Csak én nem értem, hogy minek kellene a honvédségnek magántulajdonban lévő terepjáró vagy mikrobusz?
Aki esetleg diktatúrázna: ilyen korábban is volt.
Olyan '95 körül a szüleimnek volt egy vállalkozása, volt több kocsink, furgon stb. Egyszer csak jött egy papír, a Honvédségtől, hogy most soroljuk fel milyen járműveink vannak, típus, márka, alvázszám, egyebek, mert ha nem, akkor ez meg az lesz.
Mi persze betojtunk, mert ismerve a hazánkban dúló létbiztonságot, attól tartottunk, hogy egy szép verőfényes napon lesz majd valami hadgyakorlat, vagy hasonló, aztán még valami tisztecskék megjelennek, hogy most ők akkor beülnek a mi hitelre vett kocsinkba és elmennek vele.
Így nem küldtük vissza a papírt, akkor nem volt semmilyen következménye.
Természetesen a ballibárisok ebbe is belekeverik a Fidesz kormányt, csak hogy addig is szidhatják :)
De megszoktuk az ellenzéktől ezt.
Honvédség ezen akciója csupán egy adatbázis a megadott feltételekkel rendelkező gépjárművekről. Általános adatbázis eddig is volt minden autóról.
Csak úgy, megfelelő ok nélkül, nem fogják elvinni más járművét, ha meg is teszik nem a mostani miatt.
Kisajátítás mindig is létezett a világ minden országában. Nem most találták fel a spanyol viaszt. Viszont csak szigorú szabályok mellett lehet igénybe venni (pl azonnali, teljes kártalanítás).
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!