismét.
"És pont a nyugdíjasok maradtak otthon "
Ez hülye 😂 🤣 😂 🤣
Ha nem vetted volna eddig észre Ukrajnát az egész "nyugat" támogatja, ami népességben az orosz ötszöröse, gazdaságilag pedig kb. 100x erősebb.
A ruszkik veszíteni fognak, nem azért mert az Ukránok erősebbek, hanem mert a támogatóik azok.
"ami népességben az orosz ötszöröse"
Irreleváns a nyugati országok létszáma, ha egyszer nem aktív résztvevői a háborúnak...
"gazdaságilag pedig kb. 100x erősebb."
Ez szintén irreleváns, ha nem aktív résztvevői a háborúnak. Oroszország és Ukrajna ugyanis annyival támogatja a háborút amennyivel csak tudja, megengedhetik maguknak az eszközök nagyobb mennyiségű gyártását, sorozások elrendelését, fegyverek vásárlását. Ezzel szemben a nyugati országok csak a számukra nem szükséges eszközöket adják át Ukrajnának, a saját, aktív készletükből nem küldenek egy darabot sem. Nem fog egyetlen nyugati, jóléti ország sem haditermelésre átállni csak azért, hogy egy vesztésre álló országot támogassanak brutális mennyiségű összegekért, ami aztán vagy megtérül, vagy nem :D
#3 "Ha nem vetted volna eddig észre Ukrajnát az egész "nyugat" támogatja, ami népességben az orosz ötszöröse, gazdaságilag pedig kb. 100x erősebb."
És ez az ötszörös népesség Ukrajnába adózik és építi a jövőt? Gazdaságilag összeadva igen, jóval erősebb, csakhogy az emberek egy idő után belefásulnak a háborús kiadásokba, amiből semmi hasznuk és szépen elapad a támogatás.
Ez nem ilyen egyszerű matek, hogy nettó összeadunk mindent.
#4 pont így.
Egy német milyen hadi kiadásokkal számol egy hónapban? Ne vicceljetek már. A nyugat beállt Ukrajna mögé a maga 40000 millárdos GDP-jével, és ezt nem tették volna, ha nem lenne rá szükség. Úgy csináltok, mintha a nyugat ostoba lenne, mintha csak kibszásból támogatná az ukránokat, mert oroszgyűlölők. A szart. Oroszország bebizonyította, hogy megbízhatatlan szomszéd, agresszív, és szívesen harcol törvénytelen módon. Európának fontos, hogy az oroszok ne jöjjenek közelebb, és ebben az USA segítségére is számíthat. Oroszországnak nincs valódi esélye, ezt elbukták, amit nyilván ők is tudnak, csak még nem jöttek rá, hogyan legyen vége az egésznek. A támogatások mennek, lassan a vadászgépek is.
Ja, hogy akkor jön az atom? Igen, ezt nem lehet kizárni. Kéz a kézben fogunk megdögleni, fideszesek és ellenzékiek. :) De azt a rakétát nem a nyugat indítja majd, hanem az oroszok.
Aki további orosz területfoglalásokat vizionál magyarázza már el, hogy mi fog megváltozni, ami ezt lehetővé teszi? Mert már vagy egy éve csak veszítik a területeket, leszámítva Bahmutot, ami olyan sokáig tartott elfoglalni, és annyi erőforrásukat emésztette fel, hogy valószínűleg jelentős szerepet játszott abban, hogy Prigozsin fellázadt és hogy megszüntetik a Wagnert. És nem lehetetlen, hogy hamarosan ismét ukrán kézen lesz a város, mert épp a bekerítésén dolgoznak...
Szóval milyen csodában bíztok?
az ukránok gyakorlatilag megkapták az utolsó jelentős szállítmányukat
ha most nem tudják megfordítani a háborút, akkor nincs tovább
és akkor még krím visszafoglalásáról ábrándoznak?
milyen csodában bíznak a háborúpártiak?
egyáltalán tisztában vagytok vele, hogy minek kellene történnie, hogy oroszországra rá lehessen kényszeríteni a békét?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!