Egyetértesz azzal hogy a Magyar Királyság a középkori Európa katonailag legerősebb állama volt?

Logikusan felmerülő kérdés? Miért?

Ráadásul ha ismernéd ezt az Erika Bergert és a kérdéseit/válaszait, akkor tudnád, hogy az ő fejében aztán minden bolyong, csak logika nem.

/azt írok ide, amit akarok

Logikus, mert mivel a középkori Magyar Kir. majdnem mindenben azonos polcon állt az olyan hatalmakkal, mint Franciao, Anglia, ezért adódik a kérdés h mi van ha katonailag is.

Nem érdekel a többi kérdése/válasza, ez a kérdés önmagában nem hülyeség.

/nem bizonygatom

Nem volt a katonailag legerősebb állama (legfeljebb csak bizonyos helyzetekben, körülmények között), de a státuszához mérten kell elhelyezni:

http://www.gyakorikerdesek.hu/politika__hadsereg-hadvezetes_..

Szerintem már eleve abszurd a 13. századi Franciaországot és Angliát egy lapon említeni. A száz éves háború előtt Franciaország lakossága és ezáltal a Szép Fülöp bevétele is három-négyszeres volt Nyakiglábéhoz képest. A francia pair-ek nem is vették komolyan az angol trónigényt, nevetségesnek tartották az angol invázió ötletét. A száz éves háború kimenetele csupán a franciák elbizakodottságnak és sorozatos katonai katasztrófáknak, elavult hadvezetési technikáknak volt köszönhető. Papíron a 13. századi Anglia katonai ereje teljesen esélytelen volt a 13. századi francia haderőhöz képest. Persze ugyanez elmondható Nagy Sándor vs. a fél világ felállásról is, de hát a történelem már csak ilyen.

Mindezt azért mondom, mert Károly Róbert jövedelmét nagyjából az angol királyéhoz (II. Edward) bevételéhez hasonlították.

Én úgy gondolom, hogy a 13-14. században papíron biztos nem hazánk volt katonailag a legerősebb állam. Ennek oka nagyon profán: semmilyen korabeli nagyhatalommal nem kerültünk konfliktusba, semmilyen kiemelkedő katonai teljesítmény nem fűződik hozzánk. A körülöttünk lévő kisebb-nagyobb nációkat kebeleztük be. Keresztes hadjáratozni kvázi muszájból kellett menni mert András megesküdött rá. Bélát bedöngették a mongolok. Károly Róbertet belső harcok meg mindenféle balkáni kalandozás kötötte le. Lajos mondjuk néhányszor járt Nápolyba (talán ez tekinthető a legnagyobb magyar katonai teljesítménynek), de azzal is csak annyit ért el, hogy behozta az országba a pestist, semmiylen területet nem tudott megtartani. És.. ennyi.. nem sokat sikerült 200 év alatt gyarapítani az országot.

Csak összehasonlításképpen a hozzánk hasonló erejű államokat:

A spanyolok ez idő alatt végrehajtottak egy komplett reconquistát.

Az angolok miután elfoglalták a szigetüket ténylegesen részt vettek a keresztesháborúban, meghódították fél Franciaországot, úgy, hogy a hátuk mögött folyamatosan piszkálták őket a skótok.

A Velencei Köztársasággal gyakorlatilag folyamatosan háborúztunk mégis ők vették be Konstantinápolyt, elvették tőlünk Zarát és olyan kereskedelmi flottájuk volt amiről a magyar király álmodni sem mert.

Ha tényleg mi lettünk volna a kor legnagyobb katonai gépezete, akkor mindez mivel magyarázható?

És az igazán nagyágyú Német-római Birodalomról inkább ne is ejtsünk szót. Az, hogy az egységes német náció milyen katonai erőt is képvisel, azt Európa csak a 20. században tapasztalta meg, de meggyőződésem, hogy ez nem lett volna másképpen 700 évvel korábban sem. Belegondolni is ijesztő...

Egy téves állítás a 66%-os válaszolótól:

"A Német-Római Birodalom elég egységes volt, amikor külső ellenség ellen kellett védekezni/támadni."

- Ez éppenséggel nem így volt. Szakály Ferenc (nem, ő nem az a Szakály Ferenc) így ír a valójában csak papíron létező, pszeudo Német-római Császárság idealizált képéről:

"Ekkor már nem a keresztény hatalmak közti béke létrehozásán fáradoztak, hanem a német államok által nyújtandó katonai segítségről, s még inkább annak áráról alkudoztak a német fejedelmekkel. Az 1648. évi vesztfáliai békerendszer nyomán a német-római császár korábban sem teljes szuverenitása névleges főséggé, címmé változott. A birodalom tagállamai önálló külpolitikát folytattak, saját hadsereget építettek, amelyet legfeljebb bérbe adni voltak hajlandók Bécsben székelő 'uruknak'. 1686-ban a Haditanács foga elsősorban Frigyes Vilmos brandenburgi választófejedelem legendásan kiképzett hadseregére fájt, amelyet ura eddig tüntetőleg távol tartott a törökellenes háborútól. A 'Nagy Választó' kemény alkusznak bizonyult; végül nem is elsősorban a tetemes pénzösszegért és más előnyökért, hanem azért nyújtott segítséget a császárnak, mert a franciák 1685-ben a hugenották kiűzésével magukra haragították a magát a protestánsok védnökének tekintő berlini udvart."

Ezek a német fejedelemségek egymás ellen is háborút vívtak, egymás ellenére kötöttek szövetséget külső hatalmakkal, csatlakoztak be más államok támadásaiba. Akár a harmincéves háborút példának hozva. Ezek valójában külön kezelendőek, önálló érdekekkel bíró bajoroknak, szászoknak, hannoverieknek, rajnaiaknak, brandenburgiaknak, és másoknak tekintendők.

----------

A 65%-os válaszolótól kigyűjtések:

"a királyi birtokokon, amik épp akkor zsugorodtak hangyányira, a királyi hatalom vészesen meggyengült, így a hűbéres földesurak hadait, ha egyáltalán össze lehetett vonni, akkor is csak kis számban, késve, szervezetlenül."

- Ilyenféle zsugorodás csak IV. Béla uralkodására esett meg apja hibás döntései okán, amiket ő a királyi birtokok visszavételével próbált helyretenni. Az Árpád-korra vonatkoztatott Magyar Királyság általános képét tekintve ez nem állja meg a helyét. Ottó freisingeni püspök a császár kíséretében 1147-ben vonult át a keresztes hadakkal Magyarországon, s a megfigyelteket leírta krónikájában. Ő, mint a német-római császárság környezetéből érkező méltóság, meglepődik azon, hogy az előkelők a királyi udvarban rendszeresen tanácskoznak az ország állapotáról. A szinte jelképes császári hatalomhoz, a kiskirályokként uralkodó hercegekhez, grófokhoz, püspökökhöz mint birodalmi alattvalókhoz szokott főpap pedig megdöbbenve leírja, hogy a magyar főurak "[...] mindnyájan úgy engedelmeskednek a fejedelemnek (királynak), hogy nemcsak nyílt ellentmondásokkal felingerelni, hanem még titkolt sugdolózással sérteni is bűnnek gondolnák [...] ebben a nagy területű országban senki sem mer a királyon kívül pénzt verni, vagy vámot szedni [...]. Amikor pedig a király akarja vezetni a sereget, akkor mindnyájan ellentmondás nélkül hadban egyesülnek."

Ez pedig végig a sikerek alapját képezte a középkori Magyar Királyságnak.

Az itáliai hadakozásaira Lajos szintén hatalmas sereget gyűjtött egybe, amely még ekkor is főként jellegzetes módon könnyűlovasokból állt. A kortárs firenzei krónikás, Matteo Villani szerint "A mostani olaszok előtt csodálatosnak tűnik fel a lovasok nagy száma, mely a magyar királyt ellenségei ellen harcba kíséri". Az Európa ezen felében élők számára szokatlan méretű hadak látványát magyarázni próbálva, ismerteti a sajátos magyar seregszervezés rendszerét: "Ősi jogszokások szabják meg, hogy valamely báró vagy község mennyi lovast állítson ki a király szolgálatára, ha hadba megy vagy háborút indít, úgy, hogy a lovasok számát s a szolgálat idejét illetőleg mindenki tudja, hogy mi a kötelessége. S mivel az uralkodó felhívására rögtön, halogatás vagy késedelem nélkül mozgósítaniuk kell, azért minden község és báró kijelölte azokat, akik a hadi szolgálatra ki két, ki több lóval, könnyű támadó fegyverekkel, vagyis íjjal, puzdráikban nyilakkal s személyük védelmére hosszú karddal fölszerelten állandó készenlétben tartoznak állani. Általában állandó ruházatként bőrzekét viselnek, [...] fejüket ritkán borítja sisak, hogy a nyilazásban ne akadályozza őket."

Ez a korabeli államok banderiális rendszerével szemben, mely a földesurak saját magánhadseregeire alapozott, valamint a költséges, és emiatt jelentősen kisebb számban fegyverre hívott zsoldosseregekkel ellentétben, egy korlátozott értelemben ugyan, de afféle általános érvényű hadrafogást jelentett, amely még a honfoglalás korának maradványaként maradhatott meg a középkori magyar társadalomszervezésben, melynek hagyománya szerint minden szabad felnőtt férfi egyben harcos is volt. Feudális, gazdálkodó viszonyok között ez már visszaszorult egy mindenkire nézve kötelező, de nem feltétlenül fegyverfogásban értendő hadi kötelezettségre. Ezért volt a korban sehol máshol nem ismert, felfoghatatlan méretben hadrakelt magyar könnyűlovas sereg végig felbukkanó jelenség a középkori Magyar Királyságban, amely mindig túlsúlyt képezett az ország háborús vállalkozásaikor, minden más csak kiegészítő szereppel bírt.

Mohács alatt is azért volt nyugat-európai viszonylatban ugyan szokatlanul nagy (25 ezer fő), de a magyar hadakozásokban megszokotthoz képest meglepően kevés a fegyvert fogottak száma, mert abban sem Szapolyai erdélyi hada nem vett részt (mintegy húszezer fő), Frangepán még gyülekezett a horvát tartományban, a nem sokkal korábbi parasztfelkelés miatt pedig erre a kisegítő szerepű, de nem elhanyagolható réteggel sem lehetett számolni. (A Dózse-féle felkelés után megtiltották a parasztok puskatartását, amiből következtetni lehet rá, hogy igen elterjedt és - a történtek ismeretében - fenyegető nagyságú jelenség lehetett ez.)

Ezek együttesen könnyen eredményeztek volna valóban 60 ezer fős sereget is.

Ez a szám végigkíséri a Magyar Királyság hadipotenciálját, újra és újra előbukkanva a különböző eseményekben. Mátyás történetírója, Bonfini leírása szerint vész esetén a király "a törökkel szomszédos minden várat azonnal katonával, ágyúval, élelemmel és fegyverrel rak meg, [...] ha a török folytatná az előrenyomulást, azalatt, míg az ország szélső várainak az ostromával tölti az időt, két hónapon belül könnyen összegyűjthet egy hatvanezer főből álló sereget." II Lajos is ennyivel számolt az osztrákokkal és lengyelekkel való törökellenes szövetségről való tárgyalásakor, a 600 ezer jobbágyporta alapján, és ezt a számot erősíti meg Ludovicus Tubero dalmát történetíró, aki szintén ennyire tette a Magyar Királyság részéről kiállítható erő számát.

B. Szabó János úgy írja: "Amikor 1500 őszén a külföldi követek jelenlétében megszemlélte a bácsi fegyveres országgyűlésre mozgósított 10 000 lovast, a velencei Soranzo úgy találta - noha csak 4000 nehézlovast látott közöttük - hogy a mustra elég jól sikerült, mert a csapatok zöme jól felszerelve és jó lovakon jelent meg. Az ekkor kezdődő és mára teljesen feledésbe merült török háborúban ugyan éppúgy elmaradtak a nagy nyílt csaták, mint Mátyás idejében, de a magyarok nagyszabású balkáni portyái láttán 'a velencei honatyák nagyon örültek, hogy megkötötték ezt a szövetséget a magyar királlyal, és ez nagyon előnyösnek bizonyult, mert Konstantinápolyból is azt hallották, hogy a szultán komolyan veszi a magyarok eredményeit, és ez eltereli másról a figyelmét'."

"Ráadásul az ekkor uralkodó nehézlovas hadviseléshez egyáltalán nem volt elég ilyen típusú katonánk, a haderő nagyrészt könnyűlovasokból állt."

- Ahogyan arra szükség is volt számunkra. A Magyar Királyság lehetséges ellenségei mind a könnyűlovas harcmodort alkalmazták, amihez igazodó volt a magyar könnyűlovas hadszervezés. A nyugati, nehézlovas stílus ahhoz vezetett volna, amit Nikápoly is eredményezett. Nem véletlenül terjedt el, szorította ki a páncélozott rétegeket is a végvári, könnyűlovas huszárságra alapozott haderő.

"Mint ahogy gyakorlatilag az összes létező európai keresztény állam részt vett ezekben."

- Ami az értékét adja, hogy Európa ezen térségéből egyetlen más állam sem szervezett és vezetett kereszteshadjáratot, a Magyar Királyság egyetlen példaként hozható fel erre. Részt venni benne egy néhányezer fős csapattal, és vezetni más államokat a Szentföldre egészen más kategória.

"Te idióta troll, kibújt a szög a zsákból. Ha már alapból a mongolok, akik itt voltak Európában és most írtad, hogy a világ legjobb harcosai... akkor hogy lehettünk volna mi a legerősebbek Európában, ha fél év alatt átmentek rajtunk mint kés a vajon?"

- A mongolok európai jelenléte mondjuk 1240-től számolható, amikor feldúlták Kijevet. Egyébként ekkor Európa nem volt egyenlő azzal a földrajzi fogalommal, mint amilyen tartalmat ma adunk neki. Ekkor főként a keresztény világ határa jelentette Európa határát is. Tehát nem az Urál-hegység.

A Mongol Birodalom ekként ázsiai érdekeltségűnek tekinthető, még ha át is nyúlt némiképp Európára.

A mongol támadás pedig nem törte le a Magyar Királyságot, sőt, éppen ez akasztotta meg abban, hogy nyugatabbra, az egyre nagyobb számot jelentős kővárak felé tekintsen terjeszkedésében.

A keleti országrészeken keresztülzúdultak, de a Dunánál megálltak – hiszen a Sajó folyó hídjánál elszenvedett veszteségeik még élénken élt tudatukban – így 8 hónapon(!) át vártak, és csak a jég beálltával mertek átkelni a befagyott folyó vizén. A Dunántúlon azonban már ellenállásba ütköztek, itt erős kővárak egész láncolata fogadta őket, amivel nem tudtak bevenni (Abaújvár, Fülek, Turóc, Trencsén, Pozsony, Esztergom, Pannonhalma, Sopron, Léka, Vasvár, Zalavár, Kemlék, Székesfehérvár, Veszprém, Tihany, Győr, és egy sor más vár sikeresen állt ellen az ostromnak). Ezt felismerve, és abból az okból, hogy a Trau várában tartózkodó királyt sem tudták elfogni (mely a keleti nomád hódító népeknek mindig legfőbb céljuk volt), így úgy döntöttek, kivonulnak az országból. (Hibás magyarázat, hogy a kánválasztás miatt tettek így, mert ez csak évekkel később esett meg, ráadásul Batu kán el sem ment rá, illetve oroszföldön még évszázadokig ottmaradtak. Az igazság az, hogy Magyarországot egyszerűen nem tudták meghódítani.

Rögtön, ahogy kivonult a mongol áradat, IV. Béla hadjáratot vezetett II. Frigyes ellen a nyugati vármegyék visszafoglalására (ez bizonyítja, hogy a királyi sereg nem semmisült meg Muhinál), amiben visszafoglalta a korábban kizsarolt Kőszeget és Sopront, míg a Kozma ispán által vezetett sereg pedig Pozsonyt.

---------------

Hollófernyiges, ugye tudod, hogy szándékosan és nagyon erősen torzítasz?

1) "semmittevés az ötödik keresztesháborúban"

- Egyetlen kereszteshadjárat sem ért el tartós és komoly sikereket. I. Richárd sem tudta megtartani Jeruzsálemet.

2) "Kálmán herceg bebukja a szerbiai hadjáratát"

- V. István pedig végigdúlja Bulgáriát, hogy egy ellenpéldát mondjak.

3) "Velence elveszi Zárát"

- Zára rengetegszer cserélt gazdát, először Kálmán birtokába veszi 1105-ben, majd 1116-ban ismét velencei, majd 1166-ban magyar, 1170-ben megint velencei, 1181-ben újra magyar birtokba került. Majd 1202-ben velencei biztatásra feldúlják a keresztesek. 1205-ben a kiszolgáltatott záraiak hűséget esküdnek a velencei dózsénak, de 1240-ben újra elismerték a magyar fennhatóságot. 1243-ban visszafoglalta Velence, 1311-ben a város lakói fellázadtak és a magyar király alá helyezték magukat, majd a következő évben ismét Velence uralma alá kerülnek, és csak 1409-ben, pénzért kerül véglegesen majd a velenceiek kezébe.

4) "Civakodó Frigyes osztrák herceg legyőzi a magyar sereget, bár a csata végén ő is elesik"

- Így van, és ezzel ki is hal a dinasztiája.

Ezenkívül, hogy jóindulatúan mellőz olyan tényeket, amelyek nélkül egyoldalúan kudarcként lehet leírni, teljesen kihagy olyan jelenségeket, mint Lajos, aki hadjáratokat vezetett a litvánok ellen, tényleges befolyása volt a Balkán egész területére, Szerbiára, Havasalföldre, Moldvára, Bulgáriára, meghiúsította a második tatárjárást, sőt, saját szálláshelyükön pusztította a tatárokat, kétszer meghódította Nápoly királyságát, egy évtizedre megállította a török terjeszkedést a Balkánon, majd végül Európa egyik legnagyobb hatalmú uralkodójává lett a lengyel trón megszerzésével. És ő csak egy, a Lajosra, Zsigmondra, Mátyásra épülő időszak hármasából, akiknek uralkodási évei együttesen számolva 148 évet tesznek ki.

----------

És néhány javítás hozzád, Erika Berger:

"Például tatárjáráskor a Magyar Királyság hadserege 80ezer fő volt (ez szenvedett vereséget egy 100ezer fős mongol/tatár hadtól)"

- Valójában ekkora haderő egybegyűjtve nehezen elképzelhető. Egy ország potenciális hadereje sosem kerül teljes egészében egybegyűjtésre, hiszen az a határokat kiszolgáltatottá teszi (ugyanígy sosem gyűlt egyben százezres oszmán had, legfeljebb a segédnépekkel, nőkkel, kísérőkkel együtt értve.) A muhi csatánál IV. Béla pedig sem a földesurak haderejének jelentős részére, sem a kunokra nem támaszkodhatott, az ott megjelent sereg főként a királyi hadra, és a német lovagrendre alapozott.

"András rövid ideig Jeruzsálem királya is volt."

- András valójában sosem vette fel a Jeruzsálem királya címet, nem is volt erre jogosultsága, az csak Anjou Lajossal került a magyar trónigények közé, miután felvette Nápoly (és vele a hozzá kapcsolódó Jeruzsálem) királya címet.

Később lemondott erről a trónról, így az nem bukkant fel az őt követő vegyesházi királyok címei között ismét, a Habsburgok pedig nem erre alapozva voltak a "Jeruzsálem királya" titulussal is feltüntetve.

Ez, a jeruzsálemi királyi cím vagy három különböző szálon futott, mindegyik magáénak tekintve a valós tulajdonjogot, Nápoly például pénzen vásárolta azt meg Poitiers-i Mária antiochiai hercegnőtől, aki kötötte magát ahhoz, hogy ő annak legitim követelője. (Így került Lajoshoz a nápolyi hadjárattal).

Viszont András sosem vette fel címei közé a jeruzsálemi királyságot.

Hmmm.. Hogy az időközben beérkezett hozzászólásra is reagáljak, kiegészítem a válaszomat:

"A spanyolok ez idő alatt végrehajtottak egy komplett reconquistát."

- Amivel tulajdonképpen csak hazát szereztek maguknak.

"Az angolok miután elfoglalták a szigetüket ténylegesen részt vettek a keresztesháborúban, meghódították fél Franciaországot, úgy, hogy a hátuk mögött folyamatosan piszkálták őket a skótok."

- Az egyik legkedveltebb eset számomra, amit fel szoktam hozni példaként a Árpád-házból, III. István uralkodása, aki úgy tudta kivédeni a Bizánci Birodalom évről évre ismétlődő, nagy támadásait, hogy közben előbb egy, majd két trónkövetelővel is belső polgárháborút vívott a hátában. Ez elképesztő teljesítmény, és mutatja egy királyság erejét.

A Német-római Császárság 1027-től 1052-ig összesen hat hadjáratot indított a frissen keresztény hitre tért Magyar Királyság meghódítására. Az elsőt II. Konrád vezette, ám a magyar területre betörő serege teljesen megsemmisült, sőt, I. István még vissza is támadt rá, és hadaival elfoglalta Bécset és környékét.

III. Henrik német-római császár egymaga öt hadjáratot vezetett tíz év alatt a Magyar Királyság ellen, többet személyesen, ám az Ostsiedlung – Csehország, Morvaország, és Lengyelország meghódoltatásával ellentétben – itt végig nem ért el sikert.

IV. Henrik folytatta elődje útját, 1063-ban, majd 1074-ban, ’79-ben is hadjáratot vezetett a Magyar Királyság elleni befolyása kikényszerítésére, akárcsak utódja, V. Henrik is 1108-ban.

Egy ország hatalmi tényezője ebben is mérhető.

"A Velencei Köztársasággal gyakorlatilag folyamatosan háborúztunk mégis ők vették be Konstantinápolyt, elvették tőlünk Zarát és olyan kereskedelmi flottájuk volt amiről a magyar király álmodni sem mert."

- Erről pedig írtam az előző hozzászólásomban. Hozzáteszem, 1117-ben egy nagyobb magyar had indul Dalmácia ellen. Zára várához érkezve ostrom alá fogják, majd a velencei dózse felmentőseregét szétverik, maga a dózse is meghal. Bár Zárát megtartotta a velencei flotta.

Azonban hiba lenne ezt is túlbecsülni. III. Béla, aki az egyik legnagyobb hatalmú Árpád-házi uralkodónk volt, miután Zárát "a világ egyik legerősebb, legszebb városává tette" és erős őrséget helyezett belé, ez a város lakosai által támogatva, szerencsésen visszaverte a velenceiek többször megismételt támadásait. Mastropier Orio velencei dózse hiába erőlködött, flottája hiába ostromolta a legnagyobb kitartással a várost, azt visszafoglalni nem tudta.

1240-ben az akkor már 35 éve újra velencei uralom alatt lévő Zára lerázta magáról a korábbi fennhatóságot, és közvetlenül a tatárjárás előtt megegyezett Kálmánnal, Szlavónia akkori hercegével, hogy ugyanoly jogok, feltételek és kötelezettségek mellet, mint III. Béla király idejében, újból Magyarországhoz csatlakozik. Velence 1243-ban inváziót indított Dalmácia ellen, és a sokat emlegetett hatalmas velencei hajóhad megjelent Zára városa előtt is.

Eddigre azonban már a Magyar Királyság erős várossá építette fel, javította ki Zárát, és öbölzáró láncot is húztak a kikötőt lezárandó, IV. Béla pedig (egy évvel a tatárjárást követően!) egy 5000 fős, horvát, szlavón és dalmát csapatokból álló lovas hadat küldött segítségül. A felmentősereg ugyan vereséget szenvedett, és Zárát sikeresen bevették a velenceiek, ám amikor az ezt követően Nona várába menekült magyar csapatokat is ostrom alá fogták, az nyílt csatában legyőzte az velencei haderőt, majd megtámadta Zárát, bár az ostrom nem hozott eredményt. Viszont, és ez mutatja a térségben meghatározó magyar erőfölényt, 1254-ben Béla követeket küldött Velencébe, hogy adják vissza Zára városát, biztosítandó a térség rendjét és stabilitását. A velenceiek a jelek szerint nem akartak háborúba bonyolódni a magyar királlyal, így eleget tettek a követelésnek.

Ez mutatja, hogy nem volt magabiztos velencei fölény, és maguk is érezték ingatag jelenlétüket a térség hatalmi egyensúlyában, máskülönben nem történhetett volna ilyen.

Ez függ attól mely időszakra gondolunk a középkor alatt. A Magyar Királyság egyébként a többi nagyhatalomhoz képest kifejezetten békés külpolitikát folytatott.

Ha Mátyás vagy Nagy Lajos uralkodását nézzük akkor talán elmondható,hogy Magyarország volt katonailag a legerősebb európai állam,de ez egy relative rövid időszak volt a középkor egészéhez viszonyítva és csak Mátyás és Lajos keménykezű politikájának köszönhetően voltunk ilyen erősek. Ők aztán tényleg kihozták az országból a tőle telhetőt.(Jól gazdálkodtak a pénzzel amiből zsoldosokat fogadtak és a nemeseket kordában tartották,összetartásra kényszerítették.)

Legtöbbször csak a nálunk egyértelműen kisebb/gyengébb államokkal kezdtünk háborút,így nehéz eldönteni mi lett volna,ha komolyabb nagyhatalmakkal csapunk össze.

Ha Mátyás korát vesszük akkor az angol,francia,spanyol,oszmán államok lehettek erősebbek vagy egyenlőek velünk. Az oroszok akkor még nem voltak teljesen egységesek és a tatárok még azért piszkálgatták őket és a Német-római birodalom sem egy egységes államként működött,hanem tartományok szövetségi rendszereként. Az Arany Hordát meg Mátyás idejében már belharcok is gyötörték és a könnyűlovas harcmodoruk ami korábban verhetetlennek tűnt,már egyre kevésbé vette fel a versenyt az európai harcmodorokkal.

Ez két téves állítás.

"Ha Mátyás vagy Nagy Lajos uralkodását nézzük akkor talán elmondható,hogy Magyarország volt katonailag a legerősebb európai állam,de ez egy relative rövid időszak volt a középkor egészéhez viszonyítva és csak Mátyás és Lajos keménykezű politikájának köszönhetően voltunk ilyen erősek."

- Ebből a felsorolásból rendszerint kimarad Zsigmond, pedig ő építette ki azt a déli végvárrendszert, ami a következő 120 évben ellenállt az oszmán nyomásnak, az ő hadvezére volt a csak Hunyadi Jánoshoz mérhető Ozorai Pipó (magát Hunyadit is ő hívta az országba), és aki a magyar királlyá való megkoronázása után a német-római császári címet is megszerezte, a cseh királysággal együtt így a kora legelső embere lett.

Ahogyan írtam, ennek a három uralkodónak együttes kora majdnem másfél évszázad.

"Legtöbbször csak a nálunk egyértelműen kisebb/gyengébb államokkal kezdtünk háborút,így nehéz eldönteni mi lett volna,ha komolyabb nagyhatalmakkal csapunk össze."

- Sem a Német-római Császárság, sem a Bizánci Birodalom nem ilyen volt.