A shermanok ipari hulladékok voltak a Tigrishez képest a Tigrisnek is voltak hibái ennek ellenére mégis igen sikeresek voltak a harcok során, féltek is az Oroszok tőle mint a tűztől erre jó példa hogy amikor az Oroszok megtapasztalták a Tigris erejét szinte azonnal belátták hogy az Orosz tankok is ipari hulladékok vele szemben ezek után az Orosz hadvezetés az összes Orosz tankot át terveztette.
A Tigris megjelenése óriási technikai versenyhez vezetett, mivel a szövetségesek nem rendelkeztek olyan eszközökkel, amelyek a német nehézpáncélos leküzdéséhez alkalmasak lettek volna. Az amerikaiak az M4 Sherman harckocsit 1940-ben kezdték fejleszteni, 1942-ben állították rendszerbe, és a Tigris rögtön elavulttá tette. Ugyanígy jártak az angolok és a szovjetek valamennyi típusukkal. Megindult az erős páncélozottság és a nagy tűzerő utáni hajsza. A Shermant és a T–34-est egyre erősebb lövegekkel látták el. Kifejlesztették a Sherman Firefly-t kifejezetten a Tigris (később a Párduc) ellen, a szovjetek pedig a teljes löveges harcjármű-állományukat áttervezték és átalakították.
2012. júl. 29. 12:28
Hasznos számodra ez a válasz?
12/25 anonim válasza:
Azért tegyük hozzá a hibás stratégia is hozzájárult ahhoz, hogy a Párducok kurszknál leszerepeltek és a D változat messze nem volt még olyan kiforrott mint a későbbi A vagy G verzió. Kurszknál került először bevetésre szóval ne csodálkozzunk ha nem szerepelt jól. A Tigrisek is mikor először kerültek bevetésre Leningrádnál még el sem szállították Németországból már meghibásodott az erőátviteli rendszere és Oroszországban az első menetpróbákon két további harckocsi is így járt. A Párducoktól is tartott az ellenség és jó példa a Párduc kiválóságára, hogy a szovjetek a zsákmányolt német harckocsik közül egyedül a Párducokat tartották meg végig és javították ki. A zsákmányolt Tigriseket addig használták amíg meg nem hibásodtak utána hátrahagyták. A háború után is a Párduc által megteremtett MBT vonal terjedt el.
2012. júl. 29. 12:42
Hasznos számodra ez a válasz?
13/25 anonim válasza:
Hol lenne a Párduc,ha nincs T-34....
2012. júl. 29. 15:24
Hasznos számodra ez a válasz?
14/25 anonim válasza:
A Párduc!
A Tigrist használták a legtöbbet a németek, de a párduc jobb volt. A másik két tank fürge, de nagyon sebezhető, és gyenge.
2012. júl. 29. 17:30
Hasznos számodra ez a válasz?
15/25 anonim válasza:
Eggyértelmű a Párduc..
a t34,sherman,tigris csak egy bizonyos feladatkörre volt jó míg a Párduc többre pontosan ezért tarják az MBT-k alfájának!
érdemes különválasztani a harctéri értéket és a gazdaságosságot.
mivel egy usa vs SZu-nál pl a gazdaságosság nem számít.
de egy Ger vs Szu-nál már sokkal inkább...ettől független harctéri értékben a tigris is jóval jobb volt mint a 2 közepes harckocsi.
2012. júl. 31. 23:43
Hasznos számodra ez a válasz?
16/25 anonim válasza:
Egy harceszköz valóságos harcértékét több jellemző adja így például a technikai jellemzők a tüzerő a használhatóság a pszichológiai hatás. Nos a Tigris olyan tekintélyt vívott ki magának az ellenség körében hogy már maga a látványa is félelemmel töltötte el őket, ez már fél győzelemmel felért. Ott voltak a Német stukák azokra is mondhatnánk hogy nem túl hatékonyak mert csak egy bombát tudtak célba juttatni, igen ám de a stuka is olyan félelmet keltett az ellenségben hogy az egérjukba is bebujtak volna a katonák mikor meghallották. vagy ilyen volt a Katyusa is. Csak egy példa hogy mennyire tévútra vezet ha a technikai színvonal alapján akarjuk megítélni egy harcezköz harcértékét! A Sherman páncélosokról kijelentették hogy fejlettebb hajtóműve van mint a Tigrisnek mivel a Sherman hajtómű fogaskerekei ferde fogazásúak a Tigrisé meg egyenes fogazású nos akik értenek ehhez azok tudják hogy ez gyakorlatilag szinte semmit sem jelent,talán halkabb egy kicsit a hajtómű ettől, de ettől még a Tigris úgy kilövi a Shermant mint a pinty. Ezért mondom én azt hogy a gyakorlati harcértékét kell alapul venni egy harceszköznek azt az értékelést amit az adott eszköz a harcmezőn vívott ki.
2012. aug. 1. 06:55
Hasznos számodra ez a válasz?
17/25 anonim válasza:
Jó hát a Tigrisnek a Sherman meg se kottyant még a Firefly verziók is csak nehezen birkóztak meg a Nagymacskával. Ezért is küldték rá a légierőt előszeretettel a Tigrisekre, de még a Párducokra is.
2012. aug. 1. 07:40
Hasznos számodra ez a válasz?
18/25 anonim válasza:
07:40! Jól írod a légierőt küldték rá a Tigrisekre, ez is mutatja hogy mennyire féltek tőle. A szövetségesek hamar rájöttek hogy akár egy Tigris is komoly károkat tud nekik okozni ezért ha egy Tigris valahol megjelent rögtön elkezdték pánik szerűen bombázni, ha volt mivel!
2012. aug. 1. 17:00
Hasznos számodra ez a válasz?
19/25 anonim válasza:
A Tigris egy legenda ez tény. Félt tőle az ellenség ez is tény. Viszont nem is volt egy megbízható tank ez is tény és nagyon kevés volt belőlük és nem is tudtak akkora hatást gyakorolni a harcokra mint a Párduc vagy Pz-IV. A legjobb német harckocsi a Párduc volt amitől az ellenség szintén félt.
2012. aug. 1. 17:55
Hasznos számodra ez a válasz?
20/25 anonim válasza:
De legalább a jó kis szovjet T-34 még most is megy! :)
Öreg, ráncos, de még mindig megy a nagy olajevő!!! :D
Bizonyíték: Lásd: 2006. Október 23.!!!
Lehet, hogy a csatában egy nagy kalap sz@r volt, de nekem valahogy szimpi...
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!