Egyetértesz azzal hogy a Magyar Királyság a középkori Európa katonailag legerősebb állama volt?
A 13. században nem létezett állandó magyar haderő, illetve papíron igen, a királyi birtokokon, amik épp akkor zsugorodtak hangyányira, a királyi hatalom vészesen meggyengült, így a hűbéres földesurak hadait, ha egyáltalán össze lehetett vonni, akkor is csak kis számban, késve, szervezetlenül.
Ráadásul az ekkor uralkodó nehézlovas hadviseléshez egyáltalán nem volt elég ilyen típusú katonánk, a haderő nagyrészt könnyűlovasokból állt.
Egy ország területének mérete és katonai ereje között pedig soha nem volt semmilyen összefüggés. Ilyen vonalon elindulva a kanadai haderő erősebb mint a brit, német, francia együtt.
Amúgy kérdező, pont sikeresen belőtted azt a századot, amikor még katonai középhatalomnak sem nevezhetjük magunkat. Tehát egyáltalán nem értek egyet.
#16
Nem volt tatárjárás.
Az csak a cionista illumináti hazugsága.
14# Te súlyos tévedésben élsz. Igaz hogy a hadsereg gerincét a paraszti birtokokról származó regruták adták, de a földesúri és egyházi bandériumok, valamint a lovagrendek elég jelentős haderőt adtak. A magyar hadsereg még a kereszteshadjáratokban is részt vett (főleg Egyiptomban, Damiette ostrománál), András rövid ideig Jeruzsálem királya is volt. Például tatárjáráskor a Magyar Királyság hadserege 80ezer fő volt (ez szenvedett vereséget egy 100ezer fős mongol/tatár hadtól). Ez abban a korban nagyon jelentősnek számított. Különben is ez a parasztok sorozása általános feudális jelenség volt, nemcsak itt hanem szerte Európában.
"Egy ország területének mérete és katonai ereje között pedig soha nem volt semmilyen összefüggés."
Igen azért írtam a népesség számot is hogy Magyarország népessége közel azonos volt Angliával vagy Franciaországgal.
"Például tatárjáráskor a Magyar Királyság hadserege 80ezer fő volt (ez szenvedett vereséget egy 100ezer fős mongol/tatár hadtól). Ez abban a korban nagyon jelentősnek számított."
„Azt akarták, hogy a király csatát veszítsen, hogy aztán kedvesebbek legyenek a király előtt, hogy inkább megbecsülje őket s kinevették a királyt, midőn ez a Sajó partján átvezető híd védelmére felváltva ezer embert rendelt.”
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!