Mi alatt a Holokausztról szinte minden héten hallunk, hogy milyen embertelen és borzasztó volt, erről miért nem beszélnek?
Az úgynevezett 731-es alakulatra gondolok. A véleményem szerint legborzalmasabb, legembertelenebb tömegmészárlásról, amit a japánok követtek el, a világháború alatt. itt van hozzá egy ismertető: [link]
Szerintem ez sokkal de sokkal kegyetlenebb dolog mint a holokauszt, mégsem beszélnek erről SOHA.
Csak még annyit: senki nem mondta, hogy napi 24 órában a holokauszt megy ezeken a csatornákon, mint hogy itt kiemeled, hogy "de beszélnek a japán szamurájokról meg az azték harcosokról, annyi időt szánnak rá azon a napon".
Igen. Csakhogy egyikről sem ilyen sűrűséggel. Ma foglalkoznak a japánokkal, és a holokauszttal. Holnap az indonézokkal, és a holokauszttal. Tetszik már érteni? Nem egy napon belül szánnak rá "több időt".
Tegnap este odakapcsolok, épp azt ecsetelték, hogy először golyókkal végezték ki a zsidókat, de az megviselte a katonákat, aztán az autók kilufogógázzal, majd gázkamrákkal.
Nem kell "belemagyarázni" a holokausztot, ez pontosan az.
Tessék: kedd, NatGeo, 20:00, Náci halálosztagok
Direkt nem emelem ki az egyébként háromszor leadott Hitler kutatóit, és nem, Salamon kincseit sem.
De bizonyára Karsai is egy mocskos konspirátor. Sőt, jobbikos antiszemita.
Meg egy héten se beszélnek többet, meg még ahogy útközben alakul...
Belinkeltem az eheti csatorna műsorújságát, mindenki úgy kategorizálja a műsorokat ahogy szeretné, legfeljebb majd a többség nem ért vele egyet.
Ha már Natgeo:
Az a vicces, hogy kétperces utánajárással cáfolhatók a képzelt műsorújságaid.
Egy héten ÖSSZESEN egy órát szánnak megint csak a nácikra, míg mondjuk a drogprevencióra, vagy akár az 51-es körzetre a többszörösét, a természetről ami a csatorna (és az újság) főtémája már nem is beszélve..
Hány csatornával játsszuk még ezt el, hogy rájöjj végre, hogy ennek semmi értelme? Egy hiteles forrás van ebben a témában, de az eddig nem a te kezedre játszik valahogy...
A Karsai idézet meg már ki lett tárgyalva, de én veled ellentétben nem szeretem unos untalan ismételgetni magamat, így nem másolom be egyik sziporkázó eszmefuttatásom se.
Ja és Karsai náci, mindenki náci, ha ez téged megnyugtat.
Milyen hiteles forrásról beszélsz? Épp most mutatták megint a NatGeo-n, hogy hogyan gyilkolták le a zsidókat. Ahogyan tegnap is. Még fél órája sincs, hogy vége. Kimásoltam neked máskor, amikor előjött ez a téma, az aznapi 5(!) holokauszt dokumentumfilmet, másik alkalommal, mikor megint felvetődött, azzal válaszoltál "de az csak akkor volt", és épp ezen válasz kiírásával egyidőben futott egy másik holokauszt dokumentumfilm. Mi kell még, hogy elismerd? Melyik másik téma ennyire lerágott csont, mondj már egyet.
Karsai mondatára annyi volt a reakció, hogy "igen de abba bele kell számolni a földalatti nácioldalakat, magyart és amerikait egyaránt, ezek 'húzzák fel' a statisztikát, az origo is megmondta", ami képmutató hazug magyarázkodás, meg lehet nézni a videót, egészen egyértelműen megmondja, hogy a történelemkutatásról és annak témájáról beszélt:
Feladom. A műsorújságban sem ma sem tegnap nem látni, a zsidók halomraölése miatt sopánkodó filmet/sorozatot, de biztos ott van, hisz te láttad, sőt szörnyülkődve, elborzadva, de hősiesen végignézted.
A meddő vitát részemről befejeztem, viszlát.
U.I:
A többieknek egy kis néznivaló:
Akkor ne a műsorújságot nézd, hanem a csatornát... Én ma is, tegnap is láttam. Ha érdekel, "A második világháború színesben" c. műsor ment éppen. Bár a cím alapján nem erre számítottam, a film fele ezzel ment el.
De nem vagyok meglepve. Hosszú vita ez, több, nem egy alkalommal másoltam ki már teljes napi, heti műsorokat tele ezekkel, nem egy alkalommal fordult elő az is, hogy épp a vita hevében írt tagadó válaszod kiírásával egyidőben vetítettek holokauszt-dokumentumfilmet, mindezeket számtalanszor fel is mutattam, és mindegyik alkalommal sunyin elhallgattál, most meg egy ilyen viszonylagos "szélcsendben" előugrasz, és örülsz mint majom a farkának, hogy de nem, mert a mauritániai krokodilvadászokról is szó van, aznap többször is. Igen, és egyébként hányszor? Képmutató alak vagy, az a helyzet. Nem fogod a tehénbe belemagyarázni a borjút...
"Megint egy holokausztos kerdes, amit NEM zsido tett fel."
Te csak ennyit tudsz írni az összes ilyen kérdéshez. Gondolom mindenkit ismersz egy anonym oldalon.
"Mengele a hivatalos történet szerint kedves volt a gyerekekkel, igaz hogy azután végzett velük,"
Nem, nem végzett velük. Volt akin hosszú hónapokon keresztül fájdalmas és embertelen kísérleteket folytatott.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!