Nyugaton miért nem értik, hogy a bevándorlókra alapozott gazdasági siker nem sokat ér, ha a társadalom destabilizálódik?
Egy svájci filozófus, Max Frisch fogalmazta ezt meg a legszebben, hogy "munkaerőt vártunk, de emberek jöttek". Ebben tulajdonképpen minden benne van azzal kapcsolatban, hogy egy bevándorlók lehet jól végzik majd a munkájukat és rájuk is alapozva növekszik majd a gazdaság, de az jelenlétük felborítja a hagyományos társadalmi berendezkedést és rengeteg olyan típusú kárt okoz, amivel később kell majd szembenézni.
Németországban is igazából ha nem hozták volna vendégmunkásokat, akkor valószínűleg az exportra termelő cégeik kevésbé lettek volnak versenyképesek és a jólét állam nem épült volna ki annyira, de no-go zónák sem lettek volna, párhuzamos társadalmakkal, problémás gyerekekkel teli iskolákkal, rengeteg identitást megkérdőjelezhető dologgal.
Ma is ez megy mindenhol hogy mindenki egyenlő és tök mindegy ki az illető, jöhet csak végezze el a munkát. Viszont annak az embernek lesznek más igényei is, közösségbe járni, szórakozni, saját vallási, kulturális normáit követni és ez bizony konfliktusokat eredményez. Ez a multikulturalizmus tulajdonképpen csak egy illúzió, ami magasan kvalifikált emberek közt működhet valahogy, de tömegek esetén biztos nem. Minden országban összetömörülnek az azonos kulturális háttérrel rendelkezők és egymás társaságát keresik, ami érthető, mert ebben a felgyorsult globalizált világban az ember identitást csak kis közösségből meríthet.
Értik ezt ott is, ezért sokat beszélnek az integráció fontosságáról. Az nem jó, ha a bevándorló vagy annak gyermeke, unokája elkülönül, szegregálódik, nem vallja a társadalom értékeit, rosszul viselkedik. Csak az integráció nehezen megvalósítható, ha lehet egyáltalán nagyon különböző csoportok esetén (például a svéd és a szomáliai nép, kultúra egészen más).
Nálunk is évtizedek óta téma, cél a roma integráció, mindenki érti ennek fontosságát.
# 10
Iránban pár hónapja agyon is verte a vallási rendőrség azt a fiatal, egyetemista nőt aki nem az előírásoknak megfelelően hordta a fátylat, azaz egyetlen hajtincse kikandikált alóla.
Kedves kérdező!
EZT ÍRTAD: "de no-go zónák sem lettek volna, párhuzamos társadalmakkal, problémás gyerekekkel teli iskolákkal, rengeteg identitást megkérdőjelezhető dologgal."
Miért Magyarországon nem pont ez van?
Gettósodás, etnikai bűnözés, a börtönökben ülő erőszakos bűnelkövetők 90 %-a egy bizonyos kisebbség soraiból kerül ki.
Mellesleg Magyarországon a 2022-ben született gyerekeknek már csak a kétharmada volt "fehér, európai". Ezt egyrészt a Debreceni Egyetem demográfusainak kutatásai igazolják, másrészt Balogh Zoltán volt emberi erőforrás-miniszter is megerősítette.
Sőt, 2050-re az abban az évben születő gyerekek kevesebb, mint 50 %-a lesz fehér, európai Magyarországon.
#15: Lehet, de mindenki mögött nem állnak ott, és nagyon sokan nem tartják be az előírásokat. Ő sajnos ellen is állt a hatóságoknak ha jól tudom, ezért is bántották.
(Egyébként nem akarom védeni az iráni rezsimet, másrészt szunnita vagyok nem síita)
Ok, én inkább vallási szempontból tudom közelíteni a kérdést.
# 17
Azért Iránban az Iráni Iszlám Köztársaság néhány tízezer embert bizonyítottan meggyilkolt politikai okokból.
Irán eléggé kemény diktatúra, rendszeresen előfordul, hogy lazán a békés tüntetők közé lövet a hatalom.
A kb. 50 kilós testtömegű egyetemista lány nyilván nagyon keményen ellenállhatott az őt letartóztató több férfiból álló vallási rendőrcsapatnak.
Az iszlámmal nekem személyesen nincs problémám, csak egy muszlimmal, aki szakított velem januárban. Elrabolta a szívem. :(
#18:
Sztem ez egy felkapott eset, mint amikor Amerikában jogtalanul megöltek afroamerikai embert a rendőrök... azért minden nap nem ölnek meg feketéket ott sem...
De nem az iráni rezsim a lényeg, hanem az iráni emberek sztem. A 70-es években nagyobb liberalizmus volt náluk.
# 19
Az 1970-es években is diktatúra volt, a Pahlavi-dinasztia sahjainak Iráni Császárságát ugye "alkotmányos monarchiának álcázott katonai diktatúrának" nevezik a hozzáértők.
A nyugatos, az atatürki török mintát követő Iráni Császárság annyiban tért el a mai rendszertől, hogy a monarchia idején csak a politikai ellenzéket nyomták el, az emberek magánéletével nem törődtek, a vallási előírásokat maga a sah, a császár sem tartotta be, vígan pezsgőzött a tv egyenes adásában, Teherán tele volt az 1970-es években pornómozikkal, alkoholkimérésekkel, miniszoknyás nőkkel.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!