Az EU fel fogja függeszteni a magyar Alaptörvényt ha az ellenzék kérésére ha ők nyernek?
Az EU-nak semmi köze hozzá. Ez az alaptörvény nem az Alkotmány, hanem mint Orbán politikai játszmáinak eszköze, a kormány éppen aktuális politikájához állandó módosítgatásokkal hozzáigazított jogszabály.
Egy új alkotmány létrehozásának politikai szándéka már 2010 előtt is napirenden volt
csak a parlamenti képviselők négyötödének szavazatával lehetett volna megalkotni. Orbánék persze 2010-ben ezen is gyorsan túltették magukat, kétharmados szavazással kidobták az alkotmányból ezt a paragrafust, így már nem volt akadálya a „fülkeforradalom” utáni alkotmányozásnak.
Hiába pontozgattok le. Ahogy Jakab Péter mondaná: az igazságot nem lehet elhallgattatni.
Nézzétek vissza, hogyan reagáltak az akkori ellenzék.
Nem azért érvénytelen, mert az ellenzék azt mondja, és nem azért érvényes, mert a jobboldal azt mondja. Az Alkotmányos rend szerint érvénytelen. Brüsszelben nem véletlenül beszélnek jogállamiság csorbításáról, de ezt a Fidesz nagyszerűen kimagyarázza a tanulatlan reklámszatyros proliknak.
A megszületett alaptörvény szinte mindenben szembemegy azzal, amit Orbán 2010 előtt megfogalmazott az új alkotmányozás melletti érvként.
#30 "Kikeresem, ha lesz időm a Magyar Közlönyből az idevonatkozó paragrafusokat, úgyanis minden benne van, amit tudni kell. Továbbra is meggyőződésem, hogy a köztársaság a legális magyar állam. Az alaptörvényben csak Magyarország szerepel."
Szerintem feleslegesen ne erőlködj, elég ha kinyitod az alkotmányt!
Ott van benne jól érthetően:
"ALAPVETÉS
A) cikk
HAZÁNK neve Magyarország.
B) cikk
(1) Magyarország független, demokratikus jogállam.
(2) Magyarország államformája köztársaság.
(3) A közhatalom forrása a nép.
(4) A nép a hatalmát választott képviselői útján, kivételesen közvetlenül gyakorolja."
Minimálisan ennyi talán elvárható lenne, hogyha bírálod az Alaptörvényt, akkor legalább az első pár oldalát nézd már meg!
De sosem késő:
#31 Miért kell mindig hazudni?
Nem kellett 4/5 az alkotmányhoz.
Az alkotmányunk NEVE az, hogy Alaptörvény.
Nem volt olyan a régi alkotmányban, hogy 4/5 kellene az átírásához. Ez volt benne:
"(3) Az Alkotmány megváltoztatásához, az Alkotmányban meghatározott egyes döntések meghozatalához, továbbá az alkotmányerej törvények megalkotásához az országgylési képviselk kétharmadának a szavazata szükséges.”
Kitalált valamelyikőtök egy HAZUGSÁGOT és nem ellenőriztétek, pedig már sokszor elmondtuk, hogy HAZUGSÁG.
Ne hazudj!
Németország alkotmányának is neve az, hogy Alaptörvény (Grundgesetz), sőt ez a nyugati hatalmak által rákényszerített alkotmány, de mégis érvényes alkotmánynak minősül.
Magyarországnak eddig 3 alkotmánya volt:
- a sok tekintetben feudális történeti alkotmány (1000-1949), ami a Magyar Királyság szokásjogára, 1848-ra, a kiegyezésre, és Horthy alatt hozott törvényekre épült,
- a kommunista alkotmány (1949 - 1989),
- a Harmadik Magyar Köztársaság alkotmánya (1989-2013), ami ideiglenesnek tekintette magát,
- a Fideszes Alaptörvény (2013-), ami máig érvényben van.
Ha a Fideszes alaptörvény érvénytelen, e logika szerint akkor a rendszerváltáskori alkotmány is érvénytelen és a Rákosi-féle alkotmány is érvénytelen, és a Magyar Királyság/Második Magyar Köztársaság jogrendje van érvényben, ami abszurdum.
Amit ígértem most bemásolom.
Magyar Közlöny 150.szám
A Magyar Köztársaság Hivatalos Lapja
2009. október 23., péntek
I. Az alkotmány és annak módosításai
A Magyar Köztársaság Alkotmánya
24.§
(5) Az új Alkotmány előkészítésének részletes szabályairól szóló országgyűlési határozat elfogadásához az országgyűlési képviselők négyötödének szavazata szükséges.
Az alaptörvényben is az Alkotmányban is benne van 1.§ (3)
C. cikk
(2) Senkinek a tevékenysége nem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzésére vagy
gyakorlására, valamint kizárólagos birtoklására . Az ilyen törekvésekkel szemben törvényes
úton mindenki jogosult és köteles fellépni .
Majd ezt írja:
R. cikk
(1) Új Alaptörvény elfogadásához vagy az Alaptörvény módosításához az országgy űlési
képviselők kétharmadának szavazata szükséges .
(2) Az Alaptörvényt vagy az Alaptörvény módosítását az Országgy űlés elnöke aláírja és megküldi
a köztársasági elnöknek . A köztársasági elnök az Alaptörvényt vagy az Alaptörvény
módosítását annak kézhezvételétől számított öt napon belül aláírja és elrendeli a hivatalos
lapban való kihirdetését.
Házi feladat
Ki lehet köztársasági elnök az Alkotmány szerint?
"
Senkinek a tevékenysége nem irányulhat a hatalom...kizárólagos birtoklására . Az ilyen törekvésekkel szemben törvényes
úton mindenki jogosult és köteles fellépni."
Az alaptörvényben tényleg ott van, mint államforma köztársaság. De sok embert úgy vezetnek meg, hogy (engem is) a pénzérmékre,papírpénzre, Személyi igazolványra hivatkoznak, hogy nézd meg, nincs már ott a köztársaság, csak Magyarország.
Az egy dolog, hogy az alaptörvényben levan írva, a gyakorlat nem ezt mutatja. A kizárólagos hatalomra törekvés is megmutatkozik a médiában, újságokban... a parlamentben amit kövér müvelt 9 millió a ficsúrért, Kaleta 250 ezer.
Nagy gáz van ebben az országban.
#36 Miért tetted be a közlönyből a szöveget?
Megmutatni, hogy soha nem kellett az alkotmány módosításához 465? Mert a bemásolt szövegben ez van benne.
"Nem azért érvénytelen, mert az ellenzék azt mondja, és nem azért érvényes, mert a jobboldal azt mondja. Az Alkotmányos rend szerint érvénytelen."
Nincsen egységes "alkotmányos rend". Az USA alkotmánya kezdetben csak az államberendezkedést írta le, és később bővítették ki az emberi jogokkal (Bill of Rights-nak hívják ezeket a módosításokat). A britek, kanadaiak az elmúlt 50 évben kodifikálták az emberi jogokat.
Meglepődnél és megdöbbennél, ha elolvasnál néhány érvényben lévő nyugati ország alkotmányát.
A dán 20 oldalas alkotmány egy rövid fejezetet szán az emberi szabádságjogoknak, a többi (az alkotmány 80%-a) az uralkodóról, a parlamentről, a kormányról és a bíróságról, s ezek kapcsolatáról szól.
#36 ahhoz nem, de mihez kellett a 4/5?
Ha A, pont követelménye nem teljesül, B pont nem jogszerű, hiába valósult meg a B ponthoz szükséges 2/3.
Ez volt a trükk.
Átültetem egy kitalált élethelyzetbe.
Legyen a "törvény" neve Nőt és még egy nőt.
Legyen ez az A pont:
Csak akkor lehet tíz barátnőd egyszerre, ha a 1/8 támogatja.
Legyen ez a B pont:
Csak akkor lehet tíznél több barátnőd, ha 1/3 támogatja.
Az egyik napon, már 40 barátnőd van, de nem demokratikus, ezért
Kiírod a szavazást, hogy törvényes legyen.
Természetesen az A pontot átugrod. A 40 nő 1/3 támogatja
A jogszerűség az A pontban csúszik hasra. Az első tíz barátnőd 1/8-a elfogadta-e, hogy 40 barátnőre duzzadhatsz-e?
Nyílván nem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!