A keresztes hadjáratok idején az arabok és a keresztények tényleg barátkoztak egymással?

Speciel ezekre nem tudok felelni, de az I vh-s karácsony mutatja, hogy az emberek csak úgy időtöltésként nem annyira szeretnek háborúzgatni.

[link]

[link]

A keresztes hadjáratok idején nem barátkoztak, hanem ölték egymást. De szerintem te arra gondolsz, hogy a "keresztes lovagok korában"...

Igen akkor a keresztény királyág idején arabok is éltek a területen. A békés együttélés természetes volt.

Szia!

Barátkoztak bezony, sőt. A következő sorokat Sir Steven Runciman: A keresztes hadjáratok története c. könyvéből idézem:

"A letelepedők ruhái és bútorai hamarosan keletiesek és fényűzők lettek. Ha a lovag nem viselt páncélt, általában selyemburnuszt és turbánt öltött. Hadjáratok során lenköpenyt borított páncéljára, hogy védje a nap hevétől, sisakjára pedig arab módra kefijehet kötött. A hölgyek is átvették a keleti divatot, hosszú alsóruhában és rövid tunikában vagy felsőruhában jártak, amelyet aranyszállal, esetenként ékkövekkel is gazdagon kihímeztek. Télen prémeket hordtak, akárcsak férjeik. A házon kívül a muszlim asszonyokhoz hasonlóan fátylat viseltek, nem annyira szerénységből, mint inkább azért, hogy védjék erősen festett arcukat, és mesterkélten, kényeskedve sétáltak.

...

Mindez furcsának tűnhetett egy nyugati zarándok szemében, de természetes volt egy olyan látogatónak, aki a muszlim keletről vagy Bizáncból érkezett. A frank gyarmatosítóknak természetszerűen meg kellett próbálniuk hasonulni környezetükhöz, és nem zárkózhattak el alattvalóiktól és szomszédaiktól sem. Az éghajlatot is tekintetbe kellett venni.

...

Át kellett venniük a helybeli szokásokat. Helybeli szolgákat kellett fogadniuk. Gyermekeikre helyi dajkák vigyáztak, és helybeli lovászok ápolták lovaikat. Furcsa betegségek ütötték fel közöttük a fejüket, amelyekkel szemben a nyugati orvosok tanácstalanok voltak, a frankoknak a helybeli orvostudományt kellett igénybe venniük. Elkerülhetetlen volt, hogy megértsék a helybelieket és hogy együttműködjenek velük.

...

A frank és muszlim urakat többnyire nagy tisztelettel fogadta a másik hitet valló udvar. Foglyok vagy túszok gyakran éveket töltöttek el az ellenség váraiban és palotáiban. Csak kevés muszlim vette a fáradtságot, hogy megtanuljon franciául, de sok frank - nemesek és kereskedők egyaránt - beszélt arabul. Néhányan, mint Szidóni Rajnald, még az arab irodalom iránt is érdeklődtek. Háborús időben mindkét fél nagyra értékelte a lovagias, gáláns gesztusokat. Békeidőben a határ két oldalán élő urak együtt vadászgattak.

...

A vallási türelmetlenség sohasem volt általános. A két nagy hit alapjai közösek. A muszlim krónikást éppúgy érdekelte, mint a keresztényt, amikor Hebronban Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak tulajdonított ereklyék kerültek elő. A frank zarándokok még ellenségeskedéstől terhes időkben is eljuthattak a Damaszkus mögötti dombokon fekvő Sardenay-i Miasszonyunk kegyhelyére. Az a védelem, amelyben a beduinok Szent Katalinnak a Sínai-sivatagban lévő kolostorát részesítették, kiterjedt a kolostor látogatóira is. Amikor Chatillon-i Rajnald brutálisan elbánt muszlim zarándokokkal, legalább annyira megbotránkoztatta a keresztényeket, mint amennyire feldühítette Szaladint. Tűroszi Vilmos tisztelettel adózott Núr ad-Dín vallásosságának, habár más volt a hite. Muszlim írók gyakran kifejezték csodálatukat a frankok lovagias magatartása miatt.

...

A barátkozás (muszlimok és keresztények között) egyetlen akadályát a nyugatról érkezett új jövevények jelentették. Egyszer, amikor Jeruzsálemben a templomosoknál járt (Uszáma, saizari munkidida herceg, akinek az emlékiratai fennmaradtak és fontos források a Tengerentúl életéről) , s az engedélyükkel az ősi al-Akszá mecset egyik sarkában imádkozott, egy lovag csúnyán megbántotta, mire egy másik templomos odasietett s elmagyarázta, hogy a durva fickó csak nemrég érkezett Európából, és sajnos még nem sajátította el a jó modort. Valóban, azok a bevándorlók, akik azért jöttek, hogy a keresztért harcoljanak, s akik szemében ez a feladat nem tűrt halasztást, nagyon nyersek voltak, s nyersességük szüntelen rombolta a tengerentúliak politikáját.

A forrásokat nem írom le, de vannak köztük érdekesek is. Pl. Tankréd (fontos nemes az I. keresztes hadjáratban, a galileai hercegség alapítója) pénzérméin turbánban látható. 1192-ben Champagne-i Henrik köszönetet mond Szaladinnak egy ajándékba küldött turbánért és közli, hogy honfitársai kedvelik az ilyen fejfedőt és hogy ő is gyakran viseli.