Ha Románia és Ukrajna háboruznának egymással ki győzne? Én szerintem Románia
Ha már a komcsikat feszegetjük, homályos történelmi emlékeim szerint Románia előbb állt át a Vörös Hadsereg oldalára, mint a Magyar Királyság és Budapestet védték (tartották a német érdekek és a nyilas uralom számára, de, az most egy másik téma) az utolsó töltényig, nem Bukarestet. Ha jók az értesüléseim... Ha már komcsizunk, mintha úgy rémlene ( >:I igen rémlik, ehhez már meg kell erőltetni a memóriámat), hogy a komcsik ellen a pesti srácok indítottak forradalmat, a "resti" dákókra most így nem emlékszem ilyen összefüggésben.
Románia a területeit uram-bátyám alapon szerezte, a francia bratyók és az antantos haverok segítségével.
Most épp Moldovát akarjátok bekebelezni, de ezek szerint fél Ukrajnára is fáj a fogatok. Semmi nem elég ugye?
Bár ez nem meglepő, hiszen egészen Budapestig és a Duna vonaláig meg akartátok kaparintani hazánkat is.
Vagy Ausztriáig?
Tipikus, hogy, akkor akarjátok az ukránokat is megtámadni, amikor, amúgy is válság sújtja őket és már egy fronton harcolnak.
Egy szemtől szembeni háborúban nem fogjátok megszerezni. Ha a NATO, vagy a ruszkik nektek ítélik, miután szétbombázták az ukránokat, akkor majd "dicső" módon bevonultok átvenni. Valami rejtélyes oknál fogva a nagyhatalmak bele vannak buzulva a románokba, hogy mindent megadnak nekik, talán a Fekete tengeri és Duna delta hajózás miatt. Nem tudom.
Azt nem értem, ha már lenyúltátok Erdélyt, minek pofátlankodtok rendszeresen trollkodni erre a fórumra.
Már a sokadik román provokációt olvasom a GyK-n.
Ha tudnék románul, akkor sem járnék át kötözködni román fórumokra. Keress inkább nőt magadnak, lehetőleg románt!
Tudathasadásos állapotban van a kérdező gyerek, nincs amiért haragudnotok rá, hiszen ő annak az eredménye amit a mi őseink "elértek" annak idején az I. meg II világháború idején. Ide vezetett 100 év idegen megszállás, hogy a külhoni magyarok még beszélnek magyarul, de már nem éreznek magyarként, hanem inkább románként, szlovákként. Én mint erdélyi írom ezt, aki testközelből figyelhette ezeket a folyamatokat. Természetesen nem mindenki választja az elrománosodást, de az nagyban a szülők döntésétől is függ. Ha beíratja a gyereket román iskolába már első osztálytól, sőt rosszabb esetben már az óvodától, akkor ilyen teremtmények születnek, ilyen tudathasadásos dupla-lények. A románok általában nem toleránsak és elvárják, hogy románul beszélj velük, sőt azt sem nézik jó szemmel ha egy másik magyarral magyarul beszélsz előttük, ezért azok a magyarok akik betojnak a románoktól (mert elég sok ilyen van sajnos) inkább románul beszélnek, gyakran még saját magyar szüleikkel is, csakhogy megfeleljenek a román barátaik elvárásainak! Ez sajnos így van! Ezt a folyamatot csak tudatosabb szülőkkel lehet megváltoztatni, akik magyar iskolába íratják a gyereket, és ők magyar identitást kapnak majd az évek során.
Sajnos a magyarországi nép is ludas, mert tétlenül nézte ezt a folyamatot majdnem 100 éven át és semmit nem tett ellene. Orbánék elkezdtek valamit, de az is kevés és talán már késő is...pláne, hogy nekik csak a szavazatok kellenek.
Amúgy objektíven szemlélve a dolgokat, el kell azért azt mondani, hogy a román hadsereg a magyarnál jóval nagyobb és erősebb. Nem szeretnék háborút a két ország között mert félteném Magyarországot, azt a megmaradt kevés lakosságát, területét és dicső múltját. Kár lenne, ha legalább ennyi sem maradna meg belőle.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!