1918-ban nem lett volna értelmesebb harcolni, mint örökre feladni a területeinket?

A 6-os által linkelt cikk hazugság.

Törökország vesztesen került ki az első világháborúból és az Antant megszállta az ország nagyrészét. Isztambult a britek szállták meg. A nyugati területeket a görögök. Dél Törökországot az olaszok szállták meg, Dél-Keletet a franciák, Keletet pedig az örmények. A törököknek csak egy kis terület maradt középen. Innen kezdték ami sokkal rosszabb mint Magyarország helyzete volt és mégis kiverték az Antantot az országból és sokkal kedvezőbb békét kötöttek.

Úgy tudom Magyarország számára a padovai egyezménnyel lezárult a háború.Méghozzá területi veszteség nélkül..Csak:

"A padovai fegyverszünet aláírását követően a Károlyi-kormány úgy döntött, ennek hatályát nem ismeri el és a nemzetközi elismerésre törekedve külön fegyverszünetet akart kötni az antanttal"

[link]

Akkor még egyszer a török példálózásról:

"Trianon kapcsán gyakran szóba kerül a központi hatalmak egykori szövetségesének, Törökországnak a példája. Mint az köztudott, a világháború Magyarország mellett másik nagy vesztese, az Oszmán Birodalom -az országok között egyedülálló módon - nem fogadta el az antanthatalmak által rákényszerített békét, és fegyveres harcot kezdett a megszállók ellen. Habár a rendkívül kedvezőtlen feltételek miatt szinte semmi esélye nem volt a sikerre, mégis győztesen fejezte be a küzdelmet, aminek eredményeképpen három évvel később Lausanne-ban az eredetinél méltányosabb feltételekkel köthette meg az ellenségeskedést lezáró békeszerződést.

A törökök példája mintha azt mutatná, hogy talán mégsem volt eleve reménytelen a versailles-i békerendszerrel szembeni ellenállás. Logikusnak tűnhet tehát a kérdés, vajon nem kellett volna-e Magyarországnak is a fegyveres küzdelmet választania ahelyett, hogy - a védekezést lényegében feladva és a sorsába beletörődve- aláveti magát a szigorú rendelkezéseknek? Egyáltalán: lehetséges-e, érdemes-e párhuzamba állítani a két ország ügyét?

Természetesen nagyon is érthető, hogy az ellenállás nélküli önfeladással szemben a mégoly reménytelennek látszó küzdelem vállalásával érzelmileg könnyebben tudunk azonosulni. Mindazonáltal az értelem mást diktál. Nem véletlen, hogy a tudomány tekintélyes képviselői elutasították az összevetést a múltban, és elutasítják azt ma is. Gróf Teleki Pál, a neves földrajztudós (és tragikus sorsú politikus) szerint "a trianoni békediktátumot aláírtuk és ratifikáltuk, mert nem volt, mint a töröknek, kis-ázsiai sivatagunk, amely mögül, mint ők a Sevres-i diktátumot, visszautasíthattuk volna." Így tehát már a földrajzi feltételekben mutatkozó különbség elegendő lenne a párhuzamba állítás ésszerűségével szemben. Kortárs történészeink ugyancsak elvetik az összehasonlítás értelmes voltát. Romsics Ignác is egyetértőleg hivatkozik a grófra, mondván "az analógia a törökök Görögországgal szembeni kis-ázsiai sikerével (...) félrevezető, amint erre Teleki Pál már 1921-ben figyelmeztette délibábos álmokat szövögető honfitársait."

De Ormos Mária szerint sem használható a török példa, mivel "Törökországban a nagy múltú és önálló hadsereg önmagából csinált államot, egyetlen kisállami ellenséggel állt szemben, a francia-angol antant vele szemben nem működött, és hatalmas szomszédjával, a Szovjetunióval ki tudott egyezni. Magyarországon e feltételek egyike sem állt fenn. Minden oldalról igénylők vették körül, és nem akadt nagyhatalom, amely érdekeinek támogatását fontosabbnak vélte volna az igénylők érdekeinek támogatásánál." Itt tehát már számos konkrét különbség is felsoroltatik, amelyek fennállása miatt az egybevetés eleve lehetetlen. Következésképpen Magyarország számára a törökök útja nem járható.'

Pollman Ferenc: Trianon felé

#19

Csak szerinted..