Akik szerint mi minden háborút elveszítünk, azok egyoldalúan és szelektíven emlékeznek történelmünkre?
#15
Csak és kizárólag a német nemzeti szocializmus híve vagyok. A hungarizmus hamis, amíg keresztény "értékekre" alapszik. A kereszténység méreg, nincs köze Európához, egy sivatagból importált ember- és életellenes fertő, aminek sosem sikerült gyökeret vernie Európában az átlag emberek között (karácsonyfa, húsvéti nyúl/tojás, májusfa, stb.).
A kereszténység korában ha "eretneknek" hívtak, az teljességgel megegyezik ma azzal, mint amikor nyugaton "rasszistának" hívnak. A lakosság nagyon kis százaléka támogatja ma ezeket a beteg és idegen eszméket, pont mint ahogy akkor történt a kereszténységgel. Megölhettek minket, halálra kínozhattak, de a szívünk mélyén mindig pogányok maradtunk, mert idegen a szellemünktől, a vérünktől ez a sivatagi mocsok.
#17
Mint mondtam, Németország nem költött jelentős összegeket a hadiiparra 1939 előtt. Érdemes lett volna megnevezned néhány "félig illegális fegyvernemet", mert az "illegális" szó elég viccesen ebben a kontextusban, ugyanis a első világháború utáni békék "illegálissá" tették MINDEN légierőt, MINDEN haditengerészetet és 100.000 főben határozták meg a német hadsereget.
Ezen kívül, szerinted miért gyártana egy ország olyan repülőt, ami nem a legjobb? Milyen érdek fűzné egy országot egy szub-optimális repülő fajta gyártására, mikor képes legyártani a legjobbat?
Ehhez semmiféle háttértudás nem kell, ez egyszerű színtiszta logika. Az ilyen kijelentések után hajlamos vagyok teljességgel kétségbe vonni a "költő" épelméjűségét. Normális az, aki így érvel?
Ezen kívül pedig, az első világháborús lefegyverzési megállapodásokat EGYETLEN győztes fél sem tartotta be, sőt, tovább növelték a haderejüket, miközben Németországot leszerelésre kényszerítették és a végletekig kiszipolyozták és eladósították.
"Kérdezték is tőlem korábban:
Miért hoztad létre az SA-t, ha csak békességet akarsz? Miért hoztad létre az SS-t, ha csak testvériességre vágysz? - Azért, mert vannak emberek, akik ezt nem akarják!"
- Adolf Hitler
#20
Tökéletesen kontextusba helyezi szövegedet és annak hitelességét az, hogy azt állítod, hogy Ausztriát erőszakosan "foglalta el" Hitler.
A többi szóra sem érdemes, még talán annyit, hogy manapság nem létezik "szélsőjobb", ami a nemzeti szocializmust jelképezi, mivel ezek többsége kontrollált ellenzékként a fennálló rend hatalmában van. Persze az olyan marhákat terelgetni, mint te, tökéletesen jók a PEGIDA, meg Trump, meg Putyin, meg a többi hasonló bohóc.
Ezen kívül a nemzeti szocializmus nem a jobb, vagy a bal oldalon van. A nemzeti szocializmus a kiút.
"Tökéletesen kontextusba helyezi szövegedet és annak hitelességét az, hogy azt állítod, hogy Ausztriát erőszakosan "foglalta el" Hitler. "
Látszik, hogy alapvető szövegértelmezési problémáid vannak. Egyetlen szóval sem írtam, hogy Hitler "erőszakkal foglalta volna el" Ausztriát.
'A nemzeti szocializmus a kiút.'
Jah, láttuk is, mennyire. Jóformán egész Európa romokban állt és akkor a Holokausztról nem is beszéltünk.
Jól van, most már teljes mértékben világos, hogy rob-akárkicsoda egy troll. :)
Mindegy, legalább leírtam a valóságot, és olvashatja, aki erre jár.
Kedves rob-akárki, egy ingyen tipp: legközelebb csak támadd ész nélkül a vitapartnered vélt vagy valós véleményét, ne színleld a legkisebb kíváncsiságot sem, különben érthetően megmagyarázzák, és ha más olvassa, akkor esetleg világossá válik előtte a valóság. Azt pedig végképp nem akarjátok.
#24
"Világháború kirobbantása tényleg nem állt szándékában, Ausztria és Csehország megszállását azonban már 1937-től eltervezte, méghozzá erőszakkal, háború útján."
Hitler háború útján tervezte "megszállni"(!!!!4444 lol) a szülőföldjét, amit ő nem Ausztriának, hanem Ostmark-nak hívott, és mindig is Németország elválaszthatatlan részének tekintette.
Mit mondjak erre? :) Inkább redukálódok én is trollra: kratulálok, kecifei!
'Amúgy azt tudtad, hogy még a saját igényeit sem tudta kielégíteni fegyverekből Németország, sem a háború előtt, sem azalatt?'
Tudok róla, általános tévhit, hogy a német haderő gépesített hadsereg volt, mivel az ehhez szükséges infrastruktúra egyszerűen nem állt rendelkezésre. Rámutattak, a Wehrmacht Nyugaton bevetett 135 hadosztályból csak 16 volt gépesített, a többi a katonák és a lovak lábát használta.
Oka egyrészt a Blitzkriegből eredt, ahol a szárazföldi erők hatékonyan működtek együtt a légierővel. És persze ott volt a francia hadvezetés, amely rengeteg hibát követett el, hozzájárulva a villámháborús sikerhez. Másik oka a náci propagandagépezet: felismerték a rádió és a filmhíradó befolyásoló erejét, gondosan figyeltek arra, hogy a felvételeken tankhadoszlopok és Stuka-századok látszódjanak. Egy idő után maga Hitler is meg volt győződve önmaga és hadserege verhetetlenségéről.
Kész, itt az ultimate válasz:
Gyönyörű szép táblázat, meg lehet nézni, lehet mutogatni a győztes meg vesztes háborúkat, aztán jócckát.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!