Miért provokalja az USA Iránt?
Ismét háborút akar a térségben?
Amerikában kellene már vmi ugyanis az itteni kis akcióinak Európa issza a levét...
A hidegháború dolgozta ki ezt a szisztémát és a háború áldásos hatásait.
Azoknak az irániaknak persze nem jó ez, akiknek a házait majd porig bombázzák, vagy akiket leöldösnek, de a sok jótéteményhez amit a világ számára hoz a háború, ez csekély áldozat.
Az még nem biztos, hogy ennek az évtizednek az iráni konfliktus lesz a háborúja, de az jó terep, mert az olajpénzből ő is sokáig tud vegetálni, hiszen egy folyamatos, elhúzódó konfliktus kell, mert a katonai kiadásokat meg is kell indokolni és egy ripsz - ropsz lövöldözéssel semmit sem érnek.
Irak már kezd kifulladni, bár azért próbálnak életet lehelni az iraki háborúba még mindig, meg ott van most ez a talált gáz, abból is lehetne szép kis csinnadratta, ha elég bolondok, hogy összeugorjanak miatta, szerintem az még nem lefutott ügy.
A katonák ezzel keresik a kenyerüket, ők ezért vannak és őket is mozgásban kell tartani, hogyan kell embert ölni, házakat szétrobbantani, aknát telepíteni és keresni, tűzharcot vívni és miképpen állják a sarat az amerikai fegyverek az orosz és a kínai eszközökkel szemben, vagy persze az európai gyárak termékeivel, mert főleg a franciák adnak el mindenkinek, aki csak meg tudja fizetni, de persze mások is.
Azért arra feltétlenül vigyáznak majd, hogy az USA, Kína, vagy az oroszok egymással ne kerüljenek komoly konfliktusba, annyi eszük van, meg az idők folyamán ki lettek dolgozva az illemszabályok, meddig mehetnek el egymással szemben.
Az ilyen kis országok, mint Vietnam, Afganisztán, Líbia, Irak, stb... meg mit sem számítanak, ők a buckalakók a Star Warsból.
# 11
Ha nem tudnád, a hadiipar pénzeli a kutatások 90%-t szinte mindenhol, de az USA-ban biztosan.
A kis országok vezetőit felhergelik, az iráni katonákat meg a saját vezetőik tartják transzban, azt hiszik, hogy nekik muszáj harcolni, mert elhitetik velük.
Ők igazából nem számítanak, csak a nagyhatalmak a világ gazdaságának alakulásában.
Ott van Afganisztán, büszkék magukra, hogy sem az oroszok, sem az amerikaiak nem tudták őket legyőzni, de annyi eszük nincs, hogy rájöjjenek, ez nem is volt cél sosem, csak háború kellett és az akkori politikai helyzetben ők voltak a legjobb nyuszik, akiket meglődözhettek, vigyázva arra, hogy akkora erőt sose küldjenek ellenük, hogy dűlőre vigyék a dolgot, mert nem a győzelem a fontos, hanem a háború.
# 1(ma 09:10)-n'el a pont.
Nem az USA provokalja Iránt, hanem Iránt provokalja az USA-t.
Ugyanazért, amiért a mi kedves führerünk az EUt: kell aza ellenség, hogy elfedje a belsõ bajokat, lopásokat.
Az első világháború előtt sokáig nem volt komoly fegyveres konfliktus, közben a lőfegyverek nagyot fejlődtek, ám a hozzájuk tartozó hadviselés nem, így adódott, hogy elavult módszereket alkalmaztak sokáig, szuronyrohamokat vezényeltek, pedig a géppuska és a gyorstüzelő fegyverek korában az már öngyilkosság számba ment, tüzérségi zárótüzet, meg tankokat, egyre újabb fegyvereket, viszont a hozzájuk igazított taktikák mindig elmaradtak a valóságtól, meg az egy dolog, hogy az egyik fél milyen fegyvereket, harcászatot alkalmaz, csakhogy a másik felet is számításba kell venni.
A hadgyakorlatok nem elegek, az eszközök hatását a gyakorlatban is ki kell próbálni, valóban hozza e az elvárt hatást és nem tudja e az ellenség azt valamiképpen csökkenteni, illetve milyen harceljárás az optimális.
A katonai kutatások szerteágazók, hiszen nem csak fegyverekről van szó, a sereghez minden kapcsolódik, ruhák, élelmiszerek, járművek - minden ami a légi, úszó, vagy szárazföldi közlekedéssel kapcsolatos, a kommunikáció, de még a raktározás, vagy adattárolás, felderítés, álcázás, gépgyártás, pszichológia, orvosi kutatások, minden, de minden és ezek jó része később átszivárog a civil szférába, vagy akár párhuzamosan is, kissé módosított formában.
Ez az egyik, mégpedig hatalmas gazdaságélénkítő hatása a fegyverkezésnek, másrészt a gigászi állami megrendelések olyan konszerneket tartanak életben, amelyek a gazdasági életben is jelentős szerepet játszanak és húzóágazatként viszik a gazdaságot, konjunktúrát teremtve és egyre újabb beruházásokra ösztönözve.
Márpedig a fogyasztás a cél mindenhol, a megtermelt dolgokat el is kell adni és folyamatosan újakra cserélni, de azt pontosan tudni kell, mikor muszáj már, meg ha már megcsinálták, akkor fel is kell használni rendeltetésszerűen, hiszen azért gyártották, hogy majd használni lehessen fegyvert, gépet, ruhát, szállítóeszközt.
Az már csak hab a tortán, hogy minden szakmai szegmens odaadóan végzi a munkáját, de mások a módszereik és az érdekeik, a politikusoknak, a diplomatáknak, a katonáknak, a civileknek, a felderítésnek, stb... és ha már sikerült valamilyen területen befolyást szerezniük, meg rendelkezésre álló anyagiakat, akkor azt fel is kell használni, mégpedig az adott szegmens szempontjai szerint a leghatásosabb módon, így a politikai, diplomáciai, katonai érdekek olyannyira összefonódhatnak, amit persze megtámogat a gazdaság egyes szereplőinek az érdeke is, hogy a háború szükségletként jelentkezik.
Nem csak az USA van ilyen helyzetben, regionálisan minden nagyobb ország, de még a perzsákat is idesorolhatjuk, ahol még az ideológiai töltet is jelen van, tekintve a szélsőséges vallási fanatizmusukat.
Azt is figyelembe kell venni, hogy ha a vezető nagyhatalmak gazdaságában recesszió keletkezik, azt az egész világ megérzi, így az mindenkinek jó, ha az USA-ban konjunktúra van, nő a prosperitás, mert a válság esetén a végén csattan az ostor és a kis országok buknak a legnagyobbat.
Így a pacifistáknak nincs igazuk, a háború szükséges, lődözzenek csak, de lehetőleg ne minket.
Talán ha a Glóbusznak közös irányítása lesz, egy világkormány, akkor megváltozik a helyzet, azt nem tudom miképpen, de addig nem.
Tehát akkor mégis vannak érdekellentétek, ha más miatt nem, az ideológia miatt? Azt írtad, hogy felhergelik a kis országok vezetőit, azok meg a saját katonáikat szólítják harcra.
Kifelé ez úgy tűnik, hogy kibékíthetetlen ellentétek vannak. Itt jelen esetben ha jól hallottam az volt, hogy az irániak valamit csináltak Irakban az amerikai nagykövettel, erre meg az amerikaiak válaszoltak azzal indokolva, hogy muszáj volt válaszcsapást tenni, mert így nagyobb bajt előztek meg. Az tehát a fő kérdés, hogy valóban ennyire utálják-e egymást ezek az országok.
Az atomfegyverek is arra kellenek gondolom, hogy a feszültségeket fenntartsák. Nyilván mindenki jól tudja, hogy ezek bevetése végzetes lehet az emberiségre nézve.
Miért lenne végzetes az atomfegyver bevetése?
Az is csak egy fegyver, csak tudni kell, kire és mikor csapnak le vele.
Irán már régóta olyan módon viselkedik, amit nem lehet megengedni, kizárt az, hogy nukleáris fegyvere legyen, mert fanatizmusban alig különbözik az ISIS-től.
A világ sokat tanult a világháborúkból, Hitlert is akkor kellett volna megállítani, amíg gyenge volt, de féltek a háborútól, pedig már az ókorban is tudták, ha békét akarsz, készülj a háborúra.
Egyébként nekünk szívvel, lélekkel az USA-t kell támogatnunk, velük élünk halunk, mindenki aki ellene drukkol az tudathasadásos, hiszen ez olyan, mint ha verekszel valakivel és annak örülsz, ha az ellenfél jól pofánvág, ha neki drukkolsz, akkor magad ellen vagy.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!