Miért akarná elfoglalni Putyin egész Kelet-Európát?
Hogy jön ide Hitler? Te komolyan egy lapra veszed a két embert?
Nem ő lőtte szét a várost hanem az ukránok, ezt egy kis utánajárással megtudhatod, csak adok egy tippet: hanyagold az amerikai médiát. Teljesen félrevezetnek, csak a saját érdekeik érdeklik és képesek bármeddig elmenni a hazugságban, végül is nem őket lövik.
Grúziában is elkezdték azt amit az Euromajdanon csináltak, Szaakasvili hasonló külföldi segítséggel 2003-ban megdöntötte az akkori demokratikusan megválasztott elnököt és érdekes módon a puccs után mikor elnök lett egyből Nato tag akart lenni. Milyen meglepő nemigaz? Aki oroszbarát, azt el kell zavarni, aki nyugatbarát és atomfegyvereket akar közvetlenül az orosz határ mellé az jöhet. Hmmm, mintha ilyen mostanában is megtörtént volna már? De hol is, hol is? Ja megvan, hát Ukrajnában. Szaakasvili elveszítette később a választást és meg sem várta az eredmények kihirdetését, elmenekült onnan. Később a grúz bíróság beidézte párszor, de persze nem ment el. Aztán hogy-hogy nem ottvolt az Euromajdanon és cserébe Odessza kormányzója lett. Hiába, a hűséges kutyákat meg kell jutalmazni valamilyen csonttal. De ez bennevan a fent említett Oliver Stone dokumentumfilmben. Nézd meg és összeáll a kép az igazságról.
Az ukrajnai biolaborokat meg többek közt Kína is kérdőre vonta Amerikától, akkor csak van valóság alapja.
A többi hülyeségre hogy Putyin birodalmat épít és elfoglalja fél Európát arra nem fogok válaszolni, lerí rólad hogy elfogult vagy az amerikai hazugságok felé. Inkább kérdezz meg olyat aki volt Krímben és részletes beszámolót tud adni a történtekről. De gondolom az propagandista és nem állsz olyannal szóba.
"Miért akarná elfoglalni Putyin egész Kelet-Európát?"
ez a liberálisok narratívája.
a 14 ezer elhunyt amit népírtásnak neveznek, erről azt beszélik hogy az évek óta tartó konfliktus áldozatai, ez propagandának lett felhasználva.
a háború oka szerintem elsősorban a nato ukrán terjeszkedése.
meg szó volt arról is hogy a köv években amerika és kína majd egymásnak feszül, és most az oroszok teret akarnak nyerni az "asztalnál" hogy
"itt vagyunk mi is", de ez a jövő zenéje.
"Hogy jön ide Hitler? Te komolyan egy lapra veszed a két embert?"
Úgy jön ide Hitler, hogy Putyin is ugyanazzal a terjeszkedési modellel próbálkozik, mint anno a bajszi. Egy kicsit, még egy kicsit meg méég egy kicsit majd világháború.
Grúzia - nulla ellenlépés
2014 Ukrajna - gyakorlatilag nulla ellenlépés
2022: hát akkor rohanjuk le a fszba, mert úgy is benyelik ezt is..
"Szaakasvili hasonló külföldi segítséggel 2003-ban megdöntötte az akkori demokratikusan megválasztott elnököt és érdekes módon a puccs után mikor elnök lett egyből Nato tag akart lenni. Milyen meglepő nemigaz?"
Mint ahogy minden ország ami kiszabadult a szovjet/orosz befolyás alól egyből menekült máshova. A kelet-európai országok 1990 után a NATOba és az EUba, 2022-ben a közép-ázsiai országok Kínához. Milyen meglepő, hogy senki nem akar az oroszokkal közösködni... :D
"Aki oroszbarát, azt el kell zavarni, aki nyugatbarát és atomfegyvereket akar közvetlenül az orosz határ mellé az jöhet."
Ez Európába telepített amerikai NATO atomfegyverek helye változatlan: Belgium,Hollandia,Németország,Olaszország és Törökország. Ezek csak és kizárólag légibombák. Semmilyen nukleáris fegyver nincs kitelepítve a NATO peremére, nem véletlenül..
Ja, Szaakasvili a cionista amcsik embere, aki... :D
Akitől később még a megkapott ukrán állampolgárságot is megvonták. Vagy ez nincs a filmben? Egy amerikai csinál egy dokumentumfilmet, aminek te iszod minden szavát majd rám kiabálod, hogy amerikai propaganda.
"Az ukrajnai biolaborokat meg többek közt Kína is kérdőre vonta Amerikától, akkor csak van valóság alapja."
És találtak az oroszok biolaborokat? Találtak az Azovstalban Nato tábornokokat? Nem? Akkor csak mese lett volna?
Kína miátán kirobbantott egy világjárványt naná hogy kapaszkodik az ilyenekbe, bármibe amivel terelni tud. Ez meglep?
Voltak korábban Ukrajnában biolaborok, a Biopreparat helyi laborjait finanszírozták a nyugatiak a Szovjetunió széthullása után, hogy inkább maradjanak a kutatóbiológusok és álljanak át polgári termelésre, mintsem biológiai fegyvert gyártsanak valamelyik kiskirálynak vagy hadúrnak vagy épp annak aki többet ígér. Magyarországon is vannak biolaborok, csak ezek sem katonai célú laborok ahogy az ukrán laborok sem azok voltak.
Persze ez biztos kamu. Az is kamu, hogy az Egyesült Államok fizette a szemipalatinszki atomkisérleti telep mentesítését, mert az oroszok simán otthagyták a fel nem robbant tölteteket és a radioaktív hulladékot, mint eb a sz.rát.
Az északi flotta úszó nukleárishulladék tárolójának a semlegesítését pedig az EU fizette, mert a kretén oroszok erre is képtelenek voltak az EU meg nem szeretett volna radioaktív északi tengerpartot..
Ez a szemét nyugat... :D
"A többi hülyeségre hogy Putyin birodalmat épít és elfoglalja fél Európát arra nem fogok válaszolni, lerí rólad hogy elfogult vagy az amerikai hazugságok felé."
Pedig Putyin birodalmat épít, leírta a saját dolgozataiban is, Ő maga. Ráadásul a 2021-ben amerikaiaknak átadott dokumentumban követeli a NATO határok 1997 előtti szintre történő visszaállítását. Ez is kitaláció? :D
"Inkább kérdezz meg olyat aki volt Krímben és részletes beszámolót tud adni a történtekről. De gondolom az propagandista és nem állsz olyannal szóba."
Te gondolod, hogy mit gondolok de szerintem ezt ne eröltesd. A kedvenc filmedet sok kritika érte, hogy erősen kreml-párti lett, ráadásul egy ukrán rendező munkája. Gondolom, tavaly óta Igor Lopatonov pofája ég rendesen :D
Olyan gyünyürű amúgy, hogy milyen szövevényes és bonyolult sztorykat tudtok beleszőni ilyen egyszerű dolgokba. CIA, Szaakasvili, gonosz USA, ukrán laborok ezekkel szemben pedig ott van az áldozat, a nép egyszerű embere Vlagyimir Vlagyimirovics aki csak belesodródott ezekbe a dolgokba, ő nem tehet semmiről :D
A kedvenc filmedet sok kritika érte, hogy erősen kreml-párti lett, ráadásul egy ukrán rendező munkája. Gondolom, tavaly óta Igor Lopatonov pofája ég rendesen :D
azért elég nagy divat az őszinte dolgokat elítélni, propagandának minősíteni. ha valakit kényesen érint pl egy rossz hír, egyből dezinfónak titulálják :D
Mcclane, bírom, amikor relativizálsz😃. Amúgy elvből soha nem olvasom el amit írsz és automatikusan nyomom is rá a pirosat, de ebbe beleolvastam.
Az usa talált vegyifegyvert irakban?
"Az usa talált vegyifegyvert irakban?"
Az elsőnél bőségesen. A másodikat benézték. De most ki is relativizál? Irak mely részeit annektálta az Amerikai Egyesült Államok? Ugye? :D
#16:
"azért elég nagy divat az őszinte dolgokat elítélni, propagandának minősíteni. ha valakit kényesen érint pl egy rossz hír, egyből dezinfónak titulálják :D"
Én nem láttam a dokfilmet, sem megerősíteni sem cáfolni nem tudom.
Nem annektálta csak 500 ezer gyereket öltek meg. De nem kell válaszolnod, már előre tudom hogy ez biztos iraki propaganda. Az hogy szétb.szták Líbiát ami Kadafi alatt virágzott, ez meg a jenkinek nem tetszett, akkor az meg ottani propaganda. Mindig minden propaganda, csak az az igazság amit ők állítanak. Itt egy szép lista, nézz rá: [link] Ezek az országok lakosai is biztos egyetértenek veled.
Szerintem te amúgy menthetetlen vagy, szóval hiába erőlteted magad. Mindenesetre sok sikert a szép új világban, amit a hozzád hasonló birkáknak terveztek meg, remélem megtalálod benne a számításaidat :)
"Nem annektálta csak 500 ezer gyereket öltek meg. " - állította Saddam Hussein.
"A csapataink sátánista, nyugati erőkkel harcolnak Ukrajnában" - állította Vlagyimir Putyin
Hozzak még ilyeneket? Amúgy Hussein sem azt mondta, hogy az amcsik ölték meg őket, hanem:
"During the rush to wage war in Iraq in the early 2000s, one figure widely cited both to justify and oppose the U.S.-led invasion was that more than 500,000 children had died as a result of U.N.-imposed sanctions in the previous decade."
Ráadásul mindezt közvetertt módon és 10 év alatt. Egy olyan országban ahol az élveszületések száma 1990 és 2000 között majd 30%-kal nőtt, 2000 és 2010 között pedig majd 20%-kal ez azért érdekes teória lenne. Az első öbölháború idején Iraqnak nem volt 18 millió lakosa, jelenleg közel 45 millió az ország lakossága ( ezen időszak alatt Magyarország lakossága pl csökkent, míg ott több mint megduplázódott ). Kicsit ellentmondásos ez az állítás, nem?
Ez amúgy nettó whataboutism. Mit tett ez, mit tett az...
Neked tetszett volna, ha egy virágzó terrormatyi felrobbanja a gépet a parasztjaid alatt? :D ( tudom, az már csak a revans volt )
A lista az hosszú és szép, és a világ csendőrje valóban sok dologba ütötte bele az orrát. De ha szépen sorba haladunk és a szabotázsokat meg az apróságokat kihagyjuk akkor látunk majd egy érdekes mintát. Ott volt pl Korea, ahol ők csak utólag szálltak be és nézzük meg az eredményt: hol élnél szívesebben Észak- vagy Dél-Koreában? Putri vs fejlett és élhető ország.
Irán: nézd meg a sah idejében iránt és nézd meg 1979 után. Eltelt a forradalom óta 30 év és agyonvernek ha nincs rajtad sapka ( jó kendő ), míg a forradalom előtt Irán egy modern, élhető ország volt.
Vietnam: Korea 2.0, nézd meg mit csináltak a komcsik az országból, mennyire jártak ezzel jól a dél-vietnamiak. Ma ők lehetnének Dél-Korea, e helyett...
Rakás lokális pitty-putty
'91 Kuwait és Irak. Ez pl mit keres a listán? Kérdezd meg a kuwaitiakat szerettek volna Szaddam agybajához tartozni. Egy jóléti Kuwait helyett fe felvetted volna az iraki állampolgárságot? Szereted ha fáj? :D
Meg lehet nézni a szomáliai béketermtés sikertelenségét hova jutott az ország. A sor pedig folytatható.
"Mindenesetre sok sikert a szép új világban, amit a hozzád hasonló birkáknak terveztek meg, remélem megtalálod benne a számításaidat"
Köszi, én megtaláltam a számításaimat a fejlett és nyugati világban, főleg úgy hogy láttam valamennyit a vasfüggönyön túlról is. A vietnamiak meg a többi harmadik világbeli putri lakosai megtalálták a számításaikat? MI megtaláltuk a számításunkat 1989 előtt? Az ex-szovjet tagállamok és érdekszféra mind magasan fejlett, jóléti társadalmak voltak 1991 előtt? Maga a Szovjetuniót vagy a kommunizmus másik fellegvára Kína jóléti társadalom volt 1991 előtt?
Azt miért nem írták fel a lista elejére, hogy az amerikai terjeszkedés és ezek a beavatkozások nagyrészt a kommunizmus tersedésének megakadályozására vagy a helyi népírtó kiskirályok lenyomására szolgáltak? Azért a listában szereplő nagyobb háborúk azok nem teljesen független és semleges országokban voltak ám, ha pont ott ahol a vérkomcsik terjeszkedni próbáltak.
#19:
"Az usa nem úgy annektál. Hanem úgy, mint japán, vagy Németország esetében."
Nagyon nem jó példa, mivel azt a folyamatot a németek és a japánok indították el, vagy nem jól emlékszem? Nem Hitler támadta meg Lengyelországot? Hogy is volt Pearl Harbour?
De tekintsünk el attól, hogy ezek házhoz mentek a pofonért, inkább nézzük meg mi is történt a "a nagy amerikai befolyási övezetbe" kerülés után. 1945 és 1989 között Nyugat- vagy Kelet-Németország volt élhetőbb és fejlettebb? Az újraegyesítés után melyiket is kellett felzárkóztatni a másikhoz?
Nézzük meg a folyamatot, hogyan lett a leatombombázott, francia méretű japán gazdaságból a világ második legnagyobb gazdasága 30 éve alatt. Hogyan fordult elő az, hogy harmad-negyed annyi lakossággal és fele akkora GDP-vel (1970) 10 év alatt elverte a Szovjetuniót?
Nem furcsa, hogy Japán az egy ultramodern ország míg kirakatvárosok nélküli Oroszország ( vagy akár Kína ) ma is egy putri?
Ilyen rosszul jártak volna ezek az emberek? Ilyen rosszul jártak a németek? Akkor hogy lehet az, hogy a magyarok járnak Németországba dolgozni? A magyarok települnek ki a többi, amerikai befolyási üvezetbe tartozó országba és nem fordítva? Hogy lehet, hogy mi importáljuk a lerúgott német használt autókat? Hogy lehet, hogy az orosz távolkeletiek importálják a lerúgott japán autókat, ami miatt Vlagyivosztok környékén több a jobb kormányos autó, mint a bal kormányos? :D
Miért van az, hogy még mindig az oroszok vándorolnak ki az USAba és nem fordítva történik? Hogy észak-koreaiak menekülnek Dél-Koreába és nem fordítva? A magyar határon lévő műszaki határzár miért a külföldre menekülő sajátjaink ellen volt szükséges és nem az ide menekülő osztrákok miatt?
Oké, nem gyerekeskedem. Nyilván a másik oldal is csinált orbitális baromságokat, de ez nem menti fel az oroszokat. A másik oldalon egyelőre még mindig jobb az élet, mint az oroszoknál legyen az akár Japán akár Németország :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!